Kezd divatba jönni a könyvgyűjtés

A festményeknél megszokott, hogy mivel a magyarokért itthon adják a legmagasabb árat, külföldről is jön vissza anyag. A könyveknél van ilyen tendencia?
– Nem jellemző. A kilencvenes évek végén Erdélyből még jöttek könyvek, de ma, ha felbukkan ott valami nemzetközi érdeklődésre számító kiadvány, akkor nyugatra viszik. Mostanában inkább a Felvidékről érkezik néha egy-két érdekes dolog. A kérdés azért is jogos, mert Trianon után a minőségi könyvek nagyobb hányada határon kívülre került. Felvidéken a nemesi könyvtárak, Erdélyben a polgáriak rejtettek kincseket – nem az alföldi, mezővárosi állomány jelentett igazi értéket. A szerzetesi könyvtárak pedig a háború alatt és után pusztultak el. Ami ma előkerül, azt magánemberek őrizték meg. 2014 decemberében árvereztük el az aradi vértanú Nagy Sándor József október 6-án kelt, nagybátyjához, a kalocsai érsekség orvosához címzett búcsúlevelét, 14 millió forintért. Beadója mesélte el, hogy édesapja magyartanár volt a román–magyar határ mentén, és amikor 1948 körül szóltak neki, hogy „tanár úr, jöjjön, mert égetik a földesúr iratait”, találomra kiszedett pár lapot a tűzből, többek közt ezt a levelet. Ebből is látszik, nem tudjuk, mi veszett oda.

Festménygyűjtemények a szocializmus időszakában is felépültek, így volt ez a könyvekkel is?
– Az Állami Könyvterjesztő Vállalaton belül működtek antikváriumok, de nem beszélhettünk könyves piacról. Az antikváriumoknak központilag meghatározták, mit mennyiért lehet venni és eladni. A valóságban persze nem ezeken az árakon cseréltek gazdát az értékek, az antikvárius a meghatározott áron megvette magának, majd tudta, kinek kell felajánlania és mennyiért. A régi világból megmaradt néhány gyűjtő, de hozzá kell tennem, ez akkoriban nem pénzkérdés volt. Akinek volt hozzá érzéke, műveltsége, szenzációs könyvtárat tudott összerakni, akár a Thuróczy-krónikától kezdődően. A jellemzően idős emberekből álló, elkötelezett kör a gyűjtési területéről többet tudott, mint az antikvárius, lehetett tőlük tanulni. A valutahiányos nyolcvanas években létrehozott Kultúra Külkereskedemi Vállalat feladatköre szerint minden eladható könyvet kivitt német és osztrák kereskedőkhöz, gyakran mélyen ár alatt.

Mikor kezdett emelkedni a könyvaukciók árszintje, és mennyire stabil most a piac?
– 1997-ben indultak el a könyvárverések, 1999-ben már 3 millió forintot adtak Werbőczy Hármaskönyvéért egy Központi-aukción, 2000-től megszokottá váltak a milliós leütések. Vörösmarty Bordalának kézirata lépte át a 10 milliós határt, amikor 15 milliót fizetett érte egy tokaji borászat. Megtalált minket az a réteg, amelyiket ez érdekli, és pénze is van, elindult a piac felfelé. A válságot nagyon megéreztük, de mára túlvagyunk rajta, most ott tartunk, hogy többé-kevésbé tudható, mit hoz egy adott árverési anyag.

A 2014. decemberi árverésüket, ahol a Radnóti-hagyaték került kalapács alá, sokan vízválasztónak tartják. Miért épp Radnóti lett ilyen fontos?
– Először kapott árverésünk ilyen nyilvánosságot, és kiderült, ez igen­is számít. A bulvársajtó a hagyaték elherdálásáról cikkezett, mi pedig azt érzékeltük, hogy szélesebb rétegek látómezejébe kerültünk bele. Korábban is árvereztünk dedikált Radnóti-köteteket, de akkor olyan érdeklődők is megjelentek, akiket sosem láttunk azelőtt, mert tudatosult bennük, olyan könyvet birtokolhatnak, amely Radnótié volt.

Kik vásárolnak könyvárverésen?
– Heterogén társaság, felülreprezentáltak a jogászok, üzletemberek, akad néhány orvos. Gyakran emlegetnek könyvgyűjtő politikusokat, de ezt nem tudom megerősíteni, még akkor sem, ha sokan azt mondják, megbízottak útján vásárolnak. Elképzelhető, de a teremben ülők nagy részét ismerem, azt is szoktam tudni, ha valaki megbízásból vásárol.

Mik az antikvárpiac blue chipjei?
– Akárhányszor újságíróval beszélek, rögtön leszögezem, senki nem befektetési céllal vásárol meg 7 millió forintért egy „Egyetlenemnek, Mik” beírású Radnóti-kötetet. Látom, amikor jönnek átvenni a tételeket, miként lapozgatják a szerzeményt.

Mi az a legrégebbi időszak, ahonnan valami előkerülhet, mondjuk Balassi Bálint-kézirat is felbukkanhat?
– Elvileg a 18. századból még akadhat bármi, annál korábbi időkből nem. Ha felbukkanna egy Petőfi-verskézirat, az 30 millió forint körül járna, és egy Kölcsey-verskézirat is tudna meglepetést okozni. A levelek nem érnek annyit, bár sokat számít a levél tartalma, nem beszélve a címzettről. A 19. század második feléből egy Arany-kézirat érne még el csúcsárat. Az Ady-verskézirat is a magas kategóriába tartozik, pár millió forint lehet, hangulattól függően. Babits és Kosztolányi szintén, de a gyakoriságuk miatt ezek már csak a pár százezres sávba kerülnek, a dedikált kötetek ára pedig inkább a pár tízezres kategória, bár itt is vannak kivételek. Márai Sándortól nem ritka sem a levél, sem a dedikáció, mégis üzembiztosan felmegy az áruk, az 50–100 ezer forintos sávban szoktak végezni. Szerb Antal is kivétel, legutóbb külön fejezetet szenteltünk neki a katalógusban, értékelte a piac, százezres leütés is született. Ő csak a személyes ismerőseinek dedikált, nála nem fordul elő olyan, hogy „Micikének könyvnapra”. Pilinszkyből is sok van, mégis 150–200 ezret is adtak érte az elmúlt szezonban, noha addig 20–30 ezrekért mentek a dedikált kötetei, de nincs rá garancia, hogy ez tendencia. Az RMK-nak rövidített kategória, az 1711 előtti régi magyar könyvek viszont nem mennek úgy, amennyit érnek. Legutóbbi árverésünkön a 16. századi Heltai-katekizmus ma ismert legteljesebb példánya 2 millióért kelt el, pedig 5 és 10 millió forint között van az értéke. Ellentmondok most magamnak: ez bizony jó lenne befektetésnek is. Az RMK területén nem a vallási témák az izgalmasak, hanem a füveskönyvek, az első magyar nyelvű szakmai könyvek, orvosi és természettudományos munkák. Ami nemzetközi figyelemre is számot tarthat, az csúcsárat produkál. Mint legutóbb a két Bolyai Marosvásárhelyen 1832-ben kiadott műve, a nem euklideszi geometria rendszerének első kiadása: emiatt két nyugati kereskedő és egy angol gyűjtő is ideutazott, végül 26 millió forinton ütöttük le.