Áthidaló megoldást kínál az IMF Görögország számára

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felélesztett egy régi – az 1980-as évek során a latin-amerikai adósságválság során gyakran alkalmazott – technikát, amely lehetővé teszi Görögország számára, hogy júliusban az európai hitelezői felé elkerülje a fizetésképtelenséget. Ez egyben az IMF és az európai partnerek számára időt is ad arra, hogy a gondokkal küzdő állam növekedési és költségvetési előrejelzései terén feloldják technikai különbözőségeiket. Ám az IMF lépése nem változtat azon, hogy Görögországra továbbra is hatalmas adósság árnyéka vetüljön. Az adósság csökkentéséhez az szükséges, hogy az eurózóna félretegye a belpolitikai szempontokat, s a gazdasági logika és szükségszerűség alapján cselekedjen.

Az eurózóna és az IMF nem képes kibékíteni a görög adósság fenntarthatóságával kapcsolatos álláspontját. Az európai hatóságok cash-flow elemzések alapján azzal érvelnek, hogy az alacsony kamatok és a hosszú törlesztési időszak az adósságot fenntarthatóvá tette. Az IMF szerint azonban a GDP közel 200 százalékát kitevő adósságállomány elriasztja a befektetéseket és a tőke beáramlását. Az IMF számára egy észszerű adósságcsökkentés kulcsfontosságú a bizalom és a hitelesség helyreállításában, mely ahhoz kell, hogy Görögország az elszegényedés hosszú időszakából ki tudjon törni.

Nem ez az egyetlen terület, ahol Görögország két nagy hitelezője nem ért egyet. Másként látják néhány fontos gazdasági mutató jövőbeli alakulását, beleértve a növekedés és a költségvetés közötti összefüggéseket, ugyanis az eurózóna jóval optimistább megközelítést vall.

Azok számára, akik már sok éve követik a görög gazdasági tragédia alakulását, az európai álláspont jó része továbbra is szemben áll a gazdasági logikával. Ennek egyszerű oka van: az eurózóna politikusai aggódnak amiatt, hogy a Görögországnak nyújtandó adósságelengedésnek komoly belpolitikai következményei lehetnek, különösen a szeptemberi német parlamenti választások előtt.

Természetesen az adósságelengedés nem egy egyszerű folyamat, ám néhány esetben előfordul, hogy az adósság elengedésének elutasítása okozza a nagyobb kárt. Az eurózóna tisztviselői és az IMF is jól tudja, hogy Görögország már régóta ebben a helyzetben van, amivel az ország folyamatos gyámság alá került az eurózónában. Azzal, hogy az eurózóna és az IMF másként látja a görög helyzetet, Görögországnak pluszforrásokra van szüksége, hogy hazai tartozásait, illetve a júliusban esedékes, eléggé jelentős külső adósságszolgálati kifizetéseit fedezni tudja. Mindeközben a növekedés ismét stagnál, bár Európában a gazdasági teljesítmény erősödésnek indult. E nehézség kezelése érdekében az IMF kompromisszumos megoldásként a pénzügyi program „előzetes” jóváhagyási gyakorlatát élesztette föl. A szóban forgó jóváhagyás egy adott ország gazdaságpolitikai terveinek IMF általi ellenjegyzését jelzi. Ez más hitelezőktől (jelen esetben az eurózónától) érkező források biztosítását eredményezheti. Az IMF azonban lényegében elzárkózik saját hiteleinek folyósításától, arra várva, hogy egy még kielégítőbb helyzet jöjjön létre a pénzügyi biztosítékok terén (most ez egy megfelelő mértékű, Görögország számára biztosított adósságelengedést jelentene).

Mindez egy rövid távú kompromisszum az IMF részéről, melyben a valutaalap elfogadja az eurózóna politikai naptárának és korlátainak szerepét, továbbá elősegíti azt, hogy Görögország elkerüljön egy nyári csődhelyzetet, illetve biztosítja az IMF forrásait. A megoldás egyben a pénzügyi teher nagyobb részét az eurózónára helyezi, ahová az valójában tartozik.

Ez azonban nem több egy újabb átmeneti lépésnél. Ha kevésbé finoman akarok fogalmazni, akkor azt mondhatnám, hogy ez az „extend and pretend” megközelítés (a hitelek meghosszabbításáról tárgyalnak, mintha az adós minden gond nélkül tudna törleszteni – a szerk.) folytatása. Miközben az azonnali finanszírozási kérdéseket valóban kezelték, ahhoz már nem történt elegendő intézkedés, hogy Görögország a középtávú növekedés és a pénzügyi életképesség reális nyomvonalára kerüljön. Ez egyben azt is kockáztatja, hogy az IMF még erősebb politikai nyomás alá kerül, s előhozza a tagállamok egyenrangú kezelésére vonatkozó legitim kérdéseket.

A kompromisszum után az IMF-nek most ragaszkodnia kell álláspontjához, és addig nem szabad a Görögországra vonatkozó megállapodását életbe léptetnie, míg nem lesz elégedett az adósságelengedés, illetve a görög gazdaság helyzetére vonatkozó technikai előrejelzések kérdésében. Továbbá ahelyett, hogy az eurózóna tisztviselői győzelemről beszélnének, úgy kellene kezelniük a mostani kompromisszumot, mint amely a görög adósságra vonatkozó, egyre tarthatatlanabb álláspontjuk lazításának következő lépése.

Mindeközben ajánlatos volna, ha mindkét fél a már előzetesen jóváhagyott programokkal kapcsolatos tapasztalatokat alapos elemzés alá vetné, mielőtt azonnal működtetnék őket. Ha e programok jól vannak meghatározva, katalizátorként működhetnek, s lazíthatják a növekedésre és a pénzügyi életképességre vonatkozó korlátokat. Az ilyen programok sora az 1980-as években elérte a csődök megelőzését, illetve az adósság és az adósságszolgálati kötelezettségek jelentős csökkenését váltotta ki, ami elősegítette, hogy néhány latin-amerikai gazdaság ismét beindítsa a növekedést, helyreállítva pénzügyi életképességét. Néhány évvel később ezt a megoldást sikeresen megismételték a súlyosan eladósodott szegény országok (HIPC) adósságcsökkentésére irányuló kezdeményezés keretében.

A rövid távú kompromisszum az IMF és az eurózóna között hónapok óta húzódó, néha elharapódzó vitákat követően jön létre. Görögország és az egymás közötti jövőbeli kapcsolatuk érdekében erre úgy kellene tekinteniük, mint amely egy lépcsőfok Görögország gazdasági és pénzügyi gondjainak régóta esedékes végső megoldásában. A görög emberek ugyanis már eleget vártak és szenvedtek.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org