Kivándorlás: Összeomlik-e a magyar nyugdíjrendszer?

A nyugdíjrendszer szempontjából is elgondolkodtató, hogy a kivándorolni szándékozó magyarok aránya a mindenkor mért legmagasabb értéket érte el áprilisában a Tárki felmérése szerint. Minden tízedik magyar fontolgatja a végleges külföldre költözés lehetőségét. A hosszú távú (egy évnél hosszabb) külföldi munkavégzést tervezők aránya még magasabb, 13 százalékos, a külföldre ingázással kacérkodók aránya 11 százaléka.

A Tárki terminológiája szerinti „halmozott migrációs potenciál”, vagyis a hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön dolgozni és a véglegesen kivándorolni szándékozók aránya jelenleg 17 százaléka Minden hatodik magyar külföldön, főként Nyugaton keresné a boldogulását. Mélyen elgondolkodtató, hogy a 19-30 év közötti fiatalok fele, a 30-40 éves korosztály közel harmada külföldön szeretne dolgozni.

Ez a másfél milliósnál is nagyobb tömeg csak növelné a rendszerváltást követően már jelenleg is tartósan idegenben dolgozó magyarok közel félmilliósra becsült létszámát és a nyugatihatár-menti ingázók hatvan és százezer fő közötti számlát.

Ha ez a fenyegető exodus akár csak részben bekövetkezik, a migráció öngerjesztő hatása tovább erősödik: minél több sikeres külföldi példát lát az itthon maradt rokon, barát, munkatárs, annál többük fejében fordul meg a hosszú időre történő vagy akár végleges kiköltözés gondolata. A folyamat máris gyorsul, hiszen a KSH friss kimutatása szerint egyetlen év alatt 46 százalékkal, 31 ezer főre nőtt a külföldre költöző magyarok száma. Ez a cunamiszerű munkaerő-kivándorlás végül a nyugdíjrendszert is fenntarthatatlanná teszi.

A kötelező nyugdíjrendszer jelenleg egyetlen pillérre, a folyó finanszírozású társadalombiztosításra épül, miután a második pillért lényegében felszámolták. Így a rendszer fenntarthatósága alapvetően négy tényezőtől függ: hányan fizetnek és mennyi nyugdíjjárulékot, illetve az ebből befolyó összeget hány nyugdíjas között és milyen nyugdíjígérvény szerint kell felosztani.

Ha egy magyar kivándorol vagy külföldön végez munkát, akkor természetesen nem itthon, hanem a fogadó országban fizeti a nyugdíjjárulékot. Ennek kedvező hatása hosszú távon érvényesül: ha majd a külhonban dolgozó nyugdíjas lesz – miután többségükben fiatalokról van szó, 20-40 éves kitekintésről beszélünk –, a magyar rendszertől a külföldi munkavégzés időtartamára nem jár neki a nyugdíj, vagyis akkor majd csökkenti a hazai terhelést. A kedvezőtlen hatás azonban rögtön érvényesül, és az érintett személy külföldi munkavégzésének egész tartamára kihat: miután nem fizet itthon járulékot, az emiatt kieső bevétel mindvégig csökkenti az aktuális hazai nyugdíjak fedezetét. Pontosan abban az időszakban, amikor a magyar baby boomerek (a Ratkó-korosztály) tömeges nyugdíjba vonulása felduzzasztja a nyugdíjas társadalom létszámát, s emiatt a nyugdíjfedezetnek nőnie kellene.

A nyugdíjkassza bevételkiesésének mértéke ilyen hatalmas létszámú külföldi munkavégző esetén riasztó méreteket ölt. Ha a magyar átlagbérek – jelenleg bruttó 240 ezer forint – összegével és a 10 százalék nyugdíjjárulékkal számolunk, akkor 600 ezer külföldön dolgozó és ingázó esetében évi 172 milliárd forint járulékbevételtől esik el a nyugdíjkassza. (Az éves öregségi nyugdíjkiadás idén 3010 milliárd forint, vagyis ennek 5,8 százalékáról, nagyjából három heti nyugdíjfedezet hiányáról beszélünk.)
Természetesen nem csak a magánszemély nyugdíjjáruléka, hanem a magyar foglalkoztató által fizetendő 27 százalékos szociális hozzájárulási adó is kiesik (a nyugdíjrendszerre a teljes szocho bevételből idén 85,9 százalék jut).

Ha ezzel is számolunk, akkor a külföldön dolgozók nem hazai közteherviselése miatt a nyugdíjkassza hiánya további 466 milliárddal nő, ami összességében 638 milliárd forintra, a nyugdíjköltségvetés 21 százalékára, azaz több, mint kéthavi nyugdíj fedezetére rúg.
Természetesen a képet árnyalja, hogy rengeteg kivándorló és külföldi munkát kereső itthon munkanélküli volt vagy alacsony keresetű állásokban dolgozott, de a fenti kalkuláció még a mai 105 ezer forintos minimálbért alapul véve is legalább egy havi nyugdíj fedezetét vonja ki a rendszerből, amit pótolni kell.

Ha a tendencia folytatódik, márpedig a jelek szerint az exodus óriáshulláma még mindig emelkedik, akkor a nyugdíjrendszer a jelenlegi állapotában sokkal rövidebb időn belül válik fenntarthatatlanná, mint korábban (a demográfiai és hazai foglalkoztatási tényezők következtében) számíthattunk rá.

A gazdagabb államok vonzása egyfajta demográfiai szivattyút működtet, ami a Magyarországon kiképzett, tettre kész, jellemzően fiatal dolgozókat (is) elszippantja – vagyis közvetve elvonja a nyugdíjkiadások jelenlegi fedezetének jelentős részét. Ha e folyamat fennmaradása, sőt, erősödése mellett figyelembe vesszük a magyar társadalom gyorsuló elöregedését is, ami a várható élettartamok örvendetes emelkedése mellett a gyermekszületések rendkívül alacsony számának elháríthatatlan következménye, akkor a folyó finanszírozású nyugdíjrendszer jövőjét semmiképpen sem láthatjuk biztonságban.

A külföldi munkavégzésnek van azonban előnye Magyarország számára (a foglalkoztatási statisztikák javítása mellett). A külföldön dolgozók hazautalásainak összege tavaly már közel 3 milliárd eurót (több, mint 900 milliárd forintot) tett ki, ami a magyar GDP 2,8 százalékának, vagy a magyar folyó fizetésimérleg-többlet harmadának felel meg. Ezzel az összeggel jelentősen javul(hatott) az itthon maradt hozzátartozók anyagi helyzete.

A kivándorlás és a tartós külföldi munkavégzés a kieső járulékbevételek miatt a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát ugyan valóban súlyosan fenyegeti, de legalább az itthon maradt hozzátartozók nyugdíjas korukra a külföldön élő és dolgozó rokonaik révén mégis elháríthatják az elszegényedés veszélyét. Ehhez nem kell mást tenniük, mint a hazautalt pénzből már most spórolni a nyugdíjas évekre.