Elfogyó népesség?

Igen komoly szakmai visszhangja van a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézete (NKI) július közepén bemutatott 2015-ös Demográfiai Portréjának. Úgy tűnik, a népesedéssel összefüggő kérdésekre ma igen erősen rezonálnak a társadalom és a politika világának mértékadó szereplői – márpedig az NKI számos érzékeny témát dolgozott fel friss demográfiai jelentésében. Különösen a generációk közötti jövedelmi áramlásokkal, ezen belül egyrészt a nyugdíjrendszerrel, másrészt a gyerekvállalással és a termékenységgel, valamint a nemzetközi migrációval, azaz a bevándorlással és a kivándorlással kapcsolatos témakörökben számíthatunk fokozott reakciókra. A mai magyar demográfiai portrét, az NKI idei kiadványának tényeit könnyen lehet drámai tónussal, sötét színekkel festeni, de azonosíthatók belőle a szakpolitikailag lehetséges kitörési pontok is.

Nem kétséges, hogy ma a magyar termékenységi arányszám az egyik legalacsonyabb az Európai Unióban: az idézett 2012-es indikátorok szerint csupán néhány dél- és kelet-közép-európai ország mutat az 1,34-es magyar teljes termékenységi arányszámmal megegyező vagy annál még rosszabb értékeket. Igaz, 2014-ben az előzetes adatok szerint a hazai termékenység kismértékben javult, de ez legfeljebb csak lassítja a magyar népességfogyás ütemét. Az NKI becslése szerint a 2010-ben még 10 millió lakosú Magyarország népessége az évszázad közepére legjobb esetben is 8,5–9 millió között lesz, kedvezőtlen forgatókönyv esetén viszont kevesebb mint 7 millióra csökken. Ennek fő oka, hogy miközben a halandósági mutatókban csak mérsékelt a javulás, a gyerekvállalási kor jelentősen kitolódott. Ráadásul ami a szándékok szintjén halasztás, az gyakran vezet végleges gyermektelenséghez: mellbevágó adat, hogy ma a 41–45 év közötti budapesti, egyetemi végzettségű nők több mint egynegyede gyermektelen. A biológiai tények makacsak: hiába tapasztalható, hogy a késő harmincas, kora negyvenes éveikben járó nők sokkal elszántabbak anyává válási erőfeszítéseikben, mint a fiatalabbak, 35 éves kor felett az anyaság gyakran biológiai okok miatt nem történik meg.

Persze nagyon is számít a társadalmi környezet: az egyik izgalmas kutatási eredmény azt mutatja, hogy az Egyesült Királyságba érkező magyar (vagy éppen a lengyel) migránsok sokkal nagyobb arányban vállalnak gyereket, mint otthon maradt kortársaik. A brit szigetre érkező magyar munkavállalók körében a diplomások aránya közel 40 százalék, vagyis kiszámítható munkavállalási környezet és általában anyagilag biztosabb életkörülmények mellett a más új EU-tagállamokból érkező bevándorlókhoz hasonlóan a magyar diplomások gyerekvállalási kedve is nagyobb.

Sok más mellett a portré egyik nagy erénye, hogy a sokakat izgató „új kivándorlási hullám” nagyságrendjének becsléséhez az Eurostat mellett a német és az osztrák adatokat is használja. Mindennek nyomán megtudhatjuk, hogy 2014-ben több mint 330 ezer magyarországi születésű állampolgárt regisztráltak más európai országokban bevándorlóként, és közülük 240 ezren az ezredforduló óta hagyták el az országot. Nem érdemes persze eltúlozni a magyar migrációs veszteséget, már csak azért sem, mivel a rendszerváltás óta az erősen pozitív magyar vándorlási egyenleg a népességfogyást mintegy 300 ezer fővel mérsékelte.

Nemcsak Magyarországon nő a menedékkérőkkel és a migránsokkal szembeni ellenérzés, hanem például az Egyesült Királyságban is. Ez akár jelentős visszaköltözési hullámot is indíthatna, ha a szülőképes korú, fiatal munkavállalói nemzedékek itthoni perspektívái javulnának. Csakhogy azt is megtudhatjuk, hogy a magyar huszonévesek fele súlyos anyagi nélkülözést tapasztal, és a jövőképe negatív. Valójában ez az egyik legkomolyabb, szakpolitikailag kezelendő probléma, amely a negatív demográfiai trendeket tartósíthatja.