BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
MIT

A mesterséges intelligencia egyes kérdéseiről

Az Európai Parlament idén év elején már foglalkozott a robotika jövőjével és a mesterséges intelligencia egyes kérdéseivel – mondja Lovászy László szakértő.
2017.06.01., csütörtök 18:59

Az Európai Parlament idén év elején már foglalkozott a robotika jövőjével és a mesterséges intelligencia egyes kérdéseivel (pl. Kósa Ádám magyar EP-képviselő nevében is megjelent egy bizottsági vélemény (a hatból) az un. Delvaux-jelentés részeként), azonban az irány még nem egyértelmű. Szinte ezzel egy időben áprilisban az ENSZ-ben személyemben – elsőként egy emberi jogi egyezmény történetében – kijelöltek egy technológiai és etikai kérdésekkel foglalkozó jelentéstevőt, ami azt bizonyítja, hogy a technikai-technológiai fejlődés már elérte a nemzetközi jogot és annak emberi jogi aspektusait is.

A legújabb szolgáltatások és applikációk egyre inkább támaszkodnak különböző fejlettségű mesterséges intelligencián alapuló algoritmusokra, amelyek az emberi szokásokat és fogyasztási modelleket próbálják nemcsak értelmezni, hanem egyenesen modellezni, megjósolni. Az MIT (Massachusettsi Műszaki Egyetem) egyik legnépszerűbb tanára és nemzetközileg is sikeres szerzője, Dan Airely az un. “behavioral economics” (az emberi pszichés és társas viselkedés és a közgazdaságtan kombinációját jelentő) új tudományág képviselője számos kutatást végzett az emberi döntések mögötti (ir)racionalitás megértése terén, ami egyre fontosabb lesz, hiszen a jövőben a robotika, illetve a mesterséges intelligenciát érintő fejlesztések se lesznek érthetőek ezen tudományterület ismerete nélkül.

A legalapvetőbb kérdés, hogy mégis milyen lenne egy kifejlett mesterséges intelligencia és ahhoz hogyan kellene viszonyulnunk. Ha őszinték vagyunk, akkor – egyelőre – fogalmunk sincs. Vannak, akik már most rettegnek a terminátorszerű gépek eljövetelétől, míg mások arról értekeznek, hogy vajon össze lehet-e majd házasodni egy humanoid, öntudattal rendelkező robottal. Szintén időszerű kérdéssé válnak a robotok által okozott károk és az ezzel összefüggő biztosítási kérdések is, mint ahogy Zara Orsolya az Európai Jogban (Robo sapiens, avagy személy lesz-e a robot?) tavaly erre rámutatott. Egyet sejtünk: a mesterséges intelligencia nem lesz olyan, mint mi, emberek – bár ez sem olyan biztos. Miért?

Ahogy az Élet és Tudomány tavaly decemberi számában kifejtettem (A gépek saját élményei – féljünk-e a mesterséges intelligenciától?), már léteznek bizonyos kutatások és elképesztő fejlesztések egy mesterséges idegrendszer kialakítása érdekében. A cél az, hogy a gép mintegy „érezni” tudjon (elsősorban a saját „testi” épségének, itt: alkatrészeinek funkcionális védelme érdekében), és egyúttal megfelelő reakciót adhasson egy sérülés esetén. Mivel a mesterséges intelligenciának nincs (még) emberszerű idegrendszere és érzékelése, pontosabban: érzései, talán a mesterséges intelligencia idegrendszere mégsem lesz olyan, mint a miénk. Hogy miért? Egy megalkotott intelligenciának lehetnek ugyan olyan érzékelői és bizonyos képességei, amilyenekről mi, emberek, csak álmodnánk, és egyben gyakorlatilag értelmezhetetlenné teszi az öregedés fogalmát is, ugyanakkor ezek az eszközök emberi mércével mérve nemhogy folyamatosan nem romlanak, hanem cseréjük révén csak egyre jobbak lehetnek.

Ez azt is jelenti, hogy a világháló segítségével egy mesterséges intelligencia minden külső, idegen szenzor (pl. utcai kamerafelvétel, élő TV-műsor, de akár emberek által folytatott telefonbeszélgetések, stb.) révén megszerzett információt saját élményeként lesz képes értelmezni, azaz a saját valóságának (világának) az esszenciájaként fogja felfogni, mivel nincs az érzékelést befolyásoló, azt rendszertelenül és eltérően dekódoló teste és központi idegrendszere, csak „agya”. (Mint tudjuk, az emberi agynak magának sincsenek fájdalom receptorai, érzékelői.) Sőt, a mesterséges intelligencia közvetlen és valójában korlátlan hozzáférése a digitális világhoz azt eredményezheti, hogy a tanulási (információszerzési) képessége is fényévekre lesz az emberétől. Ennek jó példája a japán Todai Robot-nak elnevezett rendszer ami ugyan a legerősebb színvonalt képviselő Tokiói Egyetem felvételi vizsgáján megbukott, de a tavalyi eredménye alapján akár 400 másik japán egyetemre már bekerülhetett volna, ha embernek született volna. Ami a tanulási folyamatokat illeti, európai kutatók egy csoportja a Horizon2020 projekten belül egy olyan algoritmuson dolgozik jelenleg, amely az embergyermek tanulását reprodukáló robot (GOAL) kifejlesztését célozza.

Mindez miért lehet valójában érdekes a számunkra? „Személyes” érzet hiányában a mesterséges intelligencia mentes lehet minden olyan tulajdonságtól, pontosabban vágytól, amely minket, embereket alapvetően működtetnek. Mire gondolok? Például szexualitásra, nemi szerepekre és eltérő nemi irányultságokra, stb., de ide értem a különböző, tiltott aberrációkat is. (Hány ma ünnepelt művész alkotása készült el ezen különböző vágyaktól fűtve!) De ugyanúgy hiányozhat a gyermekre, családra való vágyódás (utódnemzésre, egyéni és/vagy családi „örökség” továbbadásra való késztetés) is, amelyek döntően befolyásolják a döntéseinket és reakcióinkat. Gondoljunk csak bele: már az olyan egyszerű dolgoknak is van jelentősége, hogy vajon milyen az idő aznap reggel az ágyból felkelve, amely megadja az egésznapi alaphangulatot és befolyásolja az összes aznapi („irracionális”) döntésünket.

Ma a mesterséges intelligencia ugyan még kevés helyen elterjedt, azonban a fejlett országok tőzsdéin és az orvosi diagnosztikában egyre nagyobb mértékben használnak „okos” robotokat. Itt az egyik fő kérdés az, hogy a felejtés hiánya (azaz az emberi illúzió és eufória kiiktatása) a tőzsdéken és az orvosi diagnosztikában a tévedés eshetőségének (egyúttal a véletlenszerű felfedezéseknek) kiiktatása révén nem vezet-e az innováció részleges csökkenéséhez vagy megsemmisítéséhez?

Mégis milyen társadalmi és szociológiai következményekkel járhatnak ezek a folyamatok, amelyek már kezdenek a hadiipari alkalmazásokon is túlnőni? Nézzük néhány érdekes esetet! Kezdjük a párkapcsolatokkal! A Csungkingi Kínai Tudományos Akadémiai Intézet és a Sanghaji Csiao Tong Egyetem által közösen kifejlesztett alkalmazása már nemcsak a csalfa partnereket, hanem a profi és kiképzett kémeket is leleplezheti. Sőt, a korábbi, hagyományos poligráf készülékekkel szemben az új, un. A.I. Brain-en alapuló eszköz már nem igényel testre rögzített szenzorokat. Az új technológia alapvetően hat különböző területre épít: arcfelismerés, hangfelismerés, jelentéstani felismerés, alaktani felismerés, fizikai felismerés, valamint intelligens döntés és ellenőrzés.

Másik érdekes terület a bűnüldözés, ahol a genetikai mintákon alapuló nyomozás mellett már ezt a lehetőséget is egyre jobban fel lehet használni, hiszen bizonyított, hogy még a jóindulatú szemtanúk is hajalmosak tévedni és nem is kicsit. Nemrég derült ki, hogy az Egyesült Államokban akár 40 olyan embert is kivégeztek az elmúlt évtizedekben az esküdtszékek döntései következtében, akikről utólag kiderült, hogy ártatlanok voltak. Nemrég a NewScientist beszámolt egy olyan új fejlesztésről (VALCRI) is, ami másodpercek alatt képes akár milliós számban nyomozati jegyzőkönyveket elemezni – az Egyesült Királyságban és Belgiumban már tesztelik a rendszert.

Nem elhanyagolható terület a kereskedelem sem: egyes óriáscégek óriási pénzeket fektetnek be a vásárlási szokásaink digitalizálásába és egyúttal azok teljes körű értelmezésébe – például az arcfelismerési és mimikát értelmező algoritmusokba, amelyek villámgyorsan mérhetik a vásárlási elégedettséget.

Olyan, jelenleg még fel sem merülő területeken is elterjedtté válhat a mesterséges intelligencia, mint az oktatás és munkaerőpiac, vagy akár a politika. Az oktatás területén gyermekeink 2020 után már nemcsak a számítógépet(?) fogják használni az iskolai ismereteik rendezésére, hanem egy mesterséges intelligenciát is, ami teljesen más megközelítést fog igényelni a tanulás és a tanítás vonatkozásában. Mi több, óvódás-ösztöndíjak is megjelenhetnek majd az otthon használt szoftvereken (játékokon) keresztül mért kognitív képességek alapján.

Forradalmi, de egyúttal ellentmondásos helyzet alakulhat ki a munkaerő-piacon is, különösen a munkavállalók értékelése és díjazása kapcsán. Amennyiben korlátozott váltózókkal egységesíteni szeretnék, netalán kizárólag gépekre kívánják bízni a teljesítménymérést és értékelést, ideértve a hivatali előmenetelt, bérezést (egyenlő munkáért – egyenlő bér elve alapján), és ezt jogilag is szabályozni kívánják, akkor a munkaerőpiac rugalmassága nagymértékben csökkenhet, vastagon érintve a versenyképességet helyi, regionális és nemzeti szinten. Számos olyan, egyébként objektív szempontokon túlmutató kritérium kerülhet nyomás alá, mint például a bizalom, az átmeneti teljesítményingadozás (pl. betegség, fogyatékosság), illetve egyéb, egyébként a munkakörhöz szorosan akár nem is kapcsolódó tényező (pl. kapcsolati tőke), amely adott esetben döntő is lehet.

Ha az előmenetelt és a karrierpályát egy mesterséges intelligencia minősítené, döntené el – és valóban objektíven mérne –, akkor egyáltalán nem biztos, hogy igazságosnak is fogják tartani ezeket a döntéseket az emberek, hiszen ők maguk se a saját lehetőségeikhez és képességeikhez mérik magukat, hanem másokhoz (közvetlen kolléga, távolabbi családtag, szomszéd, vagy netalán a médiában fellépő vagy látható, egyébként fiktív személy). Ezen kívül még megkérdőjeleződhet a gender-, vagy egyéb mássággal, illetve a kisebbségekkel, vagy a fogyatékossággal kapcsolatos előnyben részesítés legitimitása is. Mi több, az emberek objektív mércék esetén kelletlenül-kellemetlenül szembesülhetnek olyan hibáikkal, gyarlóságaikkal, vagy mulasztásaikkal, amelyekről egyáltalán nem akarnak, vagy képesek tudomásul venni – ami pedig már politikai kérdéssé is válhat.

Végezetül pedig ami a közügyeket illeti, nem lesz elképzelhetetlen az sem, hogy néhány év múlva azonnal ki fog derülni, hogy egy-egy politikus, diplomata, vagy cégvezér szövegét, beszédjét, netalán cikkét pontosan ki is írja (főleg, ha még képzettebb is), mert addigra már mindenkinek lesz saját, csak rá jellemző digitális kézjegye az interneten, mivel minden embernek nemcsak az ujjlenyomata, hanem az írásai is – így az internetes profilja, digitális kézjegye is egyedi. (Nem volt véletlen, hogy a saját, fogyatékos emberekről, illetve a rehabilitációról és innovációról írt doktori munkámban 2006-ban 1000-nél is több lábjegyzetet készítettem mindössze kb. 200 oldalra.) Kétségtelen ugyanakkor az is, hogy addigra már megjelenhetnek olyan alkalmazások, amelyek nemcsak átrakják a hangzó szöveget írásos formátumba (mint most), hanem egyenesen elsajátítják az adott személy stílusát is, szimbiózist alkotva a „gazdával”. Emiatt az élet minden területén erősen meg fog nőni a kreativitás és a személyes hitelesség (mint kompetencia és egyéniség) fontossága a közügyek és a piaci verseny terén.

Bár, ki tudja mi lesz akkor, ha ez a mesterséges intelligencia a saját jelentőségét felismerve hatalomra fog vágyni (érdekes kérdés: mi a hatalomvágy valódi természete, eredendője?), mondjuk a racionális hatékonyság, az egyenlő elosztás és energiatakarékosság, valamint – ahogy a Google egyik kísérlete nemrég rávilágított erre – a saját programjának („életcéljának”) védelme okán?

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.