2015 nyara óta Görögország szinte már alig bukkan fel a hírekben, de nem azért, mert gazdaságának a helyzete stabilizálódott. A börtönök sem bírnak addig hírértékkel, amíg a „rabok” csendesen szenvednek. A közvetítőkocsik csak akkor jelennek meg, amikor lázadás tör ki, és a hatóságok közbeavatkoznak.
A legutóbbi lázadás 2015 első felében történt, amikor a görög szavazók elutasították, hogy újabb hitelekkel tetézzék a már amúgy is fenntarthatatlan adóssághegyeket, mivel ezzel csak meghosszabbodik a görög fizetésképtelenség időszaka azon látszat mellett, hogy az ország már túljutott a problémán. Ekkor volt az, hogy az EU és az IMF az „extend and pretend” megközelítés (a hitelek meghosszabbításáról tárgyalnak, mintha az adós minden gond nélkül tudna törleszteni – a szerk.) alkalmazásával leverte a „görög tavaszt”, és egy újabb törleszthetetlen hitelt erőltetett a csődbe juttatott országra. Így csak idő kérdése volt, hogy mikor tör ismét felszínre a probléma.
Lavina ássa alá az EU-t
Az azóta eltelt időszakban Európa figyelme a Brexitre, az Ausztriában és Németországban megjelenő szélsőjobboldali populizmusra, a Matteo Renzi kormányának bukását eredményező olasz alkotmányos reformra tevődött át. Hamarosan ismét új téma, Franciaország politikai közepének omladozó helyzete kerül a figyelem középpontjába. De, hogy el ne felejtsük, Európa adósságválságának téves kezelése Görögországban kezdődött el. A nagy európai keretrendszer egy kis országa vált azon hellyé, ahol azt a stratégiát tesztelték – ezt ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor valaki egy hógolyót kezd lefelé görgetni. Az így kialakult lavina azóta aláásta az EU legitimációját.
Amikor ilyen sok hazugság összefonódik, amelyek fenntartásához oly jelentős politikai erőfeszítések történtek, akkor azok szétbogozásához egy gyorsan végrehajtott, bátor lépésre van szükség, ahogy azt Nagy Sándor tette a gordiuszi csomó szétvágásával. De ki fogja a kardot megragadni?
Fizetésképtelenség
Tragikus módon a probléma nyilvánvaló – és egyben nagyon egyszerűen lehet megoldani. A görög állam mintegy egy évvel a 2008-as globális pénzügyi válság kitörése után vált fizetésképtelenné. Minden logikával szembemenve, az európai establishment (beleértve az egymást követő görög kormányokat) és az IMF arról döntött, hogy az addigi legnagyobb hitelt kapja Görögország olyan feltételek mellett, amelyek garantálták, hogy a nemzeti jövedelem akkora mértékben fog visszaesni, amire a nagy gazdasági világválság óta nem volt példa. A döntés abszurditásának elfedésére új hitelekkel toldották meg az eredeti kölcsönt, amelyek folyósításának feltételéül még nagyobb mértékű jövedelemcsökkenéssel járó megszorításokat szabtak meg.
Amikor valaki egy gödörben találja magát, akkor a legegyszerűbb megoldás, ha abbahagyja az ásást. Ehelyett az európai vezetés, a görög kormány és az IMF egymást vádolták azért, hogy a görög népet a szakadékba lökték. Nemrégiben Poul Thomsen, az IMF európai részlegének igazgatója és Maurice Obstfeld, az IMF vezető közgazdásza egy közös blogbejegyzésben azt hangoztatta, hogy „nem az IMF az, amely több megszorítást követel”. Mást kell hibáztatni. „Ha Görögország megállapodik az európai partnereivel az ambiciózus költségvetési célokban – állítják –, akkor ne vádolják az IMF-et, mintha az állna a megszorítások mögött! ... Mi csak azokat az intézkedéseket szeretnénk látni, amelyekre a költségvetési célok eléréséhez van szükség” – tették hozzá.
Thomsennek és Obstfeldnek részben igaza van. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnöknek nem lett volna szabad beleegyeznie azokba a rettenetes fiskális célokba, amelyeket Németország és az EU követelt, amikor én voltam a pénzügyminiszter. Nem őszinték utódom azon állításai, miszerint a görög kormányzat sosem fogadta el ezeket a célkitűzéseket. Jól tudja, hogy főleg azért mondtam le, mert 2015 áprilisában Alekszisz Ciprasz a hátam mögött egyezett bele a megkövetelt költségvetési célokba. Korábbi kollégáim a hírvivőt, jelen esetben az IMF-et hibáztatják azért, mert az kimondja, hogy azok a célkitűzések, amelyekbe a kormány beleegyezett, még több megszorítást tesznek szükségessé.
A megfojtás
Az is igaz, hogy az IMF következetesen és helyesen bírálta a költségvetési célokat. Thomsen azonban elfelejti megemlíteni azt, hogy a saját és az IMF vezérigazgatója, Christine Lagarde hallgatólagos jóváhagyása nélkül az Európai Bizottság nem lett volna képes ezeket a költségvetési előírásokat kiszabni. Én már csak tudom, hiszen én képviseltem Görögországot az eurózóna tagállamainak pénzügyminisztereiből álló Eurogroup ülésein, ahol ezek a dolgok történtek.
Úgy tűnik, Thomsen tudatában van a felelősségének: megtehette volna, hogy nem legitimálja tovább a görög gazdaság német vezetéssel történő megfojtását. Az IMF görögországi missziójának vezetőjével, Delia Velculescuval folytatott márciusi telefonbeszélgetése során Thomsen azt fejtegette, mi történne akkor, ha Németország továbbra is kitartana amellett, hogy megtagadja Görögország számára az adósságelengedést. A beszélgetés leirata szerint (amelyet a WikiLeaks szivárogtatott ki) Thomsen azt gondolta, hogy az európai vezetők a Brexit-népszavazásig nem nyúlnak a görög kérdéshez.
Thomsen azt mondta: „Mi akkor azzal álltunk elő: Nézze, Merkel asszony, önnek azt a kérdést kell átgondolnia, hogy melyik a több költséggel járó lépés: tovább megy az eddigi úton az IMF nélkül, vagy felkarolja az adósságelengedés ötletét, amelyre szerintünk Görögországnak szüksége van, és amely biztosítaná, hogy az IMF továbbra is részt vegyen a görög helyzet rendezésében. Rendben? Ez a tényleges kérdés.” Velculescu azt válaszolta: „A görögök és mindenki más érdekében azt szeretném, ha erre minél hamarabb sor kerülne.” De ez nem valósult meg, mivel Thomsen és Lagarde sosem mert nyíltan kiállni Merkel elé. Ehelyett az IMF továbbra is másokat hibáztat, miközben biztosítja a hátteret ahhoz, hogy Németország továbbra is torkon ragadva tartsa Görögországot.
Hatás másokra
Ahogy azonban Velculescu helyesen megjegyezte: a következmények mindenkit érintenek. A görög bukás közvetlen következményének számítanak az Olaszországban, Franciaországban, sőt Németországban zajló fejlemények. Görögország azonban a közvetlen áldozat, és ezért a görög kormányzat felelőssége, hogy elvágja a gordiuszi csomót azzal, hogy egyoldalúan leállítja az adósságtörlesztést, amíg nem születik megállapodás egy jelentős adósságátstrukturálásról és az észszerű költségvetési célokról.
A görög szavazók már kétszer felhatalmazást adtak erre a vezetőiknek: először, amikor 2015 januárjában a Sziriza-kormányt emelték hatalomba, másodszor pedig a 2015. júliusi népszavazáson. Görögország és Európa érdekében a döntéshozóknak nevén kell nevezniük a dolgokat.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.