BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Uber

Amerikában futott be a magyar startup

Még csak 25 éves, de már két Egyesült Államokbeli városban is az általa alapított cég alkalmazását használják a taxisok. Réti Virág, a Cabsolutely ügyvezető igazgatója Magyarországon is szívesen terjeszkedne, de a túl szigorú szabályozás miatt itt egyelőre nem terem nekik babér.
2017.03.14., kedd 10:00

Honnan jött az ötlet, hogy taxis alkalmazást csináljanak?

– Amikor az egyetemet befejeztem, nem nagyon találtam olyan, a végzettségemnek megfelelő munkahelyet, ahol szívesen dolgoztam volna. Molekuláris bionikus mérnöknek tanultam, és nem szerettem volna egész nap egy laboratóriumban ücsörögni. A párommal és üzlettársammal, Simon Andrással ezért kitaláltuk, hogy csinálunk egy startupot, sokat olvastunk arról, hogyan kell egy ilyen üzletet elindítani. Volt egy ötletünk, egy csomagszállítást végző fuvarmegosztó applikáció. Elkezdtük tesztelgetni, és külföldi programokba is bejutottunk vele. Egy amerikai programba is bekerültünk 2014 nyarán, ahol nagyon sokat tanultunk, egyebek között arról is, hogy időnként újra kell gondolni az eredeti ötletet. Két ilyen újratervezés után jutottunk el ahhoz az applikációhoz, amit most csinálunk, ehhez a taxidiszpécser-platformhoz. Hatalmas űrt találtunk ugyanis ezen a piacon a térségben, nem volt olyan megfelelő applikáció, amely a taxitársaságokat segíti a hívás alapú fuvarszervezésben.

Miért épp az amerikai piacon indultak el? Miért nem Magyarországon?

– Eleve az amerikai piacon szerettünk volna elindulni, mert elsősorban itt érdemes. Ez egy nagy piac, 400 millió ember egy egész földrésznyi országban. Emellett viszonylag egységes a kultúra, a jogi rendszer, ezért itt nagyobb eséllyel érhetünk el nagy növekedést, mint Európában. Magyarországon csak 10 millió ember él, kicsi a piac. Ha átmegyünk Ausztriába, más a nyelv, más a kultúra, mások a szabályok, és ha tovább megyünk Németországba, a nyelv ugyanaz, de a kultúra és a szabályozás megint más. Ez megnehezíti a dolgunkat. Magyarországon ezzel a taxis applikációval már csak azért sem próbáltuk megvetni a lábunkat, mert amikor az Uber belépett a piacra, a taxis világ nagyon szigorú szabályokat tudott bevezettetni. Ezzel nem csupán az Ubert sikerült kiszorítani, de úgy bebetonozták a nagy taxiscégeket is a helyükön, hogy az új vállalkozások csak nagyon nehezen tudnának már elindulni. Több tízmillió forint kellett volna ahhoz, hogy létrehozzunk, és fenntartsunk egy taxitársaságot pusztán azért, hogy a szoftverünket futtatni tudjuk. Nekünk Magyarországon nem terem sok babér.

Ki is költöztek Amerikába?

– Még nem, odavissza mozgunk a két ország között ahogy az üzlet megkívánja. Próbálunk úgy élni, hogy könnyen tudjunk mozogni, kevés dolgot halmozunk fel, és odamegyünk, ahová az üzlet szólít. Még nem gondolkozom azon, hol telepedjünk le örökre.

Eddig mit ért el a Cabsolutely?

– Oklahoma Cityben és Nashville-ben vannak taxitársaság partnereink, havonta körülbelül 10 ezer fuvart szerveznek a mi rendszereink segítségével. Ez stabil bevételhez juttatja a vállalkozásunkat, ami a startup világban ritkaságnak számít. A legtöbb cég nagyon sokáig bevétel nélkül fut. Mi 2-3 éves startupként már majdnem annyit keresünk, hogy el is tudjuk tartani magunkat. 

Mik a terveik a jövőben?

– Szeretnénk tovább terjeszkedni Amerikán belül, eleinte az ország közepén másod-harmadvonalbeli városokban. Később a nagyobb városokban, San Franciscóban, New Yorkban és Chicagóban is megpróbálunk befutni, és természetesen szeretnénk Európába és Magyarországra is visszajönni, ha lehet.

Az austini SXSW-n mit értek el?

– A Magyar Nemzeti Kereskedőház InnoTrade programja keretében vehetünk részt a világ egyik legnagyobb startup fesztiválján, az austini SXSW-n. Hetedikek lettünk az International Accelerator pitch-versenyén több mint száz indulóból, ez nagyon szép eredmény. Megismertünk emellett több olyan embert, aki jó mentorunk lehet a jövőben. A kiállításon is rengeteg érdekes emberrel találkoztunk, bár első látásra azt még nehéz kideríteni, ki az, aki a jövőben hasznos üzleti partner lehet a számunkra. Sok szállítási területen dolgozó emberrel tárgyaltunk, köztük például az amerikai közlekedési minisztérium egyik képviselőjével.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.