BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
online kereskedelem

Az internetes boltokat is figyelik

2016.11.21., hétfő 05:00

Az online kereskedelem robbanásszerű fejlődése kiélezte a disztribúciós láncok működésében rejlő feszültséget. Az online boltok olcsóbban árulnak, mert nem kell bérleti díjat, személyzetet, világítást és fűtést fizetniük. Az Európai Bizottság egy közelmúltban publikált előzetes jelentése alapján erre többféle reakció született a márkatulajdonos gyártók részéről. Volt olyan márkatulajdonos, amelyik ezt minden további nélkül engedte, de volt olyan is, amelyik maga is online boltot nyitott. És nem meglepő módon szép számmal reagáltak tiltásokkal is, így például nem engedték, hogy csak online árusító disztribútorok terítsék az áruikat. Voltak, akik kettős árazást vezettek be: más volt az ár, ha bolti, és más, ha online értékesítésre rendelték a terméket. A brüsszeli jelentés alapján várható, hogy a versenyhatóságok az ilyen megoldásokkal szemben egyre inkább fellépnek.

Az európai és a nemzeti versenyhatóságoknak ugyanis az a dolguk, hogy felügyeljék a szabad versenyt. Számolnak a verseny pozitív hatásával is, amely általában a fogyasztói árak csökkenésében nyilvánul meg. Az online kereskedések pedig csökkentik a fogyasztók által fizetett árat, ezért csak kivételes esetben engedik, hogy területi vagy bolttípus szerinti korlátozásnak vessék alá őket. Ez mindenképpen jó hír az európai online boltosoknak, így azoknak a magyaroknak is, akik internetes kereskedelemből élnek.

A gyártók egy része azonban visszaél azzal, hogy termékei keresettek, s korlátozza a kereskedők árazási szabadságát. Az Európai Bizottság jelentése szerint az ilyen gyakorlatokat ki fogják vizsgálni. Ahogyan azt is, ha a szállító fellépése miatt egy online kereskedőcég csak egy adott országban értékesítheti a termékeket, más országban nem. Ugyanakkor nem csak a szállítók korlátozhatják a versenyt: a kiskereskedőcégek több mint fele figyeli versenytársainak az árait az interneten. Ez nyilván előnyös a fogyasztóknak mindaddig, amíg ez a figyelem növeli az árversenyt. Ha viszont a kereskedők ezeket az információkat arra használják, hogy egymás között megakadályozzák az árak csökkenését, az már tiltott.

Várhatóan ezek a területi és az árazási korlátozások keltik majd fel elsősorban a bizottság figyelmét, és ezeken a területeken lehetségesek eljárások is. Ezek úgynevezett kőkemény versenykorlátozások az uniós jogban, így a versenyhatóságok számára prioritás az ellenük való fellépés. Most még csak a bizottság folytat ágazati vizsgálatot, de fontos tudni, hogy egyrészt Brüsszel is eljárhat magyarországi cégekkel, gyakorlatokkal szemben, másrészt sokszor a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) itthon is elkezdi vizsgálni a már felmerült kérdéseket.

Az Európai Bizottság és a GVH egyaránt szabad versenyt akar a gyártók és a kereskedők, a kereskedelmi cégek egymás közötti üzleti tevékenységében és a fogyasztói árak kialakításában is. Óriási külföldi cégek éppúgy bizottsági vagy GVH-vizsgálatok célpontjai lehetnek, mint egy-egy piac kisebb szereplői. Ami egy ágazati vizsgálatban előzetesen megfogalmazódik, az hamarosan konkrét vizsgálatok tárgya lesz. Súlyos árat fizethet az, aki azt hiszi, hogy ezért vagy azért elkerülheti a versenyhatóságok figyelő szemét. Érdemes inkább felülvizsgálni a jelenlegi gyakorlatokat, mert a rövid távú nyereség hamarosan súlyos veszteségeket okozhat.

Az előzetes jelentés publikálása jó alkalmat kínál arra, hogy a vállalkozások áttekintsék saját szerződéseiket, illetve tényleges gyakorlatukat, amire egyébként maga a bizottság is felszólítja a cégeket. Ezzel megelőzhető, hogy a hatóság vizsgálata ébressze rá őket arra, miszerint az internetes kereskedelem nemcsak lehetőség a forgalom bővítésére, de akár jogi kockázatot is jelenthet.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.