A nemzetközi gazdasági kapcsolatok talán legjelentősebb kezdeményezése az utóbbi évtizedben a Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség (TTIP). Ez a tervezett megállapodás azonban egyelőre vagy nem kapott akkora figyelmet Magyarországon, mint amekkora hatást megvalósulása esetén a világgazdaság és a nemzetközi gazdasági és politikai rendszer jövője szempontjából gyakorolhat, vagy rendkívül szélsőséges megnyilvánulásokat váltott ki. A feltétlen támogatók és az ellenzők elbeszélnek egymás mellett, és jól begyakorolt érveik a másik oldalt alig érdeklik.
Az elmúlt több mint két évszázadban Nyugat-Európa és az Egyesült Államok hozzászokott, hogy a világgazdaság működésének kereteit, a nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatok szabályait hol egyikük, hol másikuk vagy ketten együtt határozzák meg. Napjainkban azonban korábbi nagyhatalmak megerősödésével, illetve új szereplők felemelkedésével rég látott kihívással szembesül a két térség: a globális szabályalkotó pozíció könnyen átalakulhat szabályátvevővé. Az ettől való félelem új eszközök kitalálására ösztönöz a gyengülő globális befolyás visszanyerése/megőrzése érdekében, s ezek sorába illeszkedik a TTIP is. A kilencvenes évek közepétől többször is felmerült kisebb-nagyobb szakértői és politikai körökben is a gazdasági kapcsolatok útjában álló akadályok lebontásának igénye, de ez szinte semmilyen konkrét eredményre nem vezetett. Most viszont, a felgyorsult globális átrendeződés következtében, a szorosabb együttműködés iránti igény megerősödött.
Ebből a perspektívából a TTIP jóval több, mint kereskedelmi megállapodás. Fontos hangsúlyozni, hogy a preferenciális megállapodások előnyeinek-hátrányainak megítélése ma sokkal óvatosabb, mint a korábbi évtizedekben volt. Nem véletlen, hogy különböző gazdasági hatáselemzések egymásnak gyökeresen ellentmondó következményekkel számolnak a GDP-re és a foglalkoztatásra nézve egyaránt. Az Európai Bizottság megrendelésére készült elemzések, és a „Stop TTIP” mozgalmak érveit alátámasztó, egyre szaporodó háttértanulmányok köszönő viszonyban sincsenek egymással. A modellek és a valóság zavaró ellentmondásait, illetve a hatáselemzések megalapozottságának nehézségeit jól érzékelteti Dani Rodrik, a Harvard professzorának értékelése a TPP (Csendes-óceáni Partnerség) várható következményeiről, ami a kereskedelmi hatások s különösen a nem vám jellegű kereskedelmi akadályok lebontásához kapcsolódó mikrogazdasági reakciók kiszámíthatatlanságát érzékelteti.
A külgazdasági hatásokkal összefüggésben érdemes a nemzetközi áru- és szolgáltatásforgalom jellegének átalakulására is utalni, ahol a „made in USA” vagy a „made in Germany” formula egyre kevésbé érvényes a nagyvállalati hálózatokba integrált globális munkamegosztás miatt. Ahogy többen is megfogalmazták: a késztermékek és szolgáltatások egyre kevésbé készülnek „valahol”, sokkal inkább igaz, hogy származási helyük a „mindenhol”. Ezt a kérdést próbálják kezelni az OECD és a WTO hozzáadott érték alapján számított külkereskedelmi statisztikái, ami alapján például Németország legfontosabb exportpiaca az USA, amelyet a hagyományos kereskedelmi statisztikákban Franciaország, Hollandia és Kína is megelőz.
A „soha TTIP” megközelítések egyik kulcseleme, hogy egy sor területen az USA-szabványok szigorúsága és a fogyasztóvédelem szintje elmarad az európaitól. Nyilván vannak ilyen területek, hiszen két kontinens eltérő szabályozási fejlődése és kultúrája kerül most egymással kapcsolatba. Sok más területen viszont az amerikai vélemények fogalmazzák meg ugyanezt, jelezve, hogy az európai fogyasztóvédelem sokkal kevésbé hatékony, mint az amerikai. A Volkswagen körüli botrány az amerikai vélekedést erősíti, s aligha igazolja az európai fogyasztóvédelem minden területre kiterjedő felsőbbrendűségébe vetett hitét.
A lényeg azonban az, hogy egy tárgyalási folyamatban ezeket a félelmeket eloszlassák. De nem is nagyon tehetnek mást, hiszen az európai kontinensen egyértelműen érzékelhető a félelem az amerikai hegemóniától. Ezt az Egyesült Államok érdekeinek kíméletlen érvényesítésétől való aggodalom dominálja, nem utolsósorban az USA és az EU között az elmúlt másfél-két évtizedben táguló versenyképességi olló következtében. Az európai gazdaság kevésbé sikeres teljesítménye alapot ad a félelmeknek.
Ezen feltételek mellett a TTIP lényege annak stratégiai jelentőségében rejlik: a cél pedig az, hogy a fejlett gazdaságok visszanyerjék világgazdasági orientáló szerepüket, egy tovább liberalizálódó nemzetközi szabályozás húzóerejévé váljanak.
Ezzel a TTIP a világgazdasági válság után némiképp irány nélkül maradt globális szabályozás és világgazdasági rend új keretrendszerbe terelését eredményezhetné. A fejlett világ és a feltörekvő térségek versenyében ez az eszköz a kezdeményezés visszaszerzését, a nemzetközi rendszerben betöltött pozíció javítását szolgálja, és lényegében a gyorsan fejlődő, felemelkedő középhatalmak kihívására adott válasznak tekinthető. Globális szinten a nemzetközi kereskedelemben ma már aligha van az EU-nak és az USA-nak olyan ereje, hogy alapvetően befolyásolni tudja nagy országok külgazdasági stratégiáját, vagy éppen az általuk exportált termékek minőségét. Együttesen, mintegy „gazdasági NATO”-ként viszont esélyük lehet erre. Erre lehet mondani, hogy igazságtalan, és a szokásos nyugati felsőbbrendűség egyértelmű megnyilvánulása, de alternatíva hiányában nem túl hatékony.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.