Ki viszi tovább a családi céget?

A rendszerváltás után alapított családi vállalkozások egy része – tipikusan betéti társaságok és korlátolt felelősségű társaságok – közül sokan mára komoly értékekkel rendelkező cégekké nőtték ki magukat. Az eltelt 20-25 évben ezek a családi vállalkozások a megerősödésre koncentráltak, és igyekeztek helytállni a növekvő versenyben, így sem emiatt, sem pedig a tulajdonosok életkora okán nem volt indokolt az utódlás kérdéskörével foglalkozni. Mostanra azonban nagyon sok értékes és megőrzendő vállalkozás felkészületlenül áll a szélsebesen közelítő problémákkal szemben, hiszen lényegében egyszerre és szinte egyidejűleg kell felismerniük, megtanulniuk és sikeresen megvalósítaniuk a vállalkozások átadásának folyamatát, az értékek sikeres átörökítését.

Magyarországon mindeddig nem sok célzott kutatás készült arról, hogy a családi vállalkozások miként viszonyulnak a nehéz gazdasági környezethez, az innovációs kényszerhez, hogyan kezelik a szakképzett munkaerő hiányát, de főként: tervezik-e aktívan az irányítás átadását a fiatalabb generációnak. Léteznek nemzetközi kutatási eredmények, amelyek szerint a fejlett világban a vizsgált családi vállalkozásoknak valamivel több mint a fele készül tudatosan utódlástervezésre, azonban ezeknek a családi vállalkozásoknak is csak kevesebb mint harmada dokumentálja a terveit. Ezek azonban nemzetközi adatok, és nem iránymutatóak a magyar családi vállalkozásokra nézve. Tradíciók és ismeret hiányában a számok idehaza bizonyosan sokkal rosszabbak.

Az utódlástervezés kérdését kétfelől érdemes megközelíteni. Egyrészt a tulajdonosok oldaláról, másrészt a vállalkozás szemszögéből. Magyarországon a kis- és középvállalkozásnak tekinthető családi cégek vezetésének, valamint a vállalkozás működtetésének során szükséges döntésmechanizmusok jellemzően és többnyire egy kézben összpontosulnak. A tulajdonos az, aki egy személyben tulajdonolja, vezeti és szervezi a céget, ő a munkáltatói jogok gyakorlója, és (még ha jogilag nem szabályozottan is) dönt a vezető munkavállalók munkaviszonyának fennállásáról, mint ahogy dönt a vállalkozás piaci szerepének, szerződéseinek, beruházásainak és finanszírozásainak kapcsán is.

Az egy személy által vezetett és működtetett családi vállalkozás azonban a valóságban nagyon sérülékeny. Ez a cég ugyanis ki van téve annak az erős bizonytalansági faktornak, hogy ez az egy személy hosszabb ideig, tartósan akadályoztatva lehet. Adott esetben teljes mértékben lehetetlenné is válhat, hogy ellássa vezetői feladatait. A rövid vagy középtávú akadályoztatás lehetőségének hallatán a cégtulajdonosokban/cégvezetőkben a váratlan betegség vagy baleset eshetősége merül fel, amelyről úgy gondolják, hogy egy megfelelő biztosítási kötvénnyel előre kezelhető és orvosolható. Az ilyen jellegű biztosítások maximális elismerése mellett is ki kell jelenteni, hogy az esetek nagy többségében ez nem elegendő.

Előre nem látható és nem várt eseménynek számít egy családban a házasság vagy az élettársi kapcsolat megszűnése, amelynek következtében szükséges rendezni a vagyoni viszonyokat. Házasság fennállásának esetén – a pár éve jellemzően inkább preferált élettársi kapcsolatokkal szemben – könnyebb annak a bizonyítása, hogy mely vagyonelemek és mekkora mértékben alkotják a közös vagyon tárgyát, ideértve természetesen a családi vállalkozásban lévő üzletrészeket is. Szerencsére azon családi vállalkozások tulajdonosainak esetében, amelyek a privatizáció idején alakultak, javarészt nem élettársi, hanem házassági életközösségekről beszélhetünk, hiszen az akkor 35-45 éves alapítók (akik ma jellemzően 60-70 évesek) általában még az első, legfeljebb a második házasságukban élnek. Még az ilyen családi vállalkozások esetén is (amikor nincsenek előző vagy következő kapcsolatból származó gyerekek) aggályos lehet, ha az utód nem kívánja folytatni és átvenni a családi vállalkozást, vagy ha arra bármely okból nem alkalmas. Semmivel nem könnyebb a helyzet akkor sem, ha több gyerek közül csak egy veszi át a vállalkozást. Ha pedig az utód vagy a vállalkozás nincs megfelelő időben és módon felkészítve az utódlásra, vészhelyzetben cselekedni még nehezebb és kockázatosabb. Meg kell említeni a „végleges kiesés” lehetőségét is, amelyet sajnos hiába biztosítunk egy megfelelő kötvénnyel, az nem fogja „meghozni” a volt cégtulajdonos helyett a szükséges felelősségteljes döntéseket. Ha ráadásul kiskorú örököl, az tovább bonyolítja a cég működtetését.

A családi vállalkozások tulajdonosainak feltétlenül szükséges lenne felkészülniük arra, hogy tudatosan, átgondoltan, folyamatosan és szabályozottan adják át az általuk fáradságos munkával megteremtett értékeket. Nem arra ösztönzöm a családi vállalkozások tulajdonosait, vezetőit, hogy halálukra készülve idő előtt adják fel és adják át utódaiknak azt, amit egy élet alatt megteremtettek, hanem arra, hogy a jog eszközeit is felhasználva adják át, „örökítsék tovább” értékes tudásukat. Mindez magában fogalja saját szakmájuk kiemelkedő ismeretét és cégük működtetésének ismeretanyagát is. Meggyőződésem, hogy ha az új generáció tagjai a modern elméleti és gyakorlati ismeretanyagot az előző generáció átörökített értékeivel és belső tudásával ötvözni tudják, úgy a családi vállalkozások generációkon keresztül sikerre ítéltetnek. A családi vállalkozások sikeres utódlástervezése, fokozatos és eredményes megvalósítása lehetőséget és biztos alapot teremt a társadalom és a gazdaság számára egyaránt.