Csalóka napfény

Minden tavasszal összegyűlnek a világ minden tájáról érkező bürokraták Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank ülésszakára, ahol megvitatják saját országaik gazdaságának helyzetét és a várható gazdaságpolitikai intézkedéseket. Miután ezek a tisztviselők az adott héten több fórumon is részt vesznek, így a világgazdaság helyzetéről egyfajta általános érzet alakul ki bennük, és ez a hangulat befolyásolja aztán világszerte a gazdaságpolitikai döntéseket. Most pozitív volt a hangulat.

Az IMF szakértői szerint a reál GDP mintegy 2 százalékkal bővül majd idén és jövőre a fejlett gazdaságokban. Ezzel a munkanélküliségi ráta 6 százalék alá csökken majd, ami alig tér el a 2008-as pénzügyi válság előtti szinttől. A defláció vagy a nem kívánatos dezinfláció felsejlő képe már a múlté, ahogy az infláció mintegy 2 százalékra nőtt, ami a legtöbb jelentősebb jegybank célkitűzésének megfelel. Nem szeretnénk a tavaszi ülésszakon részt vevők kedvét elrontani, ám attól tartunk, hogy túlértékelik a gazdasági helyzet stabilizálódását. A fő számok mögé nézve ugyanis alig látni jelét annak, hogy a mélyben gyökerező problémák megoldódtak volna. Ez nem először lenne így. Az 1945 utáni két „elveszett évtized” időszakra is sor került – az egyik mintegy tucatnyi latin-amerikai ország jellemzője volt 1982 és 1992 között, a másik Japánt jellemezte 1992 és 2007 között –, amelyben a gazdaságok súlyos pénzügyi válságokból próbáltak kilábalni, és amely során saját, illetve a velük összehasonlítható országok trendnövekedési szintjét sem érték el. Az egy főre jutó éves reál GDP-növekedés ezen évek 60, illetve 75 százalékában pozitív volt Latin-Amerikában, illetve Japánban. Valójában az egy főre jutó reál GDP több mint 2 százalékkal nőtt ezen évek legalább negyedében. Vagyis ezen országok egy ideig élvezhették a napsütést is egy olyan időszakban, amely visszatekintve túlnyomóan borús volt.

A gazdasági aktivitás élénkülése reményt kelthet, ám a fellendülés mértéke is számít. Európában a reál GDP-növekedés átlagos szintje alig pozitív mértékű a válság óta, illetve a tavalyi növekedés mértéke mintegy 20 százalékkal volt alacsonyabb ahhoz a szinthez képest, amelyet a 2007-ig tartó tízéves időszak trendje vetített előre. Ez az elmúlt két évszázad leglassabb ütemű gazdasági kilábalása súlyos pénzügyi válságból. Továbbá az átlagos helyzetkép számos problémát eltakar: Görögország és Olaszország például az egy főre jutó reál GDP terén nem fogja elérni a válság előtti szintet az IMF mostani előrejelzési időszakában, ami egészen 2022-ig tart.

A válság utáni megszorítások lényeges gátját jelentik a növekedésnek. Ezen időszak alacsony gazdasági teljesítményének lényeges oka azonban abban áll, hogy a potenciális kibocsátás terén stagnál a növekedés. Az IMF szerint a fejlett gazdaságok növekedési üteme ebben az évszázadban a felére csökkent, a 2001-es 2,71 százalékról a néhány évvel ezelőtt mért 1,28 százalékra. Különösen borús a kép az Egyesült Államokban, ahol még ennél is meredekebb volt a csökkenés. Nehéz megjósolni, hogy a termelékenység vagy az óránkénti termelés szintje továbbra is ilyen szerény marad-e. Az adatok azonban azt mutatják, hogy a termelékenység növekedése egy ideig mérsékelt szintű lesz. Ha – ahogy az most látszik – a jövedelmek mértéke csökkenni fog, akkor kevesebb jövőbeli forrásunk lesz az igényeink kielégítésére. Ha most úgy fogyasztunk és veszünk fel hitelt, hogy magasabb jövőbeni jövedelmekre számítunk, akkor várhatóan csalódni fogunk.

Egyértelműen lehet ok a csalódottságra a fejlett gazdaságokban, hiszen a bruttó államadósság mértéke a nominális GDP 106 százaléka körüli szinten áll, és az államháztartási hiányok szintje is növekszik. A költségvetések összeállítása egyre nehezebb lesz, ahogy a jegybankok normalizálják a monetáris politikát, még ha a kamatok nem is térnek teljesen vissza a válság előtti szintekre. A képviseleti kormányzati forma gépezete akkor működik a legjobban, ha egy növekvő gazdasági „tortát” kell szétosztania. Például amikor az amerikai gazdaság

4 százalékos trendnövekedést ért el, akkor arra lehetett számítani, hogy a reál GDP 18 éven belül megduplázódik, ami megnyugtatólag hatott a szülőkre a gyermekeik gazdasági jövője szempontjából. A jelenlegi 1,5 százalékos növekedési trendet alapul véve a GDP megkétszerezéséhez 48 évre lenne szükség, ami még az unokák gazdasági kilátásaira is árnyékot vet. Egy ilyen helyzetben a választott politikusok meghozzák-e azt a nehéz döntést, amely ahhoz szükséges, hogy a gazdasági stabilizációtól eljussunk a tartós fellendülésig?

Copyright: Project Syndicate, 2017.

www.project-syndicate.org