Pörölycsapás a nyugdíjrendszer önkéntes ágára

A cafeteria-rendszer részleges készpénzesítése hatalmas pörölycsapást mérhet a nyugdíjrendszer amúgy sem túl erős önkéntes pillérére.
A jelenlegi sokszínű cafeteriapalettán szerepel ugyanis a munkáltató által kedvezményes adózással adható juttatások között a munkavállaló önkéntes nyugdíjpénztári tagdíjához való hozzájárulás, de ez a lehetőség 2017. január 1-jétől – az egészségpénztári hozzájárulással együtt – egy törvényhozói tollvonással megszűnik.

Az új rendszerben évi százezer forintot kedvezményesen adózó béren kívüli juttatás formájában adhatnak a munkáltatók a munkavállalóiknak, mind a köz-, mind a versenyszférában. Ez esetben a munkáltatót a dolgozónak juttatott nettó összeg 1,19-szerese után a 15 százalékos szja és a 14 százalék egészségügyi hozzájárulás terheli, így jön össze a kedvezményes, 34,51 százalék közteher. Ha egy munkáltató jövőre is szeretné támogatni munkavállalójának önkéntes kölcsönös biztosítópénztári tagságát, ezt már nem teheti meg ezzel a kedvezményes adóteherrel, helyette 49,98 százalékos közterhet kell a hozzájárulására megfizetnie (a különbséget az okozza, hogy ilyen esetben az egészségügyi hozzájárulás mértéke nem 14, hanem 27 százalék).

A készpénzesítés és a tagdíj-hozzájárulás adóterhelésének növelése nyilván nagyon sok munkáltatót visszariaszt attól, hogy folytassa dolgozóinak nyugdíjpénztári vagy egészségpénztári támogatását, hiszen jövőre már sokkal többe kerül majd neki e felelős munkáltatói magatartása, mint idén. Különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a cafeteria nem készpénzesített része – amelyet a munkáltató kedvezményes adóteherrel SZÉP-kártyán juttathat a dolgozóinak – a versenyszférában 350 ezer forint, a közszférában 100 ezer forint lehet, s a munkáltató nyilván a kedvezményes közteherrel járó juttatások mellett teszi majd le a voksát.

A felmérések szerint idén az 1,1 milliós önkéntes nyugdíjpénztári tagság felét, az 1 milliós egészségpénztári tagság kétharmadát támogatja cafeteria keretében a munkáltatója. Ha a munkáltatói támogatás 2017. január 1-jétől megszűnik, akkor a támogatott tagok jó része, akár kétharmada is lemorzsolódhat. Nem a valóságtól elrugaszkodott feltételezés, hogy akár 300 ezer nyugdíjpénztári és legalább ennyi egészségpénztári tag is elhagyhatja a pénztári rendszert. Ezt a becslést támasztja alá az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének az a tájékoztatója is, miszerint az önkéntes pénztárak tagjainak közel 30 százaléka kizárólag munkáltatói támogatás mellett gondoskodik jövőjéről.

Miután az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárakba történő befizetések nagysága éves szinten meghaladja a 150 milliárd forintot, a cafeteria készpénzesítése nyomán ez az összeg évi 50 milliárd forinttal csökkenhet. Ez az a bizonyos pörölycsapás, amely megrengetheti a nyugdíjrendszer önkéntes pillérét.

Pedig egyre többen vagyunk már a tudatában annak, hogy öngondoskodás nélkül sanyarú öregkor vár ránk. A nemzedékek közötti állami közvetítésű jövedelemáramlásra épülő folyó finanszírozású rendszer ugyanis csak addig működhet jól, amíg sok dolgozó fizet hosszú ideig nyugdíjjárulékot, amelyből kevés nyugdíjas részére kell rövid ideig nyugdíjat fizetni. Ezekből a feltételekből ma egy sem teljesül Magyarországon.

A járulékfizetők száma demográfiai okok miatt a következő tizenöt évben több mint félmillió fővel csökken (2019-ig 2,1 millió ember éri el a 65 éves nyugdíjkorhatárt, míg csak 1,6 millió fiatal lép ugyanebben az időszakban a munkaerőpiacra). A kivándorlás, a tartós külföldi munkavállalás miatt a legvisszafogottabb becslések szerint is további legalább 500 ezer fővel csökkenhet a Magyarországon járulékot fizetők száma. A munkanélküliség, a közfoglalkoztatás, a megváltozott munkaképesség és hasonló okok miatt további újabb félmillió emberrel csökken azon járulékfizetők száma, akik a mindenkori abszolút minimumértékeknél magasabb járulékot képesek fizetni. Ráadásul a járulékbevételek a kényszerű közteher-optimalizálási stratégiák általános elterjedtsége miatt is apadnak. Az egymilliónál kicsivel több egyéni vállalkozó legtöbbje és a közel 550 ezer társas vállalkozás magyar tagjainak jó része a minimálbér utáni járulékfizetést választja. A járulékbevételre mért végső csapásként a magyar GDP közel 22 százaléka még ma is a szürke- és feketegazdaságban képződik, ahonnan természetesen semmilyen bevétel nem érkezik a nyugdíjkasszába sem.

A nyugdíjasok száma közben folyamatosan nő. Éppen zajlik a magyar „baby boomer” nemzedék, a Ratkó-korszak szülötteinek nyugdíjba vonulása. Miattuk kellett bevezetni a lépcsőzetes nyugdíjemelést, mert ha ez a közel 900 ezer fő egyszerre lett volna nyugdíjas, a rendszer finanszírozása mára megoldhatatlanná vált volna. A 2040-es években az utolsó nagy létszámú magyar generáció, az 1970-es évek derekán született „gyesnemzedék” is nyugdíjba vonul, miközben az ország lakosságának már közel 30 százaléka lesz 65 évesnél idősebb. Az időskorban várható élettartam évről évre növekszik: ma átlagosan egy 65 éves hölgy közel 19 évet, egy férfi közel 15 évet él még, s az élettartam várható hossza tízévente két évvel tovább nő (nálunk is, dacára az áldatlan egészségügyi ellátási helyzetnek).

Összességében az állami nyugdíjrendszerben sokkal kevesebb bevételt kell majd sokkal több nyugdíjas között elosztani, így elkerülhetetlenül egyre kisebb lehet csak a nyugdíj. Ezt fejezi ki az elméleti helyettesítési ráta (az első nyugdíj és az utolsó nettó munkabér hányadosa) előre jelzett megállíthatatlan csökkenése a jelenlegi nagyon magas, 89 százalékos értékről a 2030-ban várható 50 százalék, majd a 2040 körül várható 30 százalék körüli értékre.

A kiutat az elkövetkező évtizedekben kizárólag az öngondoskodás biztosíthatja – miután egy másik kézenfekvő lehetőség, a tömeges bevándorlás politikailag egyelőre vállalhatatlannak látszik. Éppen ezért a nyugdíjrendszer jövőjének szempontjából nagyon átgondolatlan lépésnek tűnik, hogy az önkéntes pénztári tagság munkáltatói támogatása kikerült a cafeteria kedvezményes juttatásai közül.

A szerző a NyugdíjGuru alapítója