Minden fejlett ország rendelkezik csődtörvénnyel, hasonló jogi keretrendszer azonban nem alakult ki az államadósságoknál. Ez a jogi vákuum pedig – ahogy azt most Görögország és Puerto Rico esetében látjuk – kiszipolyozhatja a gazdaságokat.
Szeptemberben az ENSZ nagy lépést tett afelé, hogy kezelje ezt a helyzetet. Kilenc alapelvet fogadott el az államadósságok átstrukturálására vonatkozóan. Ezek (az adott államnak joga van arra, hogy adósságátstrukturálást kezdeményezzen; a szuverén immunitás; a hitelezők azonos kezelése; a többségi döntéshozatal az átstrukturálásról; az átláthatóság; a pártatlanság; a legitimitás; a fenntarthatóság; a jóhiszemű alapon történő tárgyalások) egy hatékony nemzetközi jogi rendszert alapját jelentik.
Ezen elvek elsöprő támogatása – 136 ENSZ-tagállam szavazta meg őket, míg az USA vezetésével csak hat ország voksolt ellenük – megmutatja, mekkora mértékű a globális konszenzus arra vonatkozóan, hogy szükség van az adósságválságok megfelelő időben történő kezelésére. A következő lépés – egy olyan nemzetközi szerződés megkötése, amely minden országra vonatkozóan kötelező érvényű globális csődjogi rendszert hozna létre – igen nehéznek bizonyulhat.
A mostanában tapasztalt események rámutatnak arra a hatalmas kockázatra, amelyet az államadósságok átstrukturálására vonatkozó keretrendszer hiánya okoz. Argentína esetében egy amerikai bíróság megengedte, hogy az úgynevezett keselyűalapok kis többsége kockáztassa az átstrukturálási folyamatot, amelyről az ország hitelezőinek a 92,4 százaléka megegyezett. Hasonlóképpen Görögországnál a nemzetközi jogi keretrendszer hiánya döntő oka volt annak, hogy a hitelezők ráerőltethették az országra a hatalmas károkat okozó intézkedéseket.
éhány jelentős szereplő azonban nem menne el addig, hogy egy nemzetközi jogi keretrendszer jöjjön létre. A Nemzetközi Tőkepiaci Szövetség (ICMA), az IMF és az amerikai pénzügyminisztérium támogatását élvezve, az adósságszerződések nyelvezetének megváltoztatását javasolja.
Az ilyen javaslatok sarokpontja a kollektív fellépési záradékok alkalmazása, amelyek szükségessé tennék, hogy az átstrukturálásra vonatkozó javaslatokat a hitelezők minősített többsége hagyja jóvá úgy, hogy azok mindenkire kötelező érvénnyel vonatkozzanak.
A kollektív fellépési záradékok valóban megnehezítenék a keselyűalapok dolgát, ez azonban nem tekinthető átfogó megoldásnak. Valójában az adósságszerződések finomítására való összpontosítás sok kritikus kérdést nem old meg, sőt bizonyos szempontból a jelenlegi rendszer hibáit betonozza be, vagy fel is erősíti őket.
Az ICMA javaslata például nem érinti azt a lényeges kérdést, hogy miként kezelik azokat a konfliktusokat, amelyek abból adódnak, hogy a kötvényeket különböző joghatóság alatt, eltérő jogi keretek mellett bocsátják ki. A szerződésjog talán jól működhet, amikor csak egy típusú kötvénytulajdonosokkal állunk szemben, de amikor különböző joghatóság alatt és eltérő fizetőeszközökben kibocsátott kötvényekről van szó, akkor az ICMA-javaslat nem tudja kezelni ezt a bonyolult problémát, vagyis azt, hogy a különböző jogosultak szavazatai milyen súllyal essenek a latba.
Mind a hat azon állam (USA, Kanada, Németország, Izrael, Japán és az Egyesült Királyság), amely elutasította az ENSZ-határozatot, rendelkezik saját csődszabályozással, mivel felismerték, hogy a kollektív fellépési záradékok önmagukban nem elegendők. Mégis mindegyikük elutasítja, hogy az adott hazai jogi keretrendszer nemzetközi szinten is alkalmazható, beleértve olyan rendelkezéseket is, amelyek védik a gyenge hitelfelevőt az erőfölényben lévő hitelezőtől. Talán ez azért van, mert mindegyikük vezető hitelező ország.
Az ENSZ által elfogadott kilenc alapelv pontosan arra vonatkozik, ami hiányzott az utóbbi időszak vitái során. A 2012-es görög államadósság-átstrukturálás például nem állította helyre a fenntarthatóságot, miután három évvel később ismét égető szükség lett egy újabb átstrukturálásra. Továbbá szinte normává vált az, hogy megsértik a szuverén immunitásra és a hitelezők egyenlő kezelésére vonatkozó alapelveket. Ez egyértelműen kiderült a New York-i bíróságnak az argentin adósságról hozott ítéletéből. A határidős biztosítási csereügyeletek (CDS-ek) piaca az államadósságok átstrukturálásának olyan átláthatatlan folyamataihoz vezetett el, amelyek nem ösztönzik, hogy a felek jóhiszeműen egyezkedjenek egymással.
Az adósságátstrukturálás nem egy zéróösszegű játék. Az azt szabályozó keretrendszer nemcsak azt határozza meg, hogy az adott tortát miként osszák fel a hivatalos hitelezők és a hivatalos és nem hivatalos igénylők között, hanem a torta nagyságát is megszabja. Az egyes országok fizetésképtelenségi keretrendszere azért jött létre, mert kontraproduktív volt börtönbüntetésre ítélni a fizetésképtelen adóst (egy rab ugyanis nem tudja visszafizetni a tartozását). Hasonlóképpen, büntetni az adós országokat, amikor amúgy is bajban vannak, csak tovább fokozza problémáikat: ahol szabadesésszerűen zuhan a gazdaság teljesítménye, ott az országok nem tudják visszafizetni adósságaikat.
Az államadósság-válságokat ténylegesen megoldó rendszernek olyan alapelveken kell nyugodnia, amelyek maximálják a torta méretét, és azt is biztosítják, hogy a tortát tisztességesen osztják fel. Most, hogy a nemzetközi közösség elkötelezte magát ezen alapelvek mellett, már csak fel kell építenünk ezt a rendszert.
Joseph E. Stiglitz a Columbia Egyetem közgazdasági Nobel-díjas professzora
Martin Guzman, a Columbia Egyetem kutatója
Copyright: Project Syndicate, 2015
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.