Felminősítés egy történelmi pillanatban

Olyat húzott a Standard & Poor’s hitelminősítő intézet, amire nem számított senki. Rövid időn belül egymás után kétszer javította Magyarország hitelbesorolását anélkül, hogy előtte pozitív kilátást adott volna. Az eddig Magyarországgal szemben legkritikusabbnak tűnő intézet megelőzte a Moody’s hitelminősítőt, amely tavaly novemberben javította a befektetésre nem ajánlott adósságbesorulásunk kilátását stabilról pozitívra, és várhatóan másfél hónap múlva pedig utolsóként a három nagy hitelminősítő közül ez is visszaadja hazánknak a befektetésre ajánlott kategóriát. Ezzel sikerül kiköszörülni azt a csorbát a kormánynak, amelyet részben maga idézett elő öt évvel ezelőtt.

De tényleg olyan nagy siker ez? A kormánynak biztos, hiszen az elmúlt néhány évben presztízskérdést csinált abból, hogy az ország visszakapja a befektetésre ajánlott kategóriát, és néha már az volt az ember érzése, hogy mindent ennek a célnak rendelt alá. Az azért jól kivehető, hogy az elmúlt években elsősorban azok a mutatói javultak Magyarországnak, amelyek közvetlenül felelőssé tehetők az ország rossz megítélésében a válság kirobbanásakor és az azt követő években (ilyen a külső adósság, a devizaadósság és az államadósság). Ugyanakkor más, kevésbé kézzelfogható mutatók alapján, mint a versenyképesség, átláthatóság vagy az oktatás színvonala, nem büszkélkedhet ilyen látványos javulással.

Felvetődik a kérdés, hogy mi változott meg hirtelen, hogy általában kedvezőbb véleménnyel tekintenek az országra a hitelminősítők, mint egy-két évvel ezelőtt. Talán két mérföldkövet lehet megemlíteni: az egyik, hogy a kormány csökkenteni kezdte a bankadót, a másik pedig, hogy a lakossági devizahitel-kockázat megszűnt. De fontos az is, hogy már több éve javulnak az adósságmutatóink. Utóbbi kettő már egy éve is indokolttá tette volna a felminősítést, de akkor a nem fenntartható növekedésre és az átláthatatlanságra hivatkozva ez nem történt meg. Most viszont feltűnően keveset foglalkoznak ezekkel a témakörökkel. Vajon ez egy paradigmaváltás, vagy csak már nagyon ciki volt, hogy az egyértelműen javuló mutatók ellenére nem lépnek?

Sokszor hangzott el az az érv, hogy már nem is számít igazán, hogy felminősítik-e az országot, hiszen a piac már rég beárazta a befektetésre ajánlott kategóriát, így a tényleges bejelentés már nem hoz további kötvényhozamesést. Az valószínű, hogy a kötvényhozam esése már túl van a nagyján, és ezzel a finanszírozási költség csökkenése is, ugyanakkor azt nem szabad elfelejteni, hogy a mostani felminősítéssel régi/új szereplők térhetnek vissza a piacra. Ezek a szereplők akár hosszabb távon tarthatják a magyar állampapírokat. Az sincs kizárva, hogy egy 10 éves kötvényt a lejáratáig megtartanak. Ez azt jelenti, hogy ha a felminősítés nem is elsősorban a hozamcsökkenésben teljesedik ki, de lehetőséget biztosít az Államadósság Kezelő Központnak, hogy több hosszú lejáratú állampapírt bocsásson ki. Erre azért lenne nagyon nagy szükség, mert igaz, hogy a belső forintfinanszírozás súlya nőt, míg a külső és devizafinanszírozás jelentősége csökkent, de az államadósság lejárati szerkezete továbbra is az egyik legrövidebb a feltörekvő piacok között. Ez a jelenlegi likviditási bőségben nem jelent problémát, de egy esetleges jövőbeli válság esetén, ha újra meginog a bizalom, már gondot okozhat, hogy rövid időn belül jelentős összeget kell bevonni az államadósság megújításához.

A mostani felminősítés után ideje megcélozni az elitklubot, a kiváló minősítéssel rendelkező országokét, de az biztos, hogy ez nem fog könnyen az ölünkbe hullani. Eddig egyszer büszkélkedhettünk „A” kategóriás besorolással, amikor úgy tűnt, hogy négy éven belül az eurózóna tagja lehetünk. Most ettől távol állunk, és nem is feltétlen a mutatóink miatt, hanem a szándék hiányzik. Persze ez nem lehet akadály, hiszen a régióból a Cseh Köztársaság és Lengyelország is képes erre, úgy, hogy ők sem tervezik az euró bevezetését a közeljövőben. Nekik azonban a GDP-hez képest 60 százalék alatti államadósságuk van, illetve az EU átlagfejlettségéhez képest közelebb álnak, mint Magyarország – sőt Lengyelország gyorsabban is közeledik az EU-hoz, mint hazánk.

Nehéz feladat előtt áll a kormány, és itt az ideje a mi igazi paradigmaváltásunknak. Elfogadom, hogy volt idő, amikor a túlélés érdekében a rövid távú eredményekre kellett fókuszálni, és jó eséllyel pár év múlva, ha újabb válság köszönt be a világra, ismét a rövid távú szempontok fognak dominálni, de most egy olyan történelmi pillanat van, amikor a felszabaduló erőforrásokat (például a költségvetés javuló helyzete) a jövő generációinak építésére, a humán erőforrás fejlesztésére és a „mérsékelt innovátorok” csoportból a „követő innovátorok” csoportjába való fellépésre lehetne fordítani.