Európa utolsó húzása?

Az EU vezetői tovább folytatják katasztrófapolitikájukat a görög kormánnyal szemben. Németország és Görögország többi hitelezője továbbra is azt követeli, hogy Athén egy olyan program mellett kötelezze el magát, amelyről már beigazolódott, hogy tévedés, és csak néhány közgazdász gondolta, hogy azt meg lehet – vagy kellene – valósítani.

Szinte példa nélküli az az út, amelyet Görögország bejárt azzal, hogy költségvetése a jelentős elsődleges hiányból eljutott a többletig. Az a követelés túlzottnak tekinthető, hogy a GDP 4,5 százalékát érje el az elsődleges többlet. Sajnos, amikor a trojka (az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap) először tette bele ezt a követelést a görög pénzügyi mentőcsomagba, az ország vezetésének nem volt más választása, mint az, hogy beleegyezzen ebbe.

Ezen program folytatásának esztelensége mára különösen érezhetővé vált, hiszen Görögországnak a GDP 25 százalékos csökkenését kellett elszenvednie. A trojka nagyon rosszul mérte fel az általa erőltetett program makrogazdasági hatásait. A közzétett előrejelzéseik szerint arra számítottak, hogy a bérek csökkentése, illetve más megszorító intézkedések révén a görög export bővülni fog, és a gazdaság gyorsan növekedési pályára áll. Azt is gondolták, hogy az első adósságátstrukturálás fenntarthatóvá teszi az ország adósságterheit.

A trojka előrejelzései folyamatosan tévesnek bizonyultak, és nem kis, hanem hatalmas mértékben. A görög választóknak igazuk volt, amikor változást követeltek, és az athéni kormánynak is, amikor elutasította, hogy egy teljesen téves programba kezdjen bele.

Van tér azonban a megállapodásra: Görögország ugyanis egyértelművé tette, hogy kész reformokat bevezetni, illetve azok közül néhány végrehajtásában szívesen látja Európa támogatását is. Görögország hitelezői esetében pedig egy adag realitásérzék lehetne azzal kapcsolatban, hogy mi érhető el, és mi lehet a különböző fiskális, strukturális reformok makrogazdasági következménye. Ez megteremthetné a megegyezés alapját, amely nemcsak Görögországnak, hanem egész Európának is előnyös volna.

Úgy tűnik, hogy néhányan Európában, különösen Németországban közömbösek Görögország eurózónából való esetleges kilépésével kapcsolatban. Azt állítják, hogy a piac már beárazta annak hatásait. Egyesek pedig úgy vélik: a görög kilépés előnyös lenne a monetáris unió számára.
Úgy vélem, e nézetek jelentősen alábecsülik a jelenlegi és a jövendő kockázatokat. Hasonló szintű önteltséget lehetett látni az Egyesült Államokban a Lehman Brothers 2008. szeptemberi bedőlése előtt is. Az amerikai bankok sérülékenysége már hosszú ideje ismert volt, legalábbis a Bear Stearns 2008. márciusi csődje óta. Mégis a transzparencia hiánya miatt sem a piacok, sem a politikai döntéshozók nem ismerték fel, hogy az egyes pénzügyi intézmények problémái milyen mértékben kihatnak a piac többi szereplőjére. A világ pénzügyi rendszere még mindig érzi a Lehman csődjének hatásait, a bankok azonban továbbra sem transzparensek, és ez komoly kockázatot jelent.

Európában már láthatjuk a nem megfelelő szabályozás és az eurózóna elhibázott konstrukciójának következményeit. Az eurózóna struktúrája a divergenciát, és nem a konvergenciát segíti elő: azzal, hogy a tőke és a képzett munkavállalók elhagyják a válsággal sújtott országokat, ezen államok egyre kevésbé lesznek képesek rendezni adósságaikat. Ahogy a piacok felismerték, hogy a lefelé tartó ördögi spirál valójában strukturálisan be van építve a monetáris unióba, a válság következményei jelentőssé váltak.

Mario Draghi EKB-elnök magabiztos húzása, vagyis az a 2012-es nyilatkozta, amely szerint az EKB minden szükséges lépést megtesz az euró védelme érdekében, eddig bevált. Azt is tudjuk azonban, hogy az euró nem egy kötelező érvényű vállalás a tagállamok között. Emiatt pedig Draghi lépése kevésbé fog működni a jövőben. A kötvényhozamok megugorhatnak, és az EKB, valamint az európai vezetők által tett bármilyen biztosíték sem lesz képes ara, hogy visszahozza azokat az igen magas szintekről. A világ ugyanis már tudja, hogy az illetékesek nem tesznek meg majd minden „szükségeset”. Görögország példája mutatja, hogy csak annyit cselekszenek, amennyit a rövidlátó, a választók igényeit fürkésző politika szükségesnek vél.

Attól tartok, hogy a legsúlyosabb következmény az európai szolidaritás gyengülése lesz. Az eurót eredetileg azért hozták létre, hogy erősítse azt. Ehelyett ellenkező hatást ért el. Az nem lehet Európa és a világ érdeke, hogy Európa perifériáján egy kitaszított ország legyen, különösen most, amikor a geopolitikai instabilitás olyannyira egyértelművé vált.

Európa vezetői látnoknak gondolták magukat, amikor létrehozták az eurót. Azt hitték, túllátnak a rövid távú szempontokon, amelyek általában jellemzik a politikai vezetőket. Sajnos, a közgazdaság megértése nem szerepelt az ambícióik között, így nem jött létre egy olyan intézményi keretrendszer, amely lehetővé tette volna, hogy a monetáris unió az eredeti terveknek megfelelően működjön. Habár a közös valutától azt várták, hogy addig nem látott prosperitást eredményez, nehezen lehet kimutatni jelentős pozitív hatást a válság előtt időszakban az egész eurózónára vonatkozóan. Az azóta eltelt időszakról pedig azt lehet elmondani, hogy óriásiak a kedvezőtlen hatások.

Európa és az euró jövője most attól függ, vajon az eurózóna politikai vezetői képesek-e kombinálni a közgazdasági szükségszerűségeket az európai szolidaritással kapcsolatos vízióikkal. Várhatóan a következő hetekben választ kapunk erre a döntő fontosságú kérdésre.

Copyright: Project Syndicate, 2015.
www.project-syndicate.org