Görbe számok egyenes tükörben

A regisztrált munkanélküliek száma mára nagyon lecsökkent: 205 ezren voltak állás nélkül tavaly év végén, vagyis 4,4 százalék a munkanélküliségi ráta. Ez nagyon jó szám, a rendszerváltás óta páratlan. A több mint 200 ezer munkanélküli számára persze ez nem vigasz. Hozzá kell tennünk, hogy azért óvatosan kell bánni ezzel a számmal: az álláskeresési járadék (munkanélküli-segély) maximum 90 napig jár, és nem is mindenkinek. Ez hozzájárul az alacsony munkanélküliségi arányhoz. Ráadásul egy munkahely elvesztése és az új megtalálása közötti idő még mindig 19 hónap volt 2016-ban, ami sokkoló. Mit csinálnak, hogyan élnek meg honfitársaink a köztes időben? Vagy ez csak átlag, és sokan nem is igazán akarnak dolgozni?
Sokan és sokat vitáznak, hogy a külföldön dolgozókat hova soroljuk.

Strasbourgban éltem 2001-ben, és láttam, amikor a zámolyi honfitársaim protestáltak a magyar munkaviszonyok, emberi bánásmód miatt, de azért minden hónapban egy meghatalmazott révén felvették a munkanélküli-segélyt itthon. A tavaly novemberben megjelent szám szerint az EU-ban 330 ezer magyar dolgozik, ha hozzáadjuk az EU-n kívül dolgozókat (például USA, Kanada, Ausztrália, Svájc), a szám mindenképp több tízezerrel nő. Többségüknek van itthon bejelentett lakcíme, de adózni nem itthon adózik.

Nőtt a foglalkoztatás, de sok a közmunkás

Fontos mérőszám a foglalkoztatási ráta is a 15–64 év közötti korosztályban. Magunkhoz képest nagyon jó a 67,5 százalék, hiszen tíz éve még 55 százalék alatt volt. Most 4,4 millió ember dolgozik, ami jelentős javulás.

Mielőtt nagyon örülnénk, hozzá kell tenni, hogy Csehországban ez a szám 74 százalék. Azaz több százezer főnyi tartalékunk van valahol. Viszont a számunk európai viszonylatban átlagosnak mondható már. Tíz évvel ezelőtt csak Romániát előztük meg.

A 200 ezer közfoglalkoztatott szépít a statisztikán. Velük kapcsolatban élesen megoszlanak a vélemények. Miért alkalmazza őket az állam az adófizetők pénzén, amikor a versenyszféra munkaerőhiánnyal küszködik? Be kell látnunk, hogy a közfoglalkoztatás a hátrányos helyzetű régiókban népszerű, és olyan társadalmi csoportoknál, amelyek nagy valószínűséggel – a tudásuk és a fizikai erejük miatt – a versenyszféra kívánalmainak nem felelnek meg. Törekedni kell, hogy átvezessük őket a versenyszférába, de semmiképp sem szabad hagyni, hogy továbbra is azt a családmodellt sugározzák a következő generációnak, amely szerint természetes, ha az anya és az apa nem megy reggel dolgozni. Az megint más kérdés, hogy milyen javadalmazást állapítunk meg nekik, hogyan éljenek meg ebből a csekély összegből.

Egy szakma sincs, ahol túlkínálat lenne

Hogy mégis munkaerőhiány van-e? Az biztos, hogy a magyar munkaadókat sokszor elkényeztette a rendszerváltás utáni két évtized. Csak feladtak egy hirdetést (először a helyi Szuperinfóban, Express újságban, utána az online állásportálokon), és özönlöttek a jelöltek. Mára szinte egy szakma sincs, ahol túlkínálat lenne.

A szürkén és feketén fizetett munkavállalók száma – óvatos becslésem szerint – még mindig több százezer. Akik nem tudnak fehéren fizetni, mert nem engedhetik meg, azoknak ideje profilt váltaniuk. Az állam fontos törekvése, hogy felszámolja a hasonló törvénytelenségeket. Nem kell tartani az utcára kerülő emberek által keltett társadalmi katasztrófától, mert tudunk nekik fehérmunkát is ajánlani. A dolgozókat a nyugdíjkatasztrófa, a tisztán fizető munkáltatókat a termelés akadályozása, az államot jelentős bevételkiesés fenyegeti.

Az is kell, hogy a munkáltatók és a munkavállalók is nyitottabbakká váljanak. Azokban az országokban a legmagasabb a foglalkoztatási ráta, ahol a részmunkaidős munkavállalás magas (Hollandiában a foglalkoztatottak közel ötven százaléka dolgozik részmunkaidőben). Itthon még ma is nagyon sok munkáltató elzárkózik a részmunka elől, így vesztve el sok fiatalt, édesanyát, idősebb munkaerőt. A földrajzi mobilitás az ingatlantulajdoni viszonyok miatt nagy erőfeszítést igényel a munkavállalók és a munkáltatók részéről is. Fizetni kell a buszt, a szállást a dolgozóknak, a munkavállalóknak pedig utazniuk kell a munkahelyre.

Harcolnunk kell a külföldi munkaerőért

A munkaerő toborzása pedig egyre összetettebb, és nagy költséget jelent. A profi belső ajánlórendszer, belső toborzási munkatárs sem mindig elég. Költséghatékony megoldás a kölcsönzés (több hónapra eloszlik a költség, a kölcsönző cég szakemberei gyorsabban találnak embert), a nehezebb profiloknál pedig a munkaerő-közvetítő cég, hiszen a belső kiválasztással foglalkozó munkatárs nem lehet otthon a gépkezelőtől a kontrolleren át az értékesítési igazgatóig minden keresésben.

A külföldi munkaerő kérdése is megkerülhetetlen. Harcolunk az ukrán munkaerőért a csehekkel és a lengyelekkel. Nem sok eséllyel, már csak a fizetési szintünk és a nyelvi akadályaink miatt sem. Senki se gondolja tehát, hogy ha meghirdetjük a szabad munkahelyeinket, a román, ukrán munkaerő majd özönlik, és olcsó lesz. A magyar kisebbségek (amennyi maradt) lehetőségnek kínálkoznának, ám lássuk be, hogy őket is csábítja a nyugat-európai munkahely és fizetés.

Jelentősen emelni kell a béreket

Utoljára, de nem utolsósorban, a rövid távú megoldásokat keresve, nem kapkodva, de jelentősen emelni kell a béreket, megállítva az elvándorlást, illetve hazacsábítva a Túró Rudi-rajongókat. Azt ne felejtsük el, hogy Franciaországban és Hollandiában sokkal többen szeretnének külföldön munkát vállalni, mint amekkora a magyar fiatalok ez irányú igénye, de ők a külföldi tapasztalatszerzés után haza tudnak térni, mert megtalálják otthon a számításukat.

Hogy hosszabb távon mi várható? Nos, az 1,3 gyerek családonként, ha javul is, nehezen éri el a reprodukció­hoz szükséges 2,2-et. Ha megbarátkozunk a 8 milliós Magyarország gondolatával, akkor láthatjuk, hogy jövőnk (hasonlóan sok európai országéhoz) csak a digitalizációban, automatizálásban van, amihez elengedhetetlen a versenyképes iskola. A tavaly decemberi PISA-teszt eredménye remélhetően felrázta az illetékeseket, és megkérdezik, kinek és mit kellene tennie azért, hogy legalább a lengyel eredményeket elérjük mi is. Azt nem tudom, hogy ha nem lesz olimpia itthon, akkor lesz-e versenyképes oktatás. De választhatunk: 8 milliós modern, digitalizált Magyarország leszünk, vagy 5 millió szegény reményvesztett országa. Én biztosan inkább az elsőre szavazok!