BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
felújítás

Kő kövön

2015.07.24., péntek 05:00

Harminckét magyar vár felújítását tervezi a kormány állami pénzből. Ne vágjuk rá rögtön, hogy már csak ez hiányzott. Lehet az is, hogy ez hiányzott, a kérdés csak az, mihez.

Gazdasági szempontból nézve a váraink potenciális turistalátványosságok. Van, amelyik már most is az, mint például a sümegi vagy az egri, míg a programban szereplő harminckettő közül többnek az átlag magyar még a nevét sem hallotta, vagy legföljebb azt. Turisztikai szempontból a feltétlenül szükséges állagmegóváson túl egy várra akkor érdemes költeni, ha azzal jelentősen növelhető a térség idegenforgalmi vonzereje. Ellenkező esetben a más célt már nem szolgáló várakba, várromokba fektetett összeg kidobott pénz, nem fial újabbakat, csak arra jó, hogy a felújítást végzőknek megbízást, munkát adjon.

A várak felújítása önmagában jellemzően semmit sem hoz, ha ez a fejlesztés nincs összekötve másokkal, nem terjed ki olyan beruházásokra, amelyekkel ott is tartják a látogatókat, akik a pénzüket is ott hagyják. Egy vár felújítása előtt fel kell mérni, mennyi látogatót hozhat ez, és mit kell még tenni ahhoz, hogy a beruházás nemzetgazdasági szinten megtérülhessen.

Lehet, hogy egy ilyen tanulmányból az derül ki: a várromhoz nem érdemes nyúlni, nem mennek attól oda többen, inkább a megközelítési lehetőségét, a ráépülő turisztikai lehetőségeket érdemes fejleszteni. Olyan ez, mint a stadionépítés: ha nem tudjuk világosan, hogy a felújítás vagy újraépítés nyomán az új létesítmény mennyivel több bevételt képes termelni, mint az elődje, akkor az egészből szimpla presztízsberuházás lesz.

A közgazdaságtanból tudhatjuk, hogy adott helyzetben az államnak érdekében állhat akár az is, hogy piramisokat vagy teljesen új várakat építtessen, majd hordasson el. Ez a kényszer azonban jelenleg nem látszik, maga a kormány állítja, hogy ennél sokkal jobban állunk. Márpedig akkor a most elhatározott várfelújításoknak csak úgy van gazdasági értelme, ha azzal kimutathatóan és arányosan nő az érintett térség turisztikai bevétele. Ehhez pusztán a vár kevés, ahogyan a csillogó stadion is az a nézővonzó focihoz.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.