Migránsok és kivándorlók

A Magyar Közlöny pénteki számában figyelemre méltó jogszabály jelent meg a külföldi munkavállalás témájában. A nemzetgazdasági miniszter rendelete meghatározza, hogy mennyi lehet a Magyarországon egyidejűleg foglalkoztatható, Európai Unión kívüli – hivatalos terminológiával harmadik országbeli – állampolgárok legmagasabb létszáma.

Ez a maximum nem lehet nagyobb, mint az előző évben bejelentett hazai munkaerőigények havi átlaga. Fontos, hogy a számítás alapjába nem tartoznak bele azok a munkaerőigények, amelyek a közfoglalkoztatási jogviszonyhoz kapcsolódnak, de azok sem, amelyeket EU-n kívüli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására jelentettek be. Tartalmilag nézve tehát a jogszabály igen szigorú, ugyanakkor nem kétséges, hogy összhangban van azzal a politikai irányvonallal, amelyet a miniszterelnök legutóbb például az unió június végi brüsszeli csúcsértekezletén fejtett ki.

Az Európai Unión kívüli migránsok és a menekültek beáramlásnak szempontjából a magyar kormányfő következetesen alkalmaz egy megkülönböztetést. E szerint a polgárháborútól és háborútól sújtott Ukrajnából közvetlenül Magyarországra érkező menekültek elbírálása teljesen más megítélés alá esik, mint a különböző szegény afrikai és ázsiai országokból, jellemzően a szerbiai zöldhatáron át Magyarországra belépőké – utóbbiak ugyanis a magyar kormányzati álláspont szerint több biztonságos országon át érkeznek hozzánk.

Ennek a politikának a része a magyar–szerb határszakaszra tervezett kerítés, az úgynevezett „ideiglenes biztonsági határzár” is. Érdekes, hogy a témában a múlt héten tartott magyar–szerb kormányfői találkozón a magyar miniszterelnök álláspontját csak visszafogottan bírálta a szerb kormányfő, aki többek között arra mutatott rá, hogy hozzájuk Macedóniából érkeznek a menekültek, ahová viszont Bulgáriából vagy Görögországból, tehát egy EU-tagországból lépnek be.

Mindenesetre Magyarország messze nincs egyedül rendpártinak és szigorúnak minősített álláspontjával a menekültügyi kérdésben – az újabban ugyancsak jelentős migrációs nyomást megélő Bulgária mellett például Dánia és Olaszország politikai vezetői is gyakran hasonlóképpen érvelnek. Ebben a nézőpontban rendszeresen összekapcsolódik a menekültügy és a migráció kérdése a munkaalapú társadalommal, illetve a már az adott országban élő bevándorlók foglalkoztatásával.

Emberi jogi, humanitárius nézőpontból a téma súlypontja természetesen teljesen máshol van – a magyar kormány reprezentánsai (csakúgy, mint a hivatkozott dán és az olasz politikai vezetők) ugyanakkor vélhetően jól érzékelik, hogy az országban az Afrikából és Ázsiából érkező menekültek iránti közhangulat nem kifejezetten támogató. Az pedig kétségtelen, hogy 2010 óta a magyar szakpolitika alakításában a hatalompolitikai megfontolásoknak egyértelmű primátusa van, vagyis egy engedékenyebb migrációs és menekültpolitikai fordulat legalábbis azt feltételezné, hogy a magyar társadalom befogadóbban viszonyuljon a máshonnan hozzánk érkező, különösen pedig a más vallású és bőrszínű emberekhez. Ilyen változásra pedig egyelőre semmilyen jel mutat.

Csakhogy azt is látnunk kell: Magyarországon a migráció ma nem csak és nem elsősorban bevándorlási szempontból érdekes. Újabban ugyanis a magyar fiatalok kivándorlása legalább akkora nagyságrendű, mint a beérkező menekülteké. A legújabb kori kivándorlók létszámával kapcsolatos becslések ugyan erősen bizonytalanok, de a nagyságrend több százezerre tehető (mértékadó becslések 300-600 ezer fő közötti számokat mutatnak). Az, hogy dolgozni akaró, képzett fiatalok tömegesen hagyják el az országot, hosszabb távon munkaerő-piaci, demográfiai és költségvetési értelemben is súlyos tehertételt jelent majd a magyar társadalomnak. A mai magyar migrációs mérleg kétségtelenül kedvezőtlen tehát: miközben számos motivált fiatal aktív korút elveszítünk, a hozzánk érkező menekültekkel nem tudunk érdemben mit kezdeni.