A brit gazdaságnak a Brexit nélkül is van elég baja

A múlt heti brit választás eredeti célja a Konzervatív Párt kampányszlogenje szerint az volt, hogy annak eredményeképpen egy „erős és stabil” londoni kormány jöjjön létre. Ennek azonban épp az ellenkezője következett be: a konzervatívok elvesztették abszolút többségüket a parlamentben, patthelyzet alakult ki, ami miatt idén akár egy újabb választásra is sor kerülhet.

Mindeközben a londoni kormányzatnak meg kell kezdenie a tárgyalásokat az EU másik 27 tagállamával az Egyesült Királyság unióból való kilépésének feltételeiről (Theresa May brit kormányfő keddi nyilatkozata szerint a Brexit-tárgyalások az eredeti menetrendnek megfelelően jövő héten elkezdődnek – a szerk.) Ez mindazok számára eléggé aggasztóan hangzik, akik tudják, hogy a Brexit-tárgyalások menete mennyire összetett és bonyolult lesz, illetve hogy a brit politikusok és tisztviselők mennyire nincsenek felkészülve ezekre a tárgyalásokra.

A brit gazdaság azonban még a Brexit nélkül is jelentős – a választási kampány során szőnyeg alá söpört – kihívásokkal néz szembe. Az egyik problémát a gazdasági-technológiai változások nyertesei és vesztesei között létrejött szakadék jelenti.

Ez összefüggésben van a brit termelékenység megdöbbentően alacsony szintjével. Természetesen a nyertesek és a vesztesek közötti szakadék nem csak Nagy-Britanniában alakult ki, az szerte a nyugati világban megfigyelhető, s populizmust, illetve elitellenes politikát váltott ki. Mint ahogy nem az Egyesült Királyság az egyetlen olyan ország, ahol a termelékenység mértéke stagnál vagy lassú ütemben növekszik. A brit termelékenység mintegy 16 százalékkal marad el a G7-ek átlagától. Továbbá a regionális egyenlőtlenségek mértéke az EU-n belül Nagy-Britanniában a legjelentősebb.

A brit termelékenység mértékének növeléséhez az ország alulteljesítő régióinak fel kellene zárkózniuk. A Brexit-népszavazás kettőzötten szükségessé teszi, hogy a londoni kormányzat e szegényebb régiókra összpontosítson. Emellett a szűk többséggel megszavazott EU-kilépéshez elvezető megosztó politika kezelésére, illetve azon gazdasági károk minimalizálására van szükség, melyek biztosan bekövetkeznek azáltal, hogy az Egyesült Királyság szakít legnagyobb kereskedelmi partnereivel.

Az alapvető strukturális problémák megoldására akkor van a legnagyobb esély, ha a választások előtti bejelentésének megfelelően a May-kormány iparstratégiát fogad el. Ám a brit politikai osztály az 1970-es évek vége óta érzékenyen reagál az ilyen elképzelésekre. A politikusok nem szívesen emlékeznek vissza azokra a balul sikerült állami beavatkozásokra, amelyek bajba jutott cégek kisegítésére vagy kudarcra ítélt új technológiákba történő befektetésekre irányultak.

Az iparpolitikával szembeni ellenérzések különösen azok körében jelentősek, akik szerint az az állami támogatásokkal és az adókedvezményekkel egyenlő. Mégis, ha azt vesszük alapul, hogy a kormányzat amúgy is állandóan beavatkozik a gazdaságba, akkor annak van értelme, hogy egy stratégia szerint átgondolják a magánszektort érintő állami intézkedéseket. Valójában néhány alig észrevehető – vagy akár véletlenszerű – iparpolitikai intézkedés a múltban eléggé sikeres volt.

Az ilyen intézkedések egyik haszonélvezője a pénzügyi szektor, a kedvező szabályozási környezetnek, illetve a londoni City és a Canary Wharf üzleti negyed infrastruktúrájába történő hatalmas beruházásoknak köszönhetően. A másik kedvező helyzetben lévő szektornak a gyógyszeripar számít a speciális adókönnyítések, illetve amiatt, hogy az állami egészségügyi szolgálat, az NHS jelentős vásárlót jelent. A kreatív szektor is hasznot húz ebből a helyzetből, köszönhetően a BBC-nek. Bár a BBC állandó politikai támadás alatt áll, pontosan úgy lép fel, ahogy egy állami intézménynek kell: k+f-tevékenységet végez, technikai standardokat állapít meg, képzéseket tart, illetve nyílt versenyeztetés révén választja ki a kis és közepes méretű beszállítóit, amelyek az ország legsikeresebb cégei és exportőrei közé tartoznak.

Az iparpolitika melletti gazdasági érvek igen erősek, amíg az a stratégiai koordinációt, a kockázatok megosztását és a közjavak megfelelő gondozását szolgálja. A régi hibák – a bukott iparágak életben tartása vagy egy bizonyos technológiára való hazardírozás – jórészt elkerülhető, ha a versenyszabályok és az állami támogatások terén megfelelő politika érvényesül, illetve a speciális támogatásokat csak egy bizonyos ideig biztosítják.

Számos múltbeli példa mutatja, hogy az egyes iparpolitikai intézkedések milyen előnyökkel és hátrányokkal járhatnak. Nagy-Britanniát már régóta a világos politikai irány hiánya és a hangzatos, de eredménytelen kezdeményezések jellemzik. A valódi kihívás így az lesz, hogy egy olyan politikai és intézményi keretrendszert kell létrehozni, amely reális kezdeményezéseket támogat, s megfelelően alakítja az állam és a magánszektor közötti együttműködést.

Természetesen bármely választási kampányban felmerült elképzelés áldozatául eshet a politikai alkuknak vagy a mostani választási eredmény okozta bizonytalan helyzetnek. Nagy kár lenne érte. Minél instabilabb a politikai helyzet, annál nagyobb szükség van egy olyan stratégiára, mely végre hozzákezd a brit gazdaságban tapasztalható mély egyenlőtlenség és kihívások kezeléséhez.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org