El kell még telnie egy kis időnek ahhoz, hogy értékelni tudjuk a görög válság elleni legújabb megoldást. Az elmúlt hat hónap krónikájából egyelőre egy dolog tűnik kőbe vésettnek: Angela Merkel népszerűsége helyrehozhatatlan károkat szenvedett.
A német kancellár persze korábban sem volt egész Európa kedvence. Az unió csődközelbe került déli országaiban a Nemzetközi Valutaalaphoz hasonló volt a megítélése, egy nem hivatalos graffitiversenyben az IMF-fel küzdött volna meg a „leggyakoribb falfirka” cím elnyeréséért. A brüsszeli döntéshozók fejében ugyan távolról sem a gonosz Mutti képe élt vele kapcsolatban, ám a német gazdaságpolitika – elsősorban a túl magas folyó fizetési mérleg – miatt évek óta érik éles bírálatok az Európai Bizottság részéről is. Mindezek ellenére Merkelnek mostanáig nemcsak hazájában sikerült megőriznie imázsát, de Európában is megmaradt annak a nyugodt, stabilizáló erőnek, aki hol szigorú arccal, hol mosolyogva, de előbb-utóbb helyre teszi a dolgokat.
Aztán jött az új görög kormány, vele együtt öt hónapnyi hiábavaló egyezkedés, vita és veszekedés, ami közben nemcsak Merkel mosolya fagyott le, de a Kanzlerin szigorú maszkja is apró darabokra tört. Alekszisz Ciprasz kormányfőnek és Janisz Varufakisz pénzügyminiszternek ugyanis a maga punkos módján egy dolgot sikerült elérnie: nemcsak az európai politikai elitből kiábrándult értelmiségieket állították maguk mellé, de a korábban még „lusta görögökről” élcelődő európai közvélemény is szép lassan elfogadta azt, hogy az országnak igenis szüksége van valamiféle engedményre, különben a végtelenségig húzódik el az agóniája.
A másik oldalon pedig ott állt saját kormánya – elsősorban Wolfgang Schäuble pénzügyminiszter – által képviselt németes szigor, amely eddig a túlélés záloga volt az euróövezet számára, most viszont sokak szemében lett egyszerre bénító és pusztító erővé. Ehhez persze nemcsak a Sziriza kellett: az Európai Központi Bank kötvényvásárlási programja elleni következetes német szembenállás is elszigetelte Berlint, ráadásul nem is járt sikerrel, hiszen a Mario Draghi elnök által meghirdetett újabb élénkítőprogram beindítását is mindenki pozitívan fogadta.
A sarokba viszont Merkel szorult. Hiszen pénzügyminiszterének nem feladata az, hogy megértse tárgyalópartnerének politikai motivációit, a német jegybankelnök, Jens Weidmann pedig legfeljebb olasz főnökének tartozik elszámolással. A kancellár azonban egyszerre a német és – felvállalt uniós szerepéből fakadóan – az európai választók előtt is a szigor szimbólumává vált, amely mellől mára elkoptak a pozitív jelzők.
Az elmúlt hat hónap nemcsak emiatt bizonyult a lassan tíz éve hivatalban lévő kancellár legkellemetlenebb időszakának. Az utóbbi fél évben vált minden korábbinál bizonyossá az is, hogy a tagországok kormányai közötti egyeztetés mennyire nem vezet sehová, ha az euróövezet stabilitását próbálják erősíteni. A válság óta eltelt időben a konszolidációt egyfelől Mario Draghi piacbarát nyilatkozatai és lépései biztosították, másfelől az elmúlt években kialakított vagy megerősített közösségi intézmények, például a bankunió vagy a közös gazdaságpolitika kezdeményei. Nem a párbeszéd, nem a kompromisszumkeresés, hanem a merészség és a jogszabályokban lefektetett garanciák. Az, hogy a továbblépés egyetlen működőképes útja mindezeknek a folytatása lehet, már Merkel számára is világos, és az euróövezet elmélyítésének szempontjából tulajdonképpen részletkérdés az, hogy a görögökkel vagy nélkülük történik mindez. Athénnál nagyobb fejtörést okozhat Párizs, hiszen a valamikori francia–német tandem két fele között régen volt ekkora a távolság.
Merkelnek tehát döntenie kell: a saját kormánya által képviselt, mára távolról sem egyeduralkodó nézet mellett áll ki minden áron, vagy pedig beáll a sorba, és Brüsszel kottája szerint támogatja az integráció elmélyítését. Előbbi minden korábbinál komolyabb mosolyhadjáratot igényel, utóbbi viszont annyira tűnik első látásra elképzelhetőnek, mint hogy a kancellár leváltja megszokott kosztümjét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.