A kínai gazdaság és a Fed politikája

Janet Yellen Fed-elnök a Massachusettsi Egyetemen tartott szeptember 24-ei beszédében egyértelműen jelezte, hogy ő és a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) tagjainak többsége azt tervezik, hogy 2015 végén megemelik a kamatot. Különösen fontos volt, hogy most saját álláspontjáról is nyíltan beszélt, ellentétben a szeptemberi kamatdöntés utáni helyzettel, amikor a teljes FOMC nevében nyilatkozott.

Mindenesetre annak tudatában, hogy a Fed az utóbbi időszakban módosított az álláspontján, a piacok szkeptikusak maradtak az idei kamatemelés valószínűségével kapcsolatban. A Fed néhány hónapja azt közli, hogy ha a munkaerőpiac megközelíti a teljes foglalkoztatottság szintjét, és ha a FOMC-tagok arra számítanak, hogy az éves infláció mértéke majd eléri a 2 százalékot, akkor megemelik a kamatokat. Bár mindkét feltétel teljesült szeptemberben, a FOMC mégis úgy döntött, hogy nem változtat a rátán, amit azzal indokolt, hogy aggódik a globális gazdasági helyzet, különösen a kínai fejlemények miatt.

Engem ez az érvelés nem győzött meg. Néhány hónapja már úgy vélem, hogy a Fednek el kellene kezdenie a monetáris politika szigorítását, hogy csökkentse a pénzügyi instabilitás kockázatait, amelyet a befektetők és a hitelezők azon magatartása okozott, amellyel arra reagáltak, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta már hosszú ideje igen alacsonyan vannak a kamatok. A kínai események nem adnak okot arra, hogy tovább késsen a kamatemelés.

Tekintsük át először az amerikai gazdasági helyzetet. A szeptember 16-i FOMC-ülés idején a munkanélküliségi ráta 5,1 százalékon állt, amely mértéket korábban a Fed teljes foglalkoztatási szintnek határozott meg. A munkanélküliség 5,1 százalékos szint alá szorítása pedig a Fed szerint az infláció nem kívánt emelkedését okozná.

Az infláció tekintetében zavarosabb a kép. Az elmúlt 12 hónapra vonatkozó éves ráta csupán 0,2 százalékos volt, ami jóval elmarad a Fed 2 százalékos céljától. Ebben viszont az energiaárak előző év során tapasztalt drámai esése játszott szerepet. Az energiaárakat kiszűrő maginfláció pedig 1,8 százalékos volt. Egyértelmű a helyzet: amikor az energiaárak esése megáll, akkor a teljes árindex megközelíti majd a 2 százalékot. A FOMC-tagok saját medián-előrejelzése szerint 2017-ben 1,8, 2018-ban 2 százalékos lesz az infláció. Vagyis ha a Fed bármilyen okból nem akarja megemelni a kamatot, akkor ehhez egy olyan magyarázatra van szüksége, amely túlmutat az amerikai gazdasági helyzeten. Itt jön a képbe Kína, amely az elmúlt hetekben sokat szerepelt a hírekben.

Azonban a kínai gondok hatása az amerikai gazdaságra kisebb jelentőségű, mint ahogy az elsőre tűnik. Kína importja amiatt lassul, hogy a gazdaság súlypontja az iparról áthelyeződik a szolgáltatások és a háztartások fogyasztása felé. Az USA csupán Kína importjának 8 százalékát teszi ki, illetve a Kínába irányuló amerikai export értéke kevesebb mint 1 százaléka az USA GDP-jének. Vagyis ha Kína visszafogja az importját, akkor az az amerikai GDP-t csupán néhány tizedszázalékponttal csökkenti, továbbá ez a hatás néhány évre elosztva érvényesül.

Ami a tőzsdét illeti: a sanghaji index az egy évvel ezelőtti 2200-as szintről nyár közepére 5100 pontra nőtt, ahonnan erőteljesen visszaesett a jelenlegi 3000-es értékre. A jelentős visszaesés ellenére – amely miatt Kína a vezető hírekben szerepelt – a kínai részvények értéke még mindig több mint 30 százalékkal meghaladja az egy évvel ezelőtti szintet.

Vagyis, hacsak nem lesznek meglepő változások az amerikai gazdaságban, azt várhatjuk, hogy a Fed idén kamatot emel, és a kamatemelési ciklust 2016-ban és azt követően is folytatja. Csak remélni tudom, hogy a következő 18 hónapban megfelelő szintre emelkedik a kamatszint annak érdekében, hogy elkerüljük a pénzügyi instabilitást és a hosszabb távú inflációt, amelyet az igen laza monetáris politika hosszú időszaka okozhat.
Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org