A korfa őszi termése

„Szabad átszabnom észjárását adatkészletemmel?” – kérdezte tíz éve egy svéd orvos és statisztikus, amikor tényszámokat szemléltetett a képernyőn. Gapminder néven létrehozott egy nonprofit vállalkozást, amelyet egy évvel később megvásárolt a Google, és átköltöztette Kaliforniába az adatok interaktív megjelenítésén fáradozó fejlesztőket.

Egy-egy ország népességének nemek és életkorok szerinti megoszlását szokás úgynevezett korfán ábrázolni. Kevésbé szerencsés nyelveken az alakzatot korpiramisnak hívják. A név csak a múlt század harmincas évei előtt tűnt találónak, hiszen a fejlett világban az ábra azóta egyre kevésbé emlékeztet piramisra. Fára viszont annál inkább: méghozzá lombosra, nem fenyőre.

A korfáról különböző időpontokban leolvasható Magyarország népességének kor szerinti összetétele, s nyilvánvalóvá válik az öregedés sokat emlegetett folyamata. Ha 1950-be repülünk vissza, fenyőre inkább emlékeztető kép tűnik fel. A 65 évesnél korosabbak majdnem 8 százalékos arányát a korabeli 9,2 milliós lélekszámból a 14 évnél fiatalabbak háromszor akkora, azaz 25 százalékos részesedése kísérte. A kép 2014-re „gyökeresen” megváltozott: az ábra inkább tujára emlékeztet: a szépkorúak száma megnőtt, a 9,8 millió főből arányuk 17,5 százalék lett, miközben a gyermekkorúaké 14,4 százalékra csökkent. A fa töve összezsugorodott.

A korfa szerint egyre nő – és a jövőben tovább emelkedik – az idősek aránya. Kétségtelen, hogy az élettartam megnövekedése az emberiség sikertörténete. Az öregedés azonban a jelenség vizsgálóit új fogalom megalkotására sarkallta. Ők a megnyúlt életkorral járó, újfajta tennivalókra az „ezüstgazdaság” elnevezést találták ki, alapvetően az egyre szaporodó szépkorúakkal kapcsolatos tennivalók kiterjedését értve alatta.
A mindinkább őszbe csavarodó jövő kilátása azokat is foglalkoztatja, akik a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságán töprengenek.

Ám ha a nyugdíjasok kapcsán „eltartottakat”, a tevékenyeket illetően pedig „eltartói rétegeket” említenek, akkor minden érvük tiszteletben tartása mellett le kell szögezni: észjárásuk némi átszabásra szorul. Az „eltartói” szerep csakis átvitt értelemben használható, a szemlélet távoli rokona a produktív és az improduktív munka megkülönböztetése során érvényesült nézeteknek.

A mára kialakult ellátási rendszer intézményesült, része lett a nemzetgazdaság egészének. A gyermeknépesség eltartottsági rátája a 14 év alattiakat, az idős népességé a 65 év felettieket viszonyítja a közöttük lévő korosztályokhoz: az első 1949-ben 36,8, a második 11,1 százalék volt. Úgy, hogy az aktívak eltartási terhelése a gyermekintézmények és a nyugdíjrendszer „kialakulatlansága” miatt szerfelett jelentős volt. Az ország apraját-nagyját az agrárium tartotta el: az aktív keresőknek több mint a fele a mezőgazdaságban tevékenykedett, az inaktívak aránya pedig el sem érte a 3 százalékot. Az eltartók így személyes közreműködésükkel gyámolították a rászorulókat: a feladat inkább családi keretek közt maradt.

Azóta a gyermekkorúak rátája 2014-re 21,2, az időseké 25,8 százalékra módosult – az időközben kialakult gyermekintézmények részleges megmaradása és a nyugdíjellátás szinte általánossá válása mellett. Arányait tekintve tehát az eltartási terhelés szinte konstans tényezőnek tekinthető, máskülönben 1999 fekete esztendő lett volna. A nyugdíjban és hasonló járandóságokban részesülők száma ekkor tetőzött 3 millió 184 ezer fővel, számuk tavaly 2 millió 801 ezerre rúgott. Az persze kétségtelen, hogy a korosztályok arányainak megfordulása semmi jót nem vetít előre.

Mivel Európa két évtizede az öregedés tekintetében is egyre egységesebb, az unió rendre előáll a folyamat gazdasági és költségvetési vonatkozásokat taglaló előrejelzéseivel. A tagállamok szakértőinek bevonásával készült legutóbbi (ötödik) prognózisa idén nyáron jelent meg, időtávja 2060-ig terjed. A számítások szerint az unióban az idős népesség eltartottsági rátája a jelenlegi 27,8-ről 2060-ig felemelkedik 50,1 százalékra. Vagyis míg mostanság egy 65 éves és annál idősebb uniós polgárra négy munkaképes korú egyén jut, addig a távoli jövőben már csak kettő lesz.

A prognózisnak a népességszám előrejelzése csupán kiindulópontja, a jövőt meghatározó elemek közül a legmegfejthetetlenebb a teljes tényező termelékenység alakulása. A technológiai váltásokat is felölelő mutatón múlik a gazdaság állapota, így az is, miként alakul a produktív munka jellege, az eltartási terhelhetőség. Vagyis a kérdőjelek megmaradnak, a tennivalók még inkább: az eltartókra kitartó munka vár. Észjárásunk pedig igazodhat az adatkészletekhez.