André Kostolany, a híres magyar tőzsdeguru egyszer a Trisztán és Izolda bayreuthi bemutatójának szünetében találkozott egy régi kollégájával, akiről soha nem gondolta volna, hogy egyáltalán szereti a zenét. Azt meg végképp nem, hogy egy ilyen nehéz operát hallgat. Kostolany nem rejtette véka alá meglepettségét, rögvest feltette a kérdést, hogy az illető mit csinál az operában.
A barát mindössze ennyit felelt: „Várom a végét.” Ez a hozzáállás elfogadható lehet egy pár órás esemény vonatkozásában, de nem szolgálhat mintaként nagy horderejű gazdasági kérdésekben. Fontos, hogy a szereplők már a függöny felemelkedésétől kezdve az előadás sikerét tartsák szem előtt. Jelen esetben ez azt jelenti, hogy már a 2014–2020-as európai uniós költségvetési ciklus kezdetétől kiemelt jelentőségű mind a koordináló, mind az elosztó intézményrendszer hatékony együttműködése, emellett azonban a magyar gazdaság növekedési lehetőségeinek maximalizálásához szükséges a közönség, azaz a hazai vállalkozások aktivitása is.
Jövőre kifuthat az NHP
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 2013-ban elindított Növekedési Hitelprogrammal (NHP) nagymértékben hozzájárult a vállalkozások finanszírozási lehetőségeinek bővítéséhez; eddig közel 1715 milliárd forintnyi forráshoz jutott a programban részt vevő több mint 26 ezer kis- és középvállalkozás. Az MNB a jelenlegi tervek szerint 2016-ban kifuttatja kedvező refinanszírozási konstrukcióját. Az NHP fokozatos kivezetésével egyre nagyobb teret nyernek az EU-s források a vállalkozások finanszírozásában.
Jelen ciklusban az uniós támogatások 60 százaléka közvetlen gazdaságfejlesztésre irányul, ezen belül is jelentősen nő a hitelintézeti szektor aktív közvetítői szerepvállalását igénylő visszatérítendő források (refinanszírozási és kockázatmegosztási konstrukciók) aránya. Ezért is fontos, hogy a gazdaságpolitikusok és a bankrendszer szereplői közösen találják meg azt az új utat, amely az NHP utáni időszakban is biztosítja a magyar gazdaság számára a stabil, elérhető forrásokat.
Normál gazdasági helyzetben a pénzintézetek alapvető üzleti érdeke a hitelezés dinamikájának bővítése, ugyanakkor a jelenlegi helyzet ennél bonyolultabb: a hitelezési volumen bővítésének kapcsán keresleti és kínálati problémák is azonosíthatók. A hitelkeresletet a visszafogott beruházási kedv, illetve a bürokrácia nagysága, míg a kínálatot az elérhető források mennyisége és az alacsony kockázatvállalási hajlandóság korlátozza. Továbbá a hitelfelvétel egyik neuralgikus pontja a finanszírozó által elvárt biztosítékok megléte, amely problémának a kezelésében kiemelt szerepet kaphatnak a széles vállalkozói kör számára elérhető garanciatermékek.
Ezek akár 80 százalékos kezességvállalás mellett, a hitelfelvevő által fizetett díj ellenében fedezetet biztosítanak a pénzügyi intézmények számára, elhárítva az akadályt az életképes vállalkozások forráshoz jutása elől. Ennek jelentőségét a piaci szereplők is észlelték, a meglévő garanciaprogramok finomhangolásának terén már történtek lépések az elmúlt években (csökkentett garanciavállalási díjak, lazább fedezeti és adósminősítési követelmények), így bővítve a hitelintézetek mozgásterét. A folyamatnak újabb lendületet adhat a 2014–2020-as ciklushoz kapcsolódó, 700 milliárd forint nagyságú, visszatérítendő uniós támogatás, amely garanciatermékek és refinanszírozási hitelkonstrukciók formájában épülhet be a gazdaságba. Az egyes pénzügyi eszköztípusok arányára vonatkozóan nincs konkrét EU-s iránymutatás, így az optimális szerkezet kialakítása a magyar hitelezési sajátosságok és piaci kudarcok figyelembevételével kell hogy történjen.
Előnyös garanciaeszközök
Mindezek alapján fontos lenne nagyobb hangsúlyt fektetni a kockázatmegosztási eszközökre, többek között a rendelkezésre álló keret minél nagyobb részének garanciajellegű termékekbe allokálásával, ezzel elősegítve a kockázatosabb vállalkozások hitelhez jutását. A szélesebb körhöz eljutó hitelállomány hatására megvalósuló többletberuházások markáns támogatást jelenthetnek a privát szférában foglalkoztatottak mintegy kétharmadát adó kkv-szektornak.
A garanciaeszközök formájában elköltendő uniós támogatások jól kombinálhatóak a bankok saját termékeivel, azokat kiegészítő, és nem kiszorító jellegűek. Emellett hosszú távon költségvetési szempontból is előnyösebb megoldást jelentenének, mint a jelenleg elérhető, állami viszontgarancia mellett nyújtott konstrukciók.
A garanciaeszköz természeténél fogva multiplikatív hatású: ennek eredményeképpen a kihelyezésre kerülő, garanciával érintett hitelvolumen többszörösen meghaladja a felhasznált támogatás nagyságát. Egy egység támogatás nagyságrendileg ötegységnyi garantált hitel kihelyezését teheti lehetővé. A magyar gazdaság növekedésére erősen pozitív hatást gyakorolna, amennyiben a 2014–20-as ciklushoz kapcsolódó, mintegy 700 milliárd forintnyi uniós forrásból a jelenleg tervezett 10-20 százaléknál nagyobb arány allokálódna garanciaeszközökre.
Nagyobb lehet a GDP-növekedés
Ha azt feltételezzük, hogy a teljes 700 milliárd forintnyi visszatérítendő támogatás refinanszírozási hitelkonstrukciók keretében lesz kihelyezve, ezzel nagyságrendileg 0,5 százalékos többletnövekedés lenne elérhető a GDP bővülésében a 2016–2020 közötti időszakban. Ha viszont a támogatásoknak legalább a felét garanciaeszközként, a fennmaradó részét hiteljellegű támogatásként használnánk fel, akkor – az említett multiplikatív hatás eredményeképpen – akár 2100 milliárd forintnyi forrás kerülhet a magyar vállalkozásokhoz, s ez meghaladja az NHP keretében nyújtott hitelek volumenét. Egy ilyen struktúrában az uniós források GDP-t növelő hatása is megtöbbszöröződhet, s ez akár 1,5 százalékos többletnövekedést jelenthet a ciklus egészét tekintve.
A jelenleg működő (többségi) állami tulajdonban lévő garanciaszervezetek feladata elsősorban a mikro- és kisvállalkozások finanszírozási problémáinak elhárítása a hitelezési kockázat részbeni átvállalásával. A banki és vállalati visszajelzések alapján azonban a rendszer még mindig nem működik kielégítően. A garanciaeszközök hangsúlyosabb felhasználásához megfelelő és hatékony elosztó intézményrendszerre is szükség van.
A garanciaszervezetek földrajzi, illetve szakmai távolsága a lokálisan tevékenykedő vállalkozásoktól akadálya lehet ezen pénzügyi eszköz széles körű használatának. A legcélravezetőbb az lenne, ha a magyar állam a rendelkezésre álló intézmények igénybevételével, a magánszektor – vállalkozói érdekszövetségek és kamarák szakmai támogatásával – létrehozna egy garanciaalapot, amely kifejezetten a mikro-, kis- és középvállalati szektor finanszírozási forrásait garantálná.
A garanciaalap elindításával jelentősen lehetne csökkenteni a kereskedelmi banki kockázatokat, ezzel párhuzamosan javítani a hitelhez jutási lehetőségeket, mivel az új konstrukcióban a kockázat túlnyomó részét a pénzintézetek helyett – természetesen a banki szabályzatok maradéktalan betartása mellett – a visszatérítendő támogatások viselnék az EU részéről. Ebben a programban a kockázatok nagy része nem a pénzintézeteket, hanem az alapot terhelné; a hitelt felvevők pedig ennek következtében alacsonyabb kamattal jutnának forráshoz.
Új lehetőségek
Magyarország számára a 2014–2020 periódusban rendelkezésre álló európai uniós források új lehetőséget adnak a gazdaság fejlesztésére. Az NHP példája is rávilágított arra, hogy csak a gazdasági szereplők, a bankrendszer és a gazdaságpolitikai döntéshozók összefogásával érhető el érdemi eredmény a GDP-növekedés és munkahelyteremtés terén. Tekintettel arra, hogy a jövőben feltehetőleg a vissza nem térítendő források kisebb mértékben állnak majd rendelkezésre, fontos a pénzügyi eszközök formájában elérhető visszatérítendő források hatékonyabb felhasználásának mielőbbi elsajátítása. Így könnyebb lehet a magyar gazdaság fenntartható növekedési pályára állítása is.
És a premier időpontja közeledik…
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.