Közdüh és elitfrász

A globalizáció, pontosabban annak előnyös vonásai védelmére kelt blogbejegyzésében Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezére még a Húszak Csoportjának (G20) minapi csúcstalálkozója előtt. Arra próbálta ráébreszteni a résztvevőket, hogy a globális növekedés már hosszabb ideje túl lassú, keveseknek hoz hasznot, emiatt egyre növekednek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek. Ha semmi nem változik, ha megrekednek a reformok, akkor minden a visszájára fordulhat. Azonnali cselekvésre volna szükség. Ha a gazdasági integráció leáll, akkor odavész minden, ami a korábbi évtizedekben világszerte növelte a jólétet.

Ezt a nézetet tükrözi a növekedés új tényezőinek, az innovációnak, a kutatás-fejlesztésnek, az ipari forradalom következő szakaszának a támogatásáról szóló G20-közlemény is. De a valóságban vajmi kevés történt annak érdekében, hogy öt év alatt két százalékponttal emeljék a növekedés iramát, ahogy azt 2014-ben Brisbane-ben elhatározták.

Amit Lagarde mondott, az csupán diplomatikus összegzése volt mindannak, amire néhány friss esemény kíméletlenül rávilágított. Miközben az IMF-vezér szerint a csata még nem dőlt el, van remény a jövedelmeket egyenlőbben szétterítő globalizáció folytatására, a Morgan Stanley bankház globális stratégája, Ruchir Sharma azt írja a brit The Guardianben, hogy a globalizációnak vége, az antiglobalizáció folyamata már meg is kezdődött.

Ennek talán legjobb példája a brit népszavazás az Európai Unió elhagyásáról. De idesorolható, hogy a jövőre választások elé néző Németországban és Franciaországban szívesen levennék a napirendről – meglehet, átmenetileg – a transzatlanti kereskedelmi és beruházási egyezményről folyó tárgyalásokat, amelyeket a két amerikai elnökjelölt, a republikánus Donald Trump és a demokrata Hillary Clinton sem szorgalmaz.

A globalizáció visszametszése azonban – jegyzi meg Sharma – még súlyosabb helyzetet teremt a növekedés és a világkereskedelem további lassulása és így a jövedelmi egyenlőtlenségek tágulása miatt. Az üzleti világ vezető lapjában, a Financial Timesban pedig amiatt aggódik a tekintélyes szemleíró, Martin Wolf, hogy a világ legerősebb gazdaságában egy „tekintélyelvű populista” indul harcba az elnökségért. Nem meglepő persze, hogy amikor a jövedelmek egyre kevesebb kézben halmozódnak fel, és a jólétből egyes rétegek kimaradoznak, akkor a kapitalizmus és a liberális demokrácia alapjai kérdőjeleződnek meg, esélyt adva illiberális, diktatórikus hajlamú népvezéreknek vagy a plutokrácia hatalmának.

A G20 csúcstalálkozójára készített IMF-elemzés a jövedelmi egyenlőtlenséget a legsúlyosabb kihívások közé sorolja. A kínai csúcson pedig több vezető nyugati politikus a kapitalizmus civilizálásáról beszélt. A reáljövedelmek stagnálása miatt a szavazók jelentős része egyre dühösebben érzi úgy a fejlett országokban, hogy a globalizáció vesztese lett, miközben mondjuk a felső tízezer vagy Kína gyarapodott. Ez ad hátteret a transzatlanti kereskedelmi paktum elutasításának, a globalizáció elleni tiltakozásnak.

Blogjában Lagarde rámutat: az utóbbi húsz évben a fejlett államokban a felső tíz százalék jövedelme negyven százalékkal nőtt, miközben az alsó negyven százaléké nem változott. A fejlődő országokban is szélesedett a szakadék, de a mélyszegénységből tömegek kerültek ki. A brit folyamatról Ruchir Sharma azt mondja, hogy 2008 óta a bérek 13 százalékkal, de a részvényárfolyamok 115 százalékkal emelkedtek. A Credit Suisse 46 országot vizsgált, és azt tapasztalta, hogy 2007 előtt 12-ben, a válság után viszont már 35-ben mélyült a jövedelmi árok.

Az IMF szerint az alacsony termelékenységgel és fokozódó jövedelmi különbségekkel párosuló szerény globális növekedés tovább gyengíti a beruházási képességet és a világkereskedelmet. Vagyis lefelé tartó spirálba kerül a világgazdaság, aminek egyenes következménye a globalizáció elleni fellépés, a kereskedelmi elzárkózás és a politikai torzulás lehet. A spirál egyre mélyebbre hatol. A politikai elitek rövid távon nyerhetnek, ha félelmükben vagy cinikus számításból engednek a köz dühének, de hosszabb távon ettől csak minden rosszabb lesz. Vagy megpróbálhatnak tenni valamit az elégedetlenség levezetésére. Ez a nehezebb, de célravezetőbb feladat.