A TPP védelmében

A Csendes-óceáni Partnerségről (TPP) szóló – 12 térségbeli ország által aláírt – megállapodás megkötését követően felerősödtek a kereskedelemliberalizáció költségéről és hasznáról szóló viták. Az amerikai elnökválasztási kampányban a republikánus elnökjelöltek népszerűségi listáját vezető Donald Trump és a legnépszerűbb demokrata elnökjelölt, Hillary Clinton is kinyilvánította, hogy ellenzi a TPP-t, bár azt Clinton még külügyminiszterként a „kereskedelmi megállapodások aranystandardjának” nevezte.

Nem új keletűek a kereskedelemliberalizáció megfelelő mértékéről folyó viták. Történelmi kitekintésben vizsgálva különböző kereskedelmi rendszerek jöttek létre, kezdve a viszonylag nyitott jellegűektől a szabályozások, a vámok és a nem vámjellegű korlátozások által erősen korlátozott rendszerekig. A kereskedelem iránti igény akkor jelenik meg, amikor egy árucikk (termék vagy szolgáltatás) importjából eredő haszon meghaladja a kifizetett ár értékét, például akkor, ha az adott árucikket nem lehet előállítani, vagy csak igen magas költség mellett.

Természetesen a kereskedelemnél potenciális veszteségek is felmerülhetnek. Alexander Hamilton, az USA első pénzügyminisztere azzal érvelt, hogy az alacsonyabb költségű import engedélyezése gátolja még gyerekcipőben járó hazai iparágak fejlődését. Ezeknek időre van szükségük a megerősödéshez, hogy a költségeket versenyképes szintre tudják csökkenteni. Az elmúlt évtizedekben a kereskedelemellenes érvelés nagyrészt a „nem tisztességes” versenyre és a gazdaság torzulására fókuszált.

A valóságban azonban ha mindkét fél saját akaratából kereskedik, akkor feltételezni lehet, hogy azzal mindketten jól járnak, különben egyikük nem akarna kereskedni. Miközben a kereskedelem liberalizálása bizonyos csoportok számára kisebb mértékű kárt okozhat, amelyeket megfelelő támogatási mechanizmusok, valamint az érintett iparágak, cégek és munkavállalók számára biztosított átmeneti szabályozás révén lehet és kellene kezelni.

A múlt tapasztalatai megerősítik azt a nézetet, hogy végeredményben az önkéntes kereskedelem előnyös dolog. Az 1930-as évek elejének szélsőséges protekcionizmusa – amely a nemzetközi kereskedelem egy viszonylag szabad időszakát követte – súlyos következményekkel járt, ami végül előkészítette a terepet a második világháború kitöréséhez.
Még a háború vége előtt a nagyhatalmak képviselői Bretton Woodsban egy új nemzetközi kereskedelmi és pénzügyi rendszert hoztak létre, beleértve az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezményt (GATT). Hosszas és nehézkes globális tárgyalások – az úgynevezett GATT-fordulók – révén a vámokat folyamatosan csökkentették egyre több árucikk esetében. Ennek eredményeként a globális kereskedelem gyorsabb ütemben bővült, mint a világ GDP-je a háború utáni időszak legnagyobb részében.

Gyakorlatilag az összes közgazdász egyetért abban, hogy a kereskedelem liberalizálása jelentős hasznot jelentett a világ polgárai számára, és erősítette a globális növekedést. Egy olyan időszakban, amikor a növekedés üteme szinte sehol sem éri el a várt mértéket, a TPP egy jó megoldásnak tűnik. Természetesen miután a vámok a TPP-tagállamokban már most is alacsony szintűek (néhány kivételtől eltekintve, mint például Kanadában a tejtermékek esetében, valamint Japánban a marhahús terén), így a vámok megszüntetésének nettó haszna mérsékelt lesz. A TPP azonban várhatóan leépíti a nem vámjellegű akadályokat is, mint például az adminisztratív terheket és az állami vállalatok védelmét, illetve harmonizálja az országok különböző eljárásait, és vitarendezési mechanizmusokat is tartalmaz. Bár a TPP konkrét rendelkezéseit nem hozták nyilvánosságra, a tagállamok politikai vezetői azt állítják, hogy a megállapodás ratifikálása és alkalmazása révén több száz milliárd dollár értékben bővülhet a gazdaságuk, és a megállapodás élénkíti a foglalkoztatást is.

Továbbá jóval egyszerűbb kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolatokat kiépíteni, mint katonai és geopolitikai kérdéseket, például az Iszlám Állam elleni küzdelmet vagy a Dél-kínai-tenger térségét jellemző feszült viszonyokat kezelni. A kiterjedt kereskedelmi kapcsolatok révén erősíteni lehet az együttműködést a vitatott kérdésekben, vagy legalábbis meg lehet előzni a konfliktusok eszkalálódását. Mégis van néhány jogos aggály a TPP-vel kapcsolatban. Néhányan amiatt aggódnak, hogy a TPP-n kívüli országokból eltérítheti a kereskedelmet, vagy aláássa a multilaterális kereskedelmi tárgyalások haldokló dohai fordulóját, bár húsz évvel ezelőtt az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezménynek (NAFTA) éppen ellenkező hatása volt, miután az a multilaterális kereskedelmi tárgyalások uruguayi fordulóját indította el.

Mindezek ismeretében – nem is beszélve a vitatott bevándorlási kérdés miatt előtérbe kerülő nemzeti határokról – távolról sem biztos, hogy a TPP-t ratifikálják. Különösen az USA esetében igaz ez. Az egyezményt ellenző koncentrált érdekek felülkerekedhetnek a fogyasztók széttartó érdekeivel szemben. Ez jelentős kárt okozna. Azzal, hogy a meglévő protekcionista akadályok továbbra is megmaradnának – vagy erősödnének –, nemcsak a TPP-tagországok polgárai esnének el pluszjövedelmektől, hanem egyben a nemzetközi együttműködést is súlyos csapás érné.