Már a kétezres évek elején, azaz a magyar gazdaság látszólagos aranykorában is köztudomású volt, hogy az élőmunkát terhelő adók és járulékok magas szintje komoly versenyképességi hátrányt jelent Magyarországnak. A nettó bérekhez képest a munkáltatók bérköltsége ugyan azóta valamivel kisebb lett, de a hazai adóék, vagyis a bérköltségnek az adó- és járulékterhekből álló teljes hányada 2015-ben 48 százalék volt az átlagbéreknél. Ezen a kellemetlen listán az Európai Unió országai között Belgium, Franciaország és Ausztria mögött, Görögországgal holtversenyben a negyedik helyen álltunk.
A többi kelet-közép-európai országban 25–40 százalék között van az adóék, ami a magyar nettó béreket a régió más országaihoz képest is alacsonyan tartja, és közvetve komoly anyagi ösztönzést jelent a külföldi munkavállalásra is. A munkát terhelő járulékok csökkentése logikus és kívánatos – nem véletlen, hogy a magyar kormány augusztus közepi bejelentését a járulékcsökkentési tervekről régóta nem tapasztalt mértékben, szinte egyként üdvözölték az elemzők. A politika világából az is kiszivárgott, hogy már tél vége óta folytak erről tárgyalások bizonyos munkaadói szervezetekkel, vállalkozói érdekképviseletekkel. Vagyis annak ellenére, hogy a járulékcsökkentés nem jelenik meg a 2017-es, nyáron elfogadott adócsomagban és költségvetésben, az ígéret jóval többnek tekinthető puszta retorikai fogásnál, mögötte érdemi gazdaságpolitikai szándékot sejthetünk.
Technikailag az alapvető kérdés az, hogy pontosan mit csökkentsünk, és milyen mértékben. Mindez persze erősen függ attól, hogy várhatóan milyen költségvetési hatásokkal jár a különböző járulékok csökkentése. Ez pedig nem kis mértékben azon múlik, hogy milyen foglalkoztatási, munkaerőpiaci viselkedési következményeket társítunk a járulékcsökkentéshez. A munkavállalói járulékok csökkentése nem látszik célszerűnek: a munkaerőpiaci, az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék konkrét költségvetési célokhoz kötődik, ráadásul csupa alulfinanszírozott területen. A személyi jövedelemadó kulcsai sem magasak ma már, és ez esetben közgazdaságilag és társadalompolitikailag inkább a progresszív adózás visszaállítása, azaz a magasabb kereseteknél az adókulcsok emelése mellett szólnának érvek. Persze elsősorban akkor, ha eközben a járulékcsökkentésből adódó nettó bértöbblet nagyrészt kompenzálná a magasabb adókulcsok miatti bérveszteséget. Azt viszont politikailag nehéz elképzelni, hogy a mostani kormány szja-emelést vállalna.
Reálisan nézve tehát a járulékcsökkentés nagy valószínűséggel nem másra vonatkozik, mint a szociális hozzájárulásra, azaz a munkaadók által fizetett bért terhelő járulékokra. Azt feltételezhetjük, hogy ez a járulékcsökkentés hiányszakmáknál döntő mértékben a nettó bérek emelkedésében is megmutatkozna, ami mérsékelné az elvándorlásra, külföldi munkavállalásra történő ösztönzést. Kevésbé várható ez a fajta pozitív átgyűrűzés a nettó bérekbe az alacsony képzettségűeket, illetve szakképzetlen munkaerőt foglalkoztató cégeknél. Itt is kedvező lehet ugyanakkor a versenyképességi hatás, mivel a munkaadók alacsonyabb költséggel tudják azonos bérszinten foglalkoztatni a képzetlen munkaerőt. Mivel a közelmúlt hírei a korábban vártnál jobb költségvetési folyamatokról és kilátásokról szólnak, úgy tűnik, a szocho-járulék érzékelhető nagyságrendű, akár 5 százalékpontos csökkentése is beleférhet a fiskális politikai mozgástérbe. A középtávú növekedési kilátások javításához a kormányzatnak szüksége is van valami új növekedési ösztönzőre. A járulékcsökkentés ráadásul politikailag is jól eladható: valószínű, hogy a hazai választók és az üzleti világ is egyaránt jól fogadja majd. Gazdaságpolitikailag ez lehet a kormány nagy dobása a következő választások előtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.