BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
digitalizálás

Digitalizálás a tárgyalókban

2015.08.22., szombat 08:00

Negyven év alatt igazi evolúción mentek át a vállalatirányítási rendszerek, amelyeknek szinte napról napra alkalmazkodniuk kell az új technológiák adta lehetőségekhez és elvárásokhoz, ellenkező esetben könnyedén elavulttá válhatnak. A fő cél, a hatékonyabb működés semmit sem változott, megdöbbentő módon azonban az igazgatói tárgyalótermekben sokszor – ahol meghozzák a döntéseket – még most is papírhalmazok „segítik” a vezetők munkáját.

A modern vállalatirányítás elképzelése a hetvenes években indult ki azzal, hogy öt mérnök azt gondolta, a cégek valós idejű rálátást szeretnének kapni üzleti teljesítményükről. Munkaadójuk nem hitt a szakemberek közös ötletében, így ők saját vállalkozást alapítottak. Ezzel új fogalmat hoztak létre az informatikában.

Az eltelt több mint negyven év alatt időről időre felmerültek olyan hangok, amelyek szerint a vállalatirányítási rendszerek (ERP-k) már nem tudnak a cégeknek újat adni, elérték fejlődésük határát. Szerintem az igazi áttörés még csak most jön, hiszen az ERP-k új generációja a tárgyalótermek digitális transzformációját teheti lehetővé, ezzel tovább növelve a cégek működésének eredményességét.

Ha ezt a technológiát elvinnénk oda, ahol a terveket megvitatják, elfogadják, jellemzően még papírok, előre leadott prezentációk alapján, az nagy áttörést jelentene. A vezetőségi üléseken ugyanis akkor tudnak döntéseket hozni, ha rendelkezésre állnak az információk a különböző részlegektől. Ám gyakori jelenség, hogy az alapos előkészítés ellenére sincsenek meg a válaszok, hiszen eddig nem gondolt összefüggésekben merülnek fel kérdések egy-egy felvetés kapcsán.

Aki vett már részt ilyen ülésen, az tudja, hogy mindegyik terület – a marketingtől kezdve a pénzügyig – a saját szemszögéből vizsgálja az adott gondolatot, így gyakran még egy egyszerű kérdésre sincs egybehangzó válasz. Lassú, vontatott egyeztetések ezek, amelyeknek a végén sokszor a következő ülésre halasztják a döntéseket. Így néha a cél is távolabb kerül, miután a startvonalat hátrébb húzzák a konkurenciával vívott versenyfutásban.

A digitális átalakítás úgy tudná segíteni ezt a munkát, ha óriási monitorokon látnák a vezetők az összes mutatószámot. Ezen egybeérnek a különböző háttérrendszerek adatai, ahol egységes információs bázis áll rendelkezésre, amelynek segítségével valós időben lehet modellezni az egyes döntések hatását az összes területre. Ha bármilyen apró információra, bárki – ott helyben – egyszerűen rá tudna keresni, és vizualizálni, elemezni az akciók eredményét, akkor azonnal dönteni lehetne arról, hogy melyik út a legoptimálisabb a vállalat számára.

A kulcs a technológia okos alkalmazása. Az üzleti szektor elvárása ugyanis megváltozik az informatika adta lehetőségek kapcsán. Ennek egyik eleme, hogy a szervezetek egyre több olyan esetről hallanak – egyelőre külpiacokról –, amikor a technológia segítségével megváltoznak a működési struktúrák, új bevételi források nyílnak.

Ennek tükrében nem meglepő, hogy egyre több, modern megközelítést alkalmazó vállalat rögtön felhőalapú informatikában gondolkozik. Változás van a külső megjelenésben is: a modern üzleti rendszerek felülete manapság közelít az online játékokban tapasztalhatóhoz. Egyszerű, könnyen értelmezhető felületek, még annak is, aki elsőként pillant erre. Változik a sebesség is: van, aki új megközelítést fejlesztett ki a folyamatosan gyűlő, nagy mennyiségű adat kezeléséhez, s ez a mindennapi életre is kihat. Mára a memóriaalapú technológia segít abban, hogy mindenki számára megnyíljon a személyre szabott medicina, ne legyenek közlekedési dugók, az egyik sportcsapat legyőzze a másikat.

A fejlett informatikai rendszerek másik jellemzője, hogy akár otthonról is láthatjuk a cégben történő minden apró mozzanatot. Ezzel együtt is biztos, hogy még most sem értük el a hatékonyságjavulás határait, de a tárgyalótermek digitalizációja óriási lépést jelentene a régiós és hazai vállalatok számára.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.