Már-már közhelynek számít, hogy a 2008-as válság óta a központi bankok gazdaságban betöltött szerepe számottevően növekedett. Az alapkamatok historikus mélységbe süllyedését követően a döntéshozók szinte egymással versengve igyekeztek újabb stimulusokat adni a gyengélkedő világgazdaságnak. E döntések egyik közös eleme, hogy a monetáris lazítás rendre a jegybanki mérlegek aktív menedzselésén, többnyire jelentős bővítésén keresztül valósult meg. A globális trenddel szemben kivételt jelentett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) stratégiája, amelyben a mennyiségek helyett nagyobb hangsúlyt kapott a mérleg forrásoldalának átalakítása.
Közel egy évtized távlatából érdemes áttekinteni, hol is tart ez a folyamat. A válság kirobbanását követően a mérlegek növekedését okozó intézkedéseket többnyire átmeneti lépésnek tartották. Az idő előrehaladtával azonban egyre tartósabban beépültek a jegybanki eszköztárba. Ma az amerikai Fed és a Bank of Japan mérlege a GDP arányában mérve a 2008-as érték négyszerese, míg az EKB esetében több mint a 2,5-szerese. Kisebb mértékben, de hasonló tendenciákat figyelhettünk meg a régiós jegybankoknál is. A legnagyobb növekedést a cseh jegybank mérlege mutatta, mely az árfolyam túlzott erősödését megakadályozó euróvásárlások következtében 2013 közepe óta közel a háromszorosára fújódott. Az MNB mérlegfőösszege eközben – egy relatíve magasabb induló szintről – mintegy a harmadával csökkent.
A nagyságrendek után érdemes számba venni a döntések mögött kitűzött célok teljesülését. A nagy jegybankok esetében motivációként előbb a piaci bizalom helyreállítása, majd egyre inkább a mérsékelt növekedés és az alacsony infláció elleni küzdelem jelent meg. A lépések a piaci hangulatot sikeresen stabilizálták, ám az utóbbi célkitűzéseknél az eredmények legalábbis kétségesek. A világgazdaság növekedése továbbra is törékeny. Az infláció az elmúlt év vége óta ugyan emelkedett, de mint azt a maginflációs mutatók jelezték, ebben nagyobb szerepe volt a nyersanyagárak növekedésének, mint a belső kereslet organikus bővülésének. Infláció a fogyasztói javak helyett sokkal inkább a pénzügyi eszközök piacán keletkezett, újabb és újabb csúcsokat döntve a világ tőzsdéin. A régióban a cseh jegybanknak sikerült megállítania a koronára nehezedő felértékelődési nyomást, ám a töretlenül duzzadó jegybanki mérleg az esetleges veszteségekből adódóan már a potenciális fiskális költségek lehetőségét is felvetette. A döntéshozók az infláció megjelenésével szinte azonnal felhagytak a mérleg bővülését okozó árfolyamküszöb működtetésével. Az MNB ezalatt, másik stratégiát választva, a kamatcsökkentések mellett célzott lépésekkel (Növekedési hitelprogram, Piaci hitelprogram) támogatta a GDP-növekedést, miközben az Önfinanszírozási programmal és a devizahitelek konverziójával számottevően csökkentette a gazdaság sérülékenységét.
A dilemmát a mérlegstratégiák következményei jelentik. A nagy jegybanki eszközvásárlási programok a pénzpiacokon függőséget okoztak. A pénzpiaci szereplők szinte lélegzet-visszafojtva várják a programok jövőjével kapcsolatos híreket. Számos elemzés szerint jelentős annak a kockázata, hogy kivezetésük akár újból nagy pénzpiaci turbulenciákat okozhat. Ráadásul többen azt is felróják az idáig jórészt halogató stratégiát folytató jegybankoknak, hogy a nullához közeli alapkamatszint és az óriásira duzzadt mérlegek mellett egy újabb krízis bekövetkezésekor a monetáris politika hatástalan maradhat. E véleményeket is figyelembe véve, a monetáris lazító ciklus során a mérleg szűkülését eredményező hazai mérlegstratégia a jövőben is lehetőséget biztosíthat egy hatékony és változatlanul aktív pénzügyi politikához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.