Képzeljük el azt, hogy az USA-ban egy arizonai betétes hetente csak kis összegű készpénzt vehet fel, illetve csak bizonyos összegig utalhat pénzt egy kaliforniai bankszámlára. Ilyen tőkekorlátozás – ha arra egyáltalán sor kerülne – a dollár mint egységes valuta végét jelentené, mert ilyen szigorítások összeegyeztethetetlenek egy monetáris unióval.
Most Görögország, korábban Ciprus volt a példája annak, hogy a tőkekorlátozások miként szakítanak ketté egy valutát, és hogyan rontják az üzleti ösztönzőket. Amint az euróbetéteket egy adott tagállam bankrendszerére korlátozzák, a valuta lényegében kettészakad banki euróra (BE) és papír- vagy szabad euróra (FE). Hirtelen informális árfolyamrendszer alakul ki a két fizetőeszköz között. 2015. augusztus 18-án, néhány héttel azután, hogy lekapcsolták a lélegeztetőgépről a görög bankokat (ami elkerülhetetlenné tette a tőkekorlátozást), az EKB és a görög központi bank valójában kettősvaluta-rendszert hozott létre. Egy kormányrendelet megtiltotta a hitelek előzetes, részleges vagy teljes előtörlesztését, kivéve a készpénzben történő törlesztést vagy a külföldről történő átutalást.
Az eurózóna hatóságai így megengedték, hogy a görög bankok megtagadják ügyfeleiknek a hitelek BE-ben történő visszafizetését, amivel egy tényleges BE-FE árfolyamot generáltak. Emellett azzal, hogy az adóhátralékokat továbbra is meg lehetett fizetni BE-ben, miközben a FE külön kemény valutaként ugyanúgy felhasználható volt a banki tartozások törlesztésére, az európai hatóságok elismerték, hogy Görögországban kétféle euró létezik. A kettősvaluta-rendszer görög gazdaságot és társadalmat érő valódi hatását csak a tőkekorlátozások és az országra kényszerített „reformok” (például adóemelés) közötti káros kölcsönhatáson keresztül lehet felmérni.
Vegyük szemügyre az alábbi érdekes esetet. A görög cégek nagyjából két csoportba oszthatók. Az egyik csoportot a nagyszámú kis cég képezi, ezek az adóhatóság azon követelését nyögik, amely szerint előre és azonnal meg kell fizetniük a jövő évi – az adóhatóság által megbecsült – társasági adójuk száz százalékát. A második kategóriába azok a tőzsdei cégek tartoznak, amelyeknek a visszaesett forgalma veszélyezteti a már amúgy is megcsappant részvényértéküket és a bankokkal, beszállítókkal, valamint a potenciális fogyasztókkal szembeni pozíciójukat.
A cégek ezen két csoportjának az egyidejű létezése egy hasonló gondokkal küzdő gazdaságban nem várt lehetőségeket nyújt az árnyékgazdaság számára. Az egyik elterjedt gyakorlatban két ilyen cég (nevezzük ezeket Mikrónak és Makrónak) szerepel. Az előbbi családi cég, amelynek jelentős összegű adót kell befizetnie előre, az utóbbi cég pedig tőzsdei vállalat, amelynek magasabb árbevételt kell kimutatnia, mint amekkorával amúgy rendelkezik.
Makro cég nem létező termékekről vagy szolgáltatásokról ad ki számlát, például 20 ezer euró értékben, amelyet Mikro cég rendelt meg tőle. Mikro – a 23 százalékos áfát is beleszámítva – 24 600 eurót fizet Makro bankszámlájára azon egyezség alapján, amely szerint Makro visszafizeti a 20 ezer eurót Mikrónak. Ily módon 4600 euróért Mikro 24 600 euróval csökkenti az adóköteles jövedelmét, miközben Makro 20 ezer euróval növeli az árbevételét.
A tőkekorlátozás miatt Makro FE-ben nem tudja kifizetni Mikrót, de nem is tud 20 ezer eurót utalni Mikro bankszámlájára, amiatt, hogy az ügylet a hatóságok előtt rejtve maradjon. A tranzakció megmentése érdekében ezért egy köztes, sok készpénzzel rendelkező szereplőt kell beiktatniuk az ügyletbe. Ez általában egy benzinkút tulajdonosa, aki a nap végén tele van készpénzzel, és akinek biztonsági okokból vagy a beszállítói kifizetése miatt naponta kell pénzt betennie a bankba, amivel az értékes FE-t kevésbé értékes BE-re váltja. A kölcsönösen kedvező ügylet úgy jön létre, hogy Makro 20 ezer eurót utal a benzinkút-tulajdonos számlájára, aki aztán ennél kisebb összegű készpénzt ad Mikró tulajdonosának, zsebre téve a különbséget.
Az a tény, hogy ebben az informális ügyletben mindenki jól jár, rámutat a jelenlegi fiskális politika (nevezetesen a büntető jellegű társasági adók) borzasztó hatékonytalanságára és arra, hogy ezt mennyire felerősíti a tőkekorlátozás. Az állam több áfát szed be Mikrótól azon az áron, hogy Mikro kevesebb társasági adót fizet meg, amelyet amúgy nem is tudna megfizetni. Makro a papíron nagyobb árbevétel előnyeit élvezi, míg a benzinkút tulajdonosa csökkenti azt a veszteségét, amely a FE-nek BE-re való váltásából adódik. A veszteség viszont ott jelentkezik, hogy a gazdaság teljesítménye nagyobbnak tűnik a ténylegesnél. Ami még fontosabb, hogy a reformok még nehezebbé válnak, miután a vállalkozók internalizálják annak szükségességét, hogy új kreatív módokat találjanak a szabályok kijátszására.
A Görögországra tavaly nyáron kivetett tőkekorlátozás egyetlen célja az volt, hogy rákényszerítse az ország rebellis kormányát, hogy adja meg magát az eurózóna megbukott politikájának. Ennek azonban egy nem tervezett velejárója volt a párhuzamos, euróban jegyzett valuták létrejötte.
A büntető jellegű adóztatással együtt a kettősvaluta-rendszer előre nem látott ösztönzőket nyújt az informális tranzakciók számára egy olyan országban, amelynek igen nagy szüksége lenne az informalitás felszámolására. Görögország két valutájának realitása mutat rá leginkább Európa monetáris „uniójának” fragmentáltságára.
Copyright: Project Syndicate, 2016.
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.