„Szabad átszabnom észjárását adatkészletemmel?” – kérdezte tíz éve egy svéd orvos és statisztikus, amikor tényszámokat szemléltetett a képernyőn. Gapminder néven létrehozott egy nonprofit vállalkozást, amelyet egy évvel később megvásárolt a Google, és átköltöztette Kaliforniába az adatok interaktív megjelenítésén fáradozó fejlesztőket.
Egy-egy ország népességének nemek és életkorok szerinti megoszlását szokás úgynevezett korfán ábrázolni. Kevésbé szerencsés nyelveken az alakzatot korpiramisnak hívják. A név csak a múlt század harmincas évei előtt tűnt találónak, hiszen a fejlett világban az ábra azóta egyre kevésbé emlékeztet piramisra. Fára viszont annál inkább: méghozzá lombosra, nem fenyőre.
A korfáról különböző időpontokban leolvasható Magyarország népességének kor szerinti összetétele, s nyilvánvalóvá válik az öregedés sokat emlegetett folyamata. Ha 1950-be repülünk vissza, fenyőre inkább emlékeztető kép tűnik fel. A 65 évesnél korosabbak majdnem 8 százalékos arányát a korabeli 9,2 milliós lélekszámból a 14 évnél fiatalabbak háromszor akkora, azaz 25 százalékos részesedése kísérte. A kép 2014-re „gyökeresen” megváltozott: az ábra inkább tujára emlékeztet: a szépkorúak száma megnőtt, a 9,8 millió főből arányuk 17,5 százalék lett, miközben a gyermekkorúaké 14,4 százalékra csökkent. A fa töve összezsugorodott.
A korfa szerint egyre nő – és a jövőben tovább emelkedik – az idősek aránya. Kétségtelen, hogy az élettartam megnövekedése az emberiség sikertörténete. Az öregedés azonban a jelenség vizsgálóit új fogalom megalkotására sarkallta. Ők a megnyúlt életkorral járó, újfajta tennivalókra az „ezüstgazdaság” elnevezést találták ki, alapvetően az egyre szaporodó szépkorúakkal kapcsolatos tennivalók kiterjedését értve alatta.
A mindinkább őszbe csavarodó jövő kilátása azokat is foglalkoztatja, akik a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságán töprengenek.
Ám ha a nyugdíjasok kapcsán „eltartottakat”, a tevékenyeket illetően pedig „eltartói rétegeket” említenek, akkor minden érvük tiszteletben tartása mellett le kell szögezni: észjárásuk némi átszabásra szorul. Az „eltartói” szerep csakis átvitt értelemben használható, a szemlélet távoli rokona a produktív és az improduktív munka megkülönböztetése során érvényesült nézeteknek.
A mára kialakult ellátási rendszer intézményesült, része lett a nemzetgazdaság egészének. A gyermeknépesség eltartottsági rátája a 14 év alattiakat, az idős népességé a 65 év felettieket viszonyítja a közöttük lévő korosztályokhoz: az első 1949-ben 36,8, a második 11,1 százalék volt. Úgy, hogy az aktívak eltartási terhelése a gyermekintézmények és a nyugdíjrendszer „kialakulatlansága” miatt szerfelett jelentős volt. Az ország apraját-nagyját az agrárium tartotta el: az aktív keresőknek több mint a fele a mezőgazdaságban tevékenykedett, az inaktívak aránya pedig el sem érte a 3 százalékot. Az eltartók így személyes közreműködésükkel gyámolították a rászorulókat: a feladat inkább családi keretek közt maradt.
Azóta a gyermekkorúak rátája 2014-re 21,2, az időseké 25,8 százalékra módosult – az időközben kialakult gyermekintézmények részleges megmaradása és a nyugdíjellátás szinte általánossá válása mellett. Arányait tekintve tehát az eltartási terhelés szinte konstans tényezőnek tekinthető, máskülönben 1999 fekete esztendő lett volna. A nyugdíjban és hasonló járandóságokban részesülők száma ekkor tetőzött 3 millió 184 ezer fővel, számuk tavaly 2 millió 801 ezerre rúgott. Az persze kétségtelen, hogy a korosztályok arányainak megfordulása semmi jót nem vetít előre.
Mivel Európa két évtizede az öregedés tekintetében is egyre egységesebb, az unió rendre előáll a folyamat gazdasági és költségvetési vonatkozásokat taglaló előrejelzéseivel. A tagállamok szakértőinek bevonásával készült legutóbbi (ötödik) prognózisa idén nyáron jelent meg, időtávja 2060-ig terjed. A számítások szerint az unióban az idős népesség eltartottsági rátája a jelenlegi 27,8-ről 2060-ig felemelkedik 50,1 százalékra. Vagyis míg mostanság egy 65 éves és annál idősebb uniós polgárra négy munkaképes korú egyén jut, addig a távoli jövőben már csak kettő lesz.
A prognózisnak a népességszám előrejelzése csupán kiindulópontja, a jövőt meghatározó elemek közül a legmegfejthetetlenebb a teljes tényező termelékenység alakulása. A technológiai váltásokat is felölelő mutatón múlik a gazdaság állapota, így az is, miként alakul a produktív munka jellege, az eltartási terhelhetőség. Vagyis a kérdőjelek megmaradnak, a tennivalók még inkább: az eltartókra kitartó munka vár. Észjárásunk pedig igazodhat az adatkészletekhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.