BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
hitelintézet

Lépéskényszerek

2015.06.04., csütörtök 05:00

Újabb bő két százalékkal csökkent a hitelintézeteknél foglalkoztatott munkavállalók száma az első negyedévben: mindez azt jelenti, hogy csaknem ezer ember tűnt el a rendszerből három hónap alatt, 2008 óta pedig nagyjából hétezer alkalmazottal – ami az akkori létszám közel 16 százalékát jelenti – dolgozik kevesebb a bankoknál és szövetkezeti hitelintézeteknél.

Az persze, hogy a hitelintézeti szektorban gyakorlatilag minden hatodik álláshely megszűnt az elmúlt hat-hét évben, több szempontból sem meglepő. Egyrészt a válság előtti időszakban azok a piaci szereplők is fiókhálózatot bővítettek, akiknek nem kellett volna, és olyan fejlesztések indultak a szektorban, amelyek évi tizenöt-húsz százalékos növekedést feltételeztek.

Ezt a hálózatot találta meg aztán a mögöttünk álló öt-hat év, így igazán nincs mit csodálkozni azon, hogy fokozatosan apadni kezdett a foglalkoztatotti létszám. A költségek faragásának kényszere mellett a hatékonyabb működés is egyre inkább jellemző lett a szektorra, vagyis nem csak a kevesebb bevétel, hanem az ésszerűbb működés is visszaköszön a számokban. A harmadik, nem elhanyagolható szempont pedig az, hogy az elektronikus csatornák használata mind a bankokra, mind az ügyfeleikre egyre inkább jellemző, ami ismét csak lehetővé teszi a dolgozói létszám mérséklését: elég csak az UniCredit tegnapi, az elektronikus szolgáltatások előtérbe tolására vonatkozó bejelentésére gondolni.

Meg kell állapítani viszont, hogy a természetes folyamatok mellett más aspektusa is van a létszám apadásának. A magyarországi piac ugyanis évek óta nem tartozik abba a körbe, ahová az anyaintézmények szerint komoly erőforrásokat kellene csoportosítani, ráadásul a hitelkereslet sem tudja elérni a kívánatos szintet a lakosság és a vállalatok bizonytalan kilátásai miatt. Ebből pedig az következik, hogy az itt hosszú távra tervező szereplők többsége is folyamatos lépéskényszerben van, a létszámot illetően is. Olyan lépéskényszerben, amit jelentős részben nem ők idéztek elő.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.