Közbeszerzés: káros sietség

Már egy hónap sincs november 1-jéig, amikor hatályba lép az új közbeszerzési törvény, amelyet a parlament alig több mint egy hete fogadott el. Az elmúlt hónapokban számos nemzetközi közbeszerzési konferencián, előadáson voltam jelen és adtam elő. Portóban meggyőződhettem arról, hogy egyik európai tagállam sem áll olyan jól, mint hazánk. Tudniillik az új európai közbeszerzési irányelveket már implementáltuk. Egyedül a brit kollégák számára nem újdonság a kérdés, mivel változtatás nélkül saját szabályozásuk részévé tették az irányelveket.

Státuszunkra akár büszkék is lehetnénk, de egy pillanatra érdemes elgondolkodnunk, hogy vajon ezért a sietségért osztanak-e érmet. A jogalkotásban nem szokás versenyezni, hanem inkább együtt érdemes besétálni a célba, figyelve, hogy a többiek milyen hibákat vétenek, és még időben helyre lehet tenni a félresikerült normaszöveget. Ezt jelenleg itthon másként értelmezzük. Azt gondoljuk, hogy nekünk kellene az elsők között befutni, tanuljanak csak a többiek a mi hibáinkból.

Ez azonban nem teljesen így van. Több tagállam már szintén megalkotta a saját normaszövegét, de nem szeretné még nemzeti törvényhozása elé terjeszteni. Inkább kivárnak, egyeztetnek a társadalmi szereplőkkel, és amikor elfogadják, eleve több mint féléves hatálybalépési időszakkal számolnak. Ennek oka, hogy számtalan egyéb jogszabálynak is meg kell születnie a törvény elfogadását követően, amelyekhez egyenlőre a feltételek nem állnak fenn. Például még nem véglegesítették az úgynevezett Egységes európai közbeszerzési dokumentumot, amely az egységes ajánlattételt teszi lehetővé Európában.

A dokumentum tartalma még nem végleges, ezért Európa közbeszerzésileg nálunk fejlettebb fele addig nem is kívánja elfogadni saját szabályozását, amíg minden feltétel nem adott hozzá. Az előkészítés során több kérdés is felmerült – mint például a személyes adatok védelme a közbeszerzésben –, amelyekben a vitát még nem zárta le az Európai Bizottság ezzel foglalkozó főosztálya. Tehát még gondolkodnak, lassan döntenek, miközben mi gyorsan átültetjük irányelvüket, hogy utána majd módosíthassuk a törvényt. Mindez kihat a végrehajtási rendeletekre is, melyeket most gyorsan el kell készíteni, de rövidesen ki kell majd javítani őket.

Sajnos mindössze néhány hete marad a magyar közbeszerzési piacnak – ami a GDP legalább 5-6 százalékának elköltéséért felel –, hogy jól megtanulja az új szabályokat, megértse az összefüggéseket, teljesen új hirdetménymintákkal és új eljárási szabályokkal együtt kezdje el közbeszerzési eljárásait. Időközben rászorítjuk az ellenőrző szerveket, hogy azonnal álljanak át az új szabályokra, a Közbeszerzési Hatóságot arra, hogy hozza létre új főosztályait, a felelős szervezeteket pedig felhívjuk, hogy rögvest vegyék fel azokat az új szakértőket, akiknek érteniük kellene valamihez, amiről egyelőre nem tudjuk megmondani, hogy micsoda. Új akkreditált közbeszerzési tanácsadói rendszert vezetünk be, ezért még aki ért is hozzá, az sem lehet biztos abban, hogy mihez kell alkalmazkodnia a továbbiakban. Nemcsak az ajánlatkérők, ajánlattevők, hanem a közbeszerzési tanácsadók, ügyvédek is bizonytalanságban várják a hatálybalépést, és kattintanak rá mostantól majdnem mindennap a Magyar Közlönyre, hogy lássák az új végrehajtási rendeleteket.

Erre a rohanásra azonban nincs szükség. A közbeszerzési jog reformjának nagy kísérlete olyan jogbizonytalan helyzetet teremt, amelyet nem vár el tőlünk az EU. Most még elméletileg van lehetőség rá, hogy a november 1-jei határidőt legalább a következő év elejéig, de akár márciusig eltoljuk. Ezért a honatyáknak – bármelyik politikai csoportosulásnak is tagjai vagy nem tagjai – most át kell gondolniuk, hogy van-e értelme egy teljes közbeszerzési piacot értelmetlenül összezavarni, versenyezve minden európai tagállammal. Közbeszerzési reformban nem akar velünk versenyezni senki. Nem állnak a rajtvonalnál a nagyok, hiszen ők még melegítenek, miközben érdeklődve figyelik, hogy miért álltak oda a magyarok a rajtkőhöz, amikor még nincs kész a futópálya. Legalább várjuk meg, hogy a rajtkőre felfessék a rajtszámot, hátha kiderül, hogy mindenki azonos számot kapott.