Hangsúly a kiszámíthatóságon

Az eszmecserét megindító írásunkban kizárólag a kiszámíthatóság nézőpontjából kívántuk a költségvetési folyamatokat elemezni, és nem a célok meghatározása felől, ami magától értetődően a költségvetési politika hatásköre. A gazdaságpolitika két alapvető ága egymástól független, ami elsődleges célváltozóik (infláció, egyenleg) különbözőségében is tükröződik. A gazdaságpolitika végső célja viszont – megítélésünk szerint – azonos, és talán úgy fogalmazható meg, hogy a legnagyobb jólét megteremtése a nemzetgazdaság számára, megfelelő stabilitás mellett.

A monetáris politika eszközei e célhoz elsősorban az ár- és pénzügyi stabilitás biztosításán keresztül vezetnek, a költségvetési politikáé pedig az államháztartás egyensúlyán és a rendelkezésére álló bevételi és kiadási eszközök széles körű alkalmazásán. A hosszú távú cél egysége természetesen a jogszabályban is megjelenik: a jegybanktörvény úgy fogalmaz, hogy „az MNB elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül támogatja a rendelkezésére álló eszközökkel a kormány gazdaságpolitikáját”.

A monetáris politikai döntések szempontjából a kiszámíthatóság elsődleges. A kiszámíthatóság és tervezhetőség jelentősége abból az adottságból ered, hogy a monetáris politikai döntések gazdasági hatásainak kiteljesedése időigényes. Az alapkamatot érintő változások reálgazdasági folyamatokba történő teljes átgyűrűzése öt-nyolc negyedévre becsülhető. A jegybanki döntések tehát a tényadatok mellett az egy-két évre előremutató prognózisokon alapulnak, ezek pontosságának alapvető feltétele, hogy az inflációs cél követése megfelelően működjön. Az előrejelzések pontossága pedig nagymértékben azon alapul, hogy azok peremfeltételei, például a hitelezési folyamatok, az uniós támogatások igénybevétele vagy a költségvetési tervek miként teljesülnek. Amennyiben a peremfeltételek nem a várakozások szerint alakulnak, például a költségvetés hiánya eltér az eredeti céljaitól, éven belüli tervezett lefutásától vagy tervezett szerkezetétől, akkor mindez az eredeti tervekhez képest más gazdaságpolitikai reakciót tesz szükségessé.

Még inkább felértékelődik az előrejelzések pontossága és a tervek teljesülése a jelenlegi környezetben, ahol a hagyományos monetáris politika egyre jobban megközelíti a határait. Az alapkamat csökkentése és az Önfinanszírozási programok az elmúlt években erőteljesen támogatták a gazdasági növekedést, a hitelkamatok csökkenését valamennyi gazdasági szektorban, és az államadósság kedvező szerkezeti átalakulását. A következő években azonban a költségvetési politikának kell nagyobb részt vállalnia a gazdaságélénkítésből, míg hosszú távon a versenyképességi reformokból származhat a növekedési potenciál emelkedése. Ár- és pénzügyi stabilitás csakis a gazdaság kínálati kapacitásainak megfelelő versenyképességi reformokkal történő javításával érhető el. A magyar gazdaságtörténet már számos alkalommal bizonyította, hogy enélkül minden növekedési periódus az egyensúly megbomlásához vezet. A gazdaságélénkítési szándék erőteljesen megjelenik a 2017-es költségvetésben, ami becslésünk szerint fiskális oldalról jelentősen, fél százalékpontot is meghaladó ütemben járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. Mindez még jobban felértékeli a költségvetési kiszámíthatóság szükségességét.

Természetesen a versenyképesség szempontjából nem mindegy, hogy a költségvetési élénkítés milyen szerkezetben megy végbe. A 2000-es években tanúi lehettünk a fenntarthatatlan, impro­duktív kiadásokon alapuló gazdaságélénkítésnek. Ezzel szemben az adócsökkentésen keresztül jelentkező 2017. évi fiskális impulzus hosszú távon is kedvezően hathat a növekedésre a beruházások és a foglalkoztatás ösztönzése által. A gazdaságpolitikai ágaknak a rövid és hosszú távú gazdasági növekedésre gyakorolt hatása megítélésünk szerint folyamatosan frissítendő területe a közgazdasági elemzéseknek, ami ki­egészülhet az uniós támogatások hasonló hatásainak becslésével.

Végül hadd térjünk ki egy közös eredményre, amelyet az állami kamatkiadások csökkenésében a fegyelmezett költségvetési politika és a jegybank együttesen elért. Az állami kamatkiadások 2013-ban a GDP 4,3 százalékát tették ki, 2017-re ez mindössze a GDP 2,8 százalékára csökkenhet, amihez a hiteles fiskális politika és a támogató nemzetközi környezet mellett nagymértékben hozzájárult a jegybank óvatos, de következetes kamatcsökkentési ciklusa. A kamatkiadások csökkenésének üteme meghaladta a várakozásokat is, és az elmúlt két évben a kiadások a GDP 0,2-0,3 százalékával alacsonyabbak lettek a terveknél. Amint már előzőleg is jeleztük, ez az eredmény jól tükrözi, hogy a konstruktív összhangban működő költségvetési és monetáris politika rövid időtávon is jelentős eredményekre képes.

Végezetül ismét hangsúlyozzuk, hogy üdvözöljük ezt a párbeszédet, amelynek különös jelentőségét az adta, hogy nagyon releváns kérdésekről olyan mélyrehatóan és nyíltan szólt, amennyire azt a téma fontossága megkívánta.