Konstruktív populizmus kell

A Brexit-szavazás kapcsán számos elemzés látott napvilágot az elitellenes politikáról, a szakértők kudarcáról, a baloldal meghátrálásáról és sok másról. Az amerikai elnökválasztási kampányban pedig sokan úgy tekintenek a Brexitre, mint amely megszólaltatta a vészcsengőt.

Larry Summers volt amerikai pénzügyminiszter, a Harvard korábbi elnöke a populista jobboldal által használt, gyakran soviniszta, bevándorlóellenes, protekcionista nyelvezettel szemben „felelős nacionalizmusra” szólított fel. Ezen felfogás szerint „magától értetődő, hogy az egyes országokkal szemben az az elvárás, hogy azok fő célként a saját polgáraik gazdasági jólétére törekedjenek”. E nézet szerint a nemzetközi megállapodásokat nem az alapján kellene megítélni, hogy azok mennyire harmonizálják a különböző országok szabályozásait, és mennyi akadályt számolnak fel az egyes államok között, hanem hogy azok vajon a polgároknak mit eredményeznek.

Summers és mások azt állítják, a globalizáció jelentős hasznot hozott az egész világgazdaságnak, de a nyertesek ritkán kompenzálták közvetlenül vagy közvetetten a veszteseket. Mostanában a nyertesek gyakran jóval kevesebben vannak, mert a nyertesek mindent visznek. Végül a nyertesek által preferált – illetve a befolyásuknak megfelelően elfogadott – gazdaságpolitika messze van attól, hogy az mindenkinek előnyös legyen.

Mindezekben igazuk van. Sajnos, ezen érvelések gyakran vezetnek oda, hogy a mérsékelt politikusok az agresszív nacionalizmus és a nem koherens gazdasági szlogenek nyomása miatt háttérbe vonulnak. Azok, akik kiabálnak, vagy szűk látókörű identitáspolitikát követnek, arra kényszerítik azokat, akik hisznek az emberek globális közösségében, a közös érdekekben, hogy utóvédharcot folytassanak annak kifejezésére, hogy a végletesen leegyszerűsített gondolatoknak nincs értelmük. Ez az ellencsapás azonban – ha lehet ezt így nevezni –, úgy tűnik, nem képes arra, hogy a populista tendenciózusságokat megcáfolja. Természetesen vannak tisztességes gazdasági elemzések és észszerű politikai javaslatok, amelyeket a mérsékeltek tábora mutat be, de a szakértők által használt nyelvezet az embereket inkább ásításra, mintsem az előadott érvek támogatására ösztökéli.

Sürgősen szükség van a mérsékelt, humanista, globális és „konstruktív” populizmusra, amely felléphet a szélsőségesekkel szemben. Ez pedig nem olyan bonyolult matematikai modelleket használna – mint például a Brexit foglalkoztatásra gyakorolt hatása –, hanem egyszerű, mégis hatásos elképzeléseket, amelyek rezonálnak a milliók gondolataival. A liberális demokráciák, amikor ilyen szörnyű kihívással néztek szembe, rátaláltak a megfelelő nyelvezetre. Gondoljunk a Franklin Roosevelt vagy az Európai Közösségek alapítói atyái által használt retorikára.

Ami a „konstruktív” populizmust konstruktívvá teszi, az nem más, mint hogy észszerű keretek között, leegyszerűsítve beszél a tényekről. Ezzel szemben a „destruktív populisták” tudatosan elferdítik a tényeket, és emiatt nincsen semmilyen lelkiismeret-furdalásuk. Ez a fajta destruktív populizmus jóval kevésbé ismert lokális szinten, ahol a viták az emberek valódi problémáinak praktikus megoldásairól szólnak. Ez nem azt jelenti, hogy a helyi politizálás könnyebb lenne – ennek tanúi lehetünk az USA-ban a rendőrség és a faji kisebbségek közötti megterhelt viszony láttán. Ahogy azonban azt Bruce Katz és Luise Noring dokumentálta, sok városban az USA-ban (és szerte a világban) látni azt, hogy választott tisztviselők, civilszervezetek és magáncégek a párthovatartozásokon túlmutatóan gyakran összefognak azért, hogy a közösségi közlekedés, a lakhatás vagy a gazdaság fejlesztése terén innovatív projekteket hozzanak létre és azt finanszírozzák.

Nemzeti és nemzetközi szinten van azonban a legnagyobb szükség a konstruktív populizmusra, mivel sok problémát nem lehet megoldani helyi szinten. Gondoljunk a külpolitikára. Sok országban erőteljes elmozdulás látható az agresszív nacionalizmus irányába, ami oly sok katasztrófát okozott már a történelem során, nem is beszélve a 20. század első feléről. E nacionalizmus újjáéledésnek a veszélyeit sokan figyelmen kívül hagyják, azt állítva, hogy a kölcsönös gazdasági függőség megvéd minket a saját atavisztikus késztetéseinktől. A múlt tapasztalata azonban nem ezt mutatja. Elvégre is az 1914-ben kezdődő szörnyű három évtized a gyors és mélyreható globalizáció időszaka után következett be.

A béke megőrzésére vonatkozó kötelezettséget megtestesítő politikai üzenet ismét nagyon fontossá vált. A liberális demokráciák világában egy ilyen üzenetnek három dolgot kell hangsúlyoznia: erős védelmi képességeket; a barátokkal, illetve az ellenségekkel éppúgy folytatott tárgyalás legitim voltát; és annak megértését, hogy a tartós szövetségek és barátságok a közös demokratikus elveket és az emberi jogokat tiszteletben tartva tudnak kiépülni.

A gazdaságpolitikában sok reálisan felmerülő ellentét zárja ki a konszenzust, de leegyszerűsített nyelvezettel érvelhetünk azzal, hogy a piacok csak úgy tudnak mindenkinek előnyöket hozni, ha azokat minden érdek figyelembevétele mellett szabályozzuk. Érvelhetünk azzal is, hogy a produktív eszközöket létrehozó állami kiadások csökkenthetik az államadósság szintjét a nemzeti jövedelemhez viszonyítva.

Az identitáspolitika és a felelőtlen populizmus leküzdésének módja nem az, hogy részletes technikai elemzésekkel próbáljuk bizonyítani igazunkat. A katasztrófát a konstruktív populizmussal lehet elkerülni, amely egyszerű, de alapos. És mindig őszinte.