Donald Trump amerikai elnökké választásában nem csak a globalizációval szembeni populista ellenreakció fejeződik ki. Ez a Pax Americana – az USA és a szövetségesei által a II. világháború vége után kiépített nemzetközi rend – végét is előre jelezheti. Az USA vezette globális rend a jólét 70 éves időszakát teremtette meg. A kereskedelmi liberalizáció piaci rezsimjén alapulva fokozta a tőke mobilitását, illetve szociális, jóléti politikát eredményezett. Mindezek mögött az USA biztonságpolitikai garanciái állnak Európában, a Közel-Keleten és Ázsiában a NATO-n és más szövetségeken keresztül.
Trump azonban populista, globalizációellenes és protekcionista politikát folytathat, ami akadályozhatja a nemzetközi kereskedelmet, és korlátozhatja a munkaerő és a tőke mozgását. Emellett kétségbe vonta a meglévő amerikai biztonsági garanciákat azzal, hogy jelezte, arra fogja kényszeríteni az USA szövetségeseit, hogy áldozzanak többet saját védelmükre.
Ha komolyan gondolja az „Amerika mindenekelőtt” jelmondatát, akkor elnöksége az amerikai geopolitikai stratégiát az izolacionizmus és az unilateralizmus irányába tolja majd el, és az csak az USA nemzeti érdekeit fogja figyelembe venni.
Amikor az USA hasonló politikát folytatott az 1920-as és 1930-as években, az hozzájárult a II. világháború magvainak elvetéséhez. A protekcionizmus kereskedelmi és valutaháborút váltott ki, ami súlyosbította a nagy gazdasági világválságot. Még fontosabb ebből a szempontból, hogy az amerikai izolacionizmus – amely azon a téves nézeten alapult, hogy az USA két óceánnal határolva biztonságban van – lehetővé tette, hogy a náci Németország és a birodalmi Japán agresszív háborúba kezdjen, és az egész világot fenyegessék. A Pearl Harbor elleni, 1941. decemberi támadással kényszerült végül arra az USA, hogy már ne dugja homokba a fejét.
Amerika izolacionizmus felé fordulása és a szigorúan vett amerikai érdekek alapján történő politika ma is globális konfliktust válthat ki.
Még az Európától történő amerikai elfordulás nélkül is az EU és az eurózóna szétesőben lévőnek látszik, különösen a júniusi brit Brexit-népszavazás és a decemberi megbukott olasz alkotmányügyi népszavazás fényében.
Az Európában történő aktív amerikai elköteleződés nélkül egy agresszív revansista Oroszország fog teret nyerni. Oroszország már most is kihívást jelent az USA és az EU számára Ukrajnában, Szíriában, a Baltikumban és a Balkánon, továbbá tőkét kovácsolhat a szétesőben lévő EU helyzetéből azzal, hogy erősíti befolyását a volt szovjet blokk országaiban, és támogatja az Oroszország-párti mozgalmakat szerte Európában.
Ha Európa fokozatosan elveszíti az amerikai biztonsági védernyőt, akkor abból Vlagyimir Putyin orosz elnök profitálhat a legtöbbet.
Trump javaslatai emellett azzal is fenyegetnek, hogy súlyosbítják majd a közel-keleti helyzetet. Azt mondta, hogy Amerikát energiafüggetlenné teszi, ami azt vonná maga után, hogy feladnák az amerikai érdekeket a régióban.
Mindeközben az „Amerika mindenekelőtt” megközelítés elnöksége alatt várhatóan súlyosbítja majd a hosszú ideje tartó szunnita–síita proxy háborúkat Szaúd-Arábia és Irán között. Továbbá, ha az USA már nem garantálja szunnita szövetségeseinek biztonságát, akkor az összes regionális hatalom – beleértve Iránt, Szaúd-Arábiát, Törökországot és Egyiptomot – úgy dönthet, hogy csak nukleáris fegyverek révén tudják megvédeni magukat, amiből még súlyosabb konfliktusok alakulhatnak ki.
Ázsiában az amerikai gazdasági és katonai fölény évtizedek óta stabilitást biztosít, azonban az erősödő Kína már kihívást jelent a status quo számára. Barack Obama amerikai elnök Ázsia irányában alkalmazott stratégiai fordulata főleg a 12 országból álló Csendes-óceáni Partnerség (TPP) létrehozásától függ, amely megállapodással kapcsolatban Trump azt ígérte, hogy azt elnöksége első napján felmondja.
Ha az USA lemond az ázsiai szövetségeseiről, mint a Fülöp-szigetekről, Dél-Koreáról és Tajvanról, akkor ezeknek az országoknak nem lesz más választásuk, mint hogy meghajoljanak Kína előtt. Más amerikai szövetségesek, mint Japán és India, pedig arra kényszerülhetnek, hogy fegyverkezésbe kezdjenek, és nyíltan kihívást intézzenek Kínával szemben. Így a régióból történő amerikai visszavonulás lényegében katonai konfliktust válthat ki a térségben.
Ahogy az 1930-as években, amikor a protekcionista és izolacionista amerikai politika visszavetette a globális növekedést és a nemzetközi kereskedelmet, illetve megteremtette a lehetőséget a felemelkedő revizionista hatalmaknak, hogy világháborút robbantsanak ki, a hasonló politikai impulzusok előkészíthetik a terepet arra, hogy új hatalmak kihívást intézzenek az Amerika vezette nemzetközi rend ellen, és aláássák azt. Egy izolacionista Trump-adminisztráció talán keletre és nyugatra a széles óceánt látja, és azt gondolja, hogy az egyre ambiciózusabb hatalmak, mint Oroszország, Kína és Irán, nem jelentenek közvetlen fenyegetést amerikai földön.
Az USA azonban még továbbra is globális gazdasági és pénzügyi hatalomnak számít a mélyen összefonódó világban. Ha ezeket az országokat nem tartják kordában, akkor végül képesek lesznek arra, hogy fenyegessék az amerikai gazdasági és biztonsági alapérdekeket – bel- és külföldön egyaránt –, különösen ha növelik a nukleáris és kiberháborús kapacitásaikat.
A történelmi tapasztalatok egyértelműek: a protekcionizmus, az izolacionizmus és az „Amerika mindenekelőtt” politika receptje a gazdasági és katonai katasztrófának.
Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.