A Trump-jelenség okai

Az utóbbi hetekben külföldi útjaim során ismétlődően két dolgot kérdeztek tőlem. Elképzelhető-e, hogy Donald Trump megnyerheti az amerikai elnökválasztást? És egyáltalán, miként tudott idáig eljutni az elnökjelöltségben?

Ami az első kérdést illeti, Hillary Clintonnak nagyobb esélye van a győzelemre. Rejtély azonban, hogy miért ilyen szoros a két jelölt közötti verseny: Clinton az egyik legjobban képzett és legfelkészültebb jelölt az amerikai elnökválasztások történetében, miközben Trump az egyik legkevésbé képzett és felkészült jelölt. Vagyis az amerikaiak miért játszanak orosz rulettet? Azok, akik nem amerikában élnek, tudni szeretnék a választ, miután a választás eredménye rájuk is hatással lesz, bár annak kimenetelére nincsen befolyásuk.

[caption id="" align="alignleft" width="600"] Donald Trump az egyik legkevésbé felkészült jelölt a Nobel-díjas professzor szerint Fotó: AFP[/caption]Ez visz el a második kérdéshez: miért állított az amerikai republikánus párt egy olyan embert elnökjelöltjének, akit még a párt vezetői is elutasítanak? Egyértelmű, hogy sok tényező segített abban, hogy Trump 16 republikánus elnökjelölt-aspiránst le tudjon győzni az előválasztásokon. A személyiség nagy szerepet játszik, és úgy tűnik, néhány embert megfogott Trump valóságtévés személyisége. Emellett azonban további alapvető tényezők is hozzájárultak a két jelölt közötti verseny szorosságához. Először is, sok amerikai rosszabbul él, mint negyed századdal ezelőtt. A teljes állásban dolgozó férfi munkavállalók mediánjövedelme alacsonyabb, mint volt 42 évvel ezelőtt. Valójában az alsó jövedelmű rétegek reálbérei hozzávetőleg azon a szinten vannak, mint voltak 60 évvel ezelőtt. Így nem meglepetés, hogy Trump rátalált egy jelentős és fogadókész hallgatóságra, amikor arról beszél, hogy rohad a gazdaság. Trump azonban téved a diagnózis és a gyógymód ügyében. Az amerikai gazdaság az elmúlt hat évtizedben jól teljesített: a GDP közel hatszorosára nőtt. A növekedés gyümölcseit azonban csak viszonylag kevesek – olyan emberek például, mint Trump – élvezik, részben az olyan jelentős adócsökkentések miatt, mint amilyet ő ki akar terjeszteni és mélyíteni.

Ugyanakkor azok a – külkereskedelmi és pénzügyi liberalizációs – reformok, amelyekkel kapcsolatban a vezetők azt ígérték, hogy azok majd mindenkinek kedveznek, nem váltották be az ígéreteket. Így azok, akiknek életszínvonala stagnált vagy visszaesett, arra az egyszerű következtetésre jutottak, hogy az amerikai politikai vezetők vagy nem tudják, miről beszélnek, vagy hazudnak.

Trump Amerika összes problémájáért a külkereskedelmet és a bevándorlást akarja felelőssé tenni. Téved. Az USA a szabadabb kereskedelem nélkül is a dezindusztrializációval nézne szembe. Ahol a külkereskedelmi megállapodások nem váltak be, ott ez nem azért következett be, mert a külkereskedelmi partnerek túljártak az USA eszén, hanem azért, mert az amerikai külkereskedelmi agendát céges magánérdekek alakították. Az amerikai cégek jól jártak, és a republikánusok voltak azok, akik blokkolták azokat az erőfeszítéseket, amelyek arra irányultak, hogy a külkereskedelmi megállapodások révén hátrányos helyzetbe került amerikaiak is osztozzanak ezen megállapodások hasznában.

Így sok amerikai olyan erőktől érzi magát hátrányosan érintve, amelyekre nincs befolyása. Megkérdőjeleződtek azok a régóta fennálló nézetek, miszerint Amerika a lehetőségek hazája, illetve, hogy Amerikában minden egyes nemzedék jobban él az előzőnél. A globális pénzügyi válság talán egy fordulópontot jelent sok választó számára: a kormányzatuk megmentette a gazdag bankárokat, akik az USA-t a csőd szélére vitték, miközben szinte semmit nem segített annak a milliónyi átlagamerikainak, aki elvesztette állását és otthonát.

Trump támogatottsága azon a széles körű dühön alapul (legalábbis részben), amely a kormányzattal szembeni bizalom elvesztéséből származik. A trickle-down economics Trump által javasolt újabb dózisa (a magyarul „leszivárgó gazdaságnak” fordítható elmélet szerint a gazdasági növekedés pozitív hatása a szegények szintjére is „leszivárog” – a szerk.) azonban még tovább súlyosbítaná a meglévő helyzetet. Egyértelmű, hogy az általa ígért gazdaságpolitika, amelyben az adócsökkentések szinte csak a gazdag amerikaiaknak és a cégeknek kedveznének, nem hozna jobb eredményeket, mint a korábbi adócsökkentések. Valójában a Kínával, Mexikóval, illetve az USA más külkereskedelmi partnereivel szembeni kereskedelmi háború megindítása, ahogy arra Trump ígéretet tett, minden amerikait szegényebbé tenne.

Az amerikai politikai elitnek két üzenetet kellene meghallania. Félrevezetőek az egyszerű neoliberális piaci-fundamentalista elméletek, amelyek az elmúlt négy évtizedben olyannyira formálták a gazdaságpolitikát. A GDP növekedése az egyenlőtlenség emelkedésének kárára történt. A thatcheri-reagani „forradalom”, amely újraírta a szabályokat, és átstrukturálta a piacokat a felső jövedelmű rétegeknek kedvezve, túl sikeres volt az egyenlőtlenség növelésében, de teljesen megbukott a gazdasági növekedés fokozása terén.

Így jutunk el a második üzenethez: ismét szükség van a gazdaság szabályainak átírására, most azonban ezt úgy kell megtenni, hogy az átlagemberek élvezzék ennek hasznát. Azok az amerikai és más politikusok, akik ezt nem tartják a fejükben, felelősségre vonhatók lesznek. Minden változás kockázatokkal jár együtt. A Trump-jelenség – illetve egy sor hasonló európai politikai fejlemény – azonban azt mutatja, jóval nagyobb kockázatot hordoz (a megosztott társadalmak, az aláásott demokráciák és a meggyengült gazdaságok kockázatát), ha nem veszik figyelembe ezt az üzenetet.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org