Az ambiciózus Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez – amelyek a szegénység felszámolására, a jólét előmozdítására és a fenntarthatóság elősegítésére irányulnak a 2030-ig tartó időszakban – néhány jelentős akadályt le kell majd küzdeni, kezdve attól, hogy elegendő forrást kell biztosítani a klímaváltozás elleni harchoz, addig, hogy kezelni kell a makrogazdasági sokkokat. Egy potenciális akadály azonban később áldássá válhat: ezek az eltérő irányba tartó demográfiai folyamatok, amelyek a következő években fognak lezajlani.
A Fenntartható Fejlődési Célok 2030-ig tartó időszakának végére mintegy 8,5 milliárd ember él majd a Földön. Húsz évvel később, 2050-re pedig közel 10 milliárdra nő a világ népessége, vagyis közel 2,5 milliárddal leszünk többen, mint most. De hol fog több ember élni? Hogyan tudnak majd megélni? Erősítik vagy megterhelik majd az egyes országok gazdaságait?
A kérdés megválaszolásához visszatekinthetünk a 35 évvel ezelőtti időszakra, az 1980-as évek elejére. Akkoriban 4,5 milliárd ember élt a Földön, akiknek 42 százaléka, vagyis közel 2 milliárd ember élt mélyszegénységben. Akkor attól tartottak, hogy a túlzott népességnövekedés meghaladja a mezőgazdasági termelés volumenét, és így még nagyobb mértékű szegénység alakul ki. Ez a malthusiánus jóslat azonban nem vált be. Habár a világ népessége 7,5 milliárdra nőtt, csupán mintegy 750 millió ember – csak a teljes népesség 10 százaléka – él manapság mélyszegénységben. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Kína és India több százmillió embert emelt ki a szegénységből az elmúlt évtizedekben.
A két ország ezt részben olyan intézkedésekkel érte el, amelyek az erős, viszonylag inkluzív növekedést támogatták. Kína emellett hasznot húzott a „demográfiai osztalékból” is: a termékenységi ráta csökkent, és a foglalkoztatottak létszáma gyorsabban nőtt, mint az eltartott népesség létszáma, ami forrásokat szabadított fel arra, hogy az emberekbe invesztáljanak, ami magasabb növekedést és életszínvonalat eredményezett. Ez évtizedeken át érvényesülhet. Kína esetében ez megvalósult, bár a jelenség most már kezdi elérni végpontját. India és más fejlődő országok esetében azonban a demográfiai osztalék csak most kezdett el észrevehetővé válni. Valójában a világ népességének 90 százaléka olyan országokban koncentrálódik, ahol a munkaképes korú lakosság létszáma növekszik, ami lehetőséget teremt a szegénység gyors ütemben történő csökkentésére a következő évtizedekben.
Például a szubszaharai Afrikában – amelyet jelenleg igen magas mértékű mélyszegénység sújt – a 15 éven aluli gyermekek a teljes népesség 43 százalékát teszik ki. Amikorra ezek a gyermekek elég idősek lesznek ahhoz, hogy a munkaerőpiacra lépjenek, a keresők aránya jelentősen megnövekedhet, ami növelheti az egy főre jutó jövedelmeket.
Nem minden ország húz azonban hasznot a fiatalok teljes népességen belüli magas arányából. 2030-ig számos közepes jövedelmű ország meg fogja tapasztalni a munkaképes korú népesség arányának csökkenését. Ezekben az országokban sem teljesen kedvezőtlenek azonban a demográfiai fejlemények, és nem csak azért, mert a magasabb termékenységi rátáktól az alacsonyabb felé történő eltolódás jellemzően korrelál azzal, hogy az alacsonyabb élettartamtól a magasabb felé történik elmozdulás. A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy egy második fajta demográfiai osztalék is létezik, amely akkor alakul ki, amikor az elöregedő népesség felhalmozott megtakarításai a beruházások élénkülését váltják ki. Sok gazdagabb ország ezt a mintát követte.
A demográfiai osztalék gyümölcseinek learatása azonban komoly munkát igényel. Ahogy a Világbank Csoport 2015/2016-os Globális Monitoring Jelentése kiemelte, az egyes országok intézkedései befolyással vannak arra, hogy a demográfiai trendek miként hatnak a népesség jólétére. Rossz megközelítés mellett a fiatal népesség létszámának növekedése destabilizáló lehet, illetve a gyorsan elöregedő népesség terhet jelenthet a gazdasági növekedés és az államháztartás szempontjából.
A növekvő munkaképes korú népességgel rendelkező országok számára a fő kihívást az jelenti, hogy nagy számban hozzanak létre produktív munkahelyeket. Az elöregedő népességek esetében pedig a termelékenység fokozása, illetve a szociális, jóléti rendszerek adaptálása a fő kihívás. Mindkét esetben nagy fontossággal bír, hogy befektetések történjenek a humántőkébe, és egy olyan üzleti környezet jöjjön létre, amely fellendíti a foglalkoztatást.
Továbbá az országoknak a határon átnyúló tőkeáramlások, a migráció és a nemzetközi kereskedelem terén hozott megfelelő intézkedésekkel profitálniuk kellene abból, hogy eltérő a demográfiai helyzetük. Több tőkének kellene áramolnia a fiatalabb népességű országokba, hogy élénkítsék az ottani beruházásokat, és elősegítsék a foglalkoztatás növekedését. Másfelől pedig több munkaerőnek kellene áramolnia az elöregedő népességű országokba, amivel az ottani munkaerőhiányt lehetne kezelni.
Az elmúlt 35 év a bizonyíték arra, hogy a nagyobb népesség nem jelenti feltétlen a szegénység növekedését. Noha a szegénység növekvő koncentrációja a törékeny és konfliktusokkal terhelt országokban megnehezíti a szegénység csökkentését a következő évtizedekben, ez nem jelenthet mentséget az alól, hogy a további előrelépésről gondoskodjunk. Megvannak a forrásaink és a tudásunk ahhoz, hogy a prosperitás, az egyenlőség és a fenntarthatóság jóval nagyobb szintjét érjük el. Az igazi kihívást az jelenti, hogy képesek legyünk ezt hatékonyan kihasználni.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.