Gazdaságtantalan egészségügy?

Ha minden rangsor versenyhelyezést jelentene, a világ mezőnyében az egészségügy piaca lekörözné a gépjárműgyártás piacát: kiterjedésében is, fejlődési ütemében is jóval lendületesebb az autókénál. A Világgazdasági Fórum szakértőjének a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési szervezet (OECD) adataira hivatkozó állítása szerint a dollárbilliók százaiban mérhető, felfoghatatlan summa felét az Egyesült Államokban költik el, ahol az egészségügyi kiadások a bruttó hazai termék (GDP) 16-18 százalékával egyenlők. Ezzel kétszeresen meghaladják a fejlettnek nevezett országokban kimutatott arányt.

Az OECD a tagállamok egészségügyi rendszeréről áttekintést készít, amely az egészségügy finanszírozásának elemzésében a bruttó hazai terméket (GDP) eredményező nemzeti számlák rendszerét kísérő, úgynevezett egészségügyi szatellitszámlák adataira támaszkodik: makroszinten vizsgálja az egyes országok teljesítményeit. Az összefoglaló szerint egészségügyre Magyarország 2014-ben a bruttó hazai termék (GDP) 7,1 százalékát fordította. Ez markáns csökkenés a 2005. évi 8,0 százalékhoz képest. Az uniós folyamatoknak kevésbé felel meg – mert a közösség országaiban az egészségügyre fordított összegek aránya a 2015-ig terjedő évtizedben a 2008. évi válság ellenére enyhén emelkedett –, de összhangban áll a Görögországban, Horvátországban, Lettországban Luxemburgban, Portugáliában és Romániában bekövetkezett fejleményekkel. A legnagyobb arányt, 11 százalékot velük szemben Németország, Svédország és Franciaország mutatta fel. Az uniós átlagot a magas jövedelmű országok „eltérítik”, és az egy főre jutó kiadások színezik. Ezek vásárlóerő-paritáson számolva 2015-ben az EU28 átlagában 2781 euróval voltak egyenlők, Magyarországon 1371 euróra rúgtak, ami egyharmada a Németországot jellemző értéknek.

Az egészségügyi kiadások ezen az értelmezési szinten négyféle tételt jelentenek. Tartalmazzák a kórházi és a járóbeteg-ellátásokra fordított összegeket, amelyek együttesen az EU-ban csaknem kétharmadot tesznek ki (Magyarországon a kórházi és a járóbeteg-ellátás 29-29 százalékkal részesedik). További 19 százalék az egészségügyi javakra, főleg gyógyszerekre fordított kiadásokat fedi. A szokások és a relatív árak következtében e tekintetben jelentősek az eltérések: Dániában arányuk 10 százalék, Magyarországon 33 (Szlovákiában 35, Romániában 37 százalék); a gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre költött összegek Magyarországon 2005–2009 között 1,4 százalékkal, a következő öt év folyamán további 2 százalékkal csökkentek (akárcsak például Olaszországban). A következő tételt a tartós gondozásra fordított összegek képviselik, amelyek az efféle rendszerek kiépítettségétől függenek: az uniós átlag 15 százalék, ám az informális ellátás elterjedtsége miatt a közép-európai országokban jóval elmarad ettől (Magyarországon 4 százalék). Végül az utolsó tétel a közösségi szolgáltatásokat jelenti (közegészségügy, prevenciós szolgáltatások, adminisztráció), az unió átlagában a kiadásokból 7 százalékkal részesednek (Magyarországon öttel, ennek csaknem a kétszerese, 9 százalék a kiugróan magas arányt felmutató Csehországban, valamint Hollandiában és Nagy-Britanniában).

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az OECD adatainak alapjául szolgáló tényszámai a 2014 előtti évtized folyamán a GDP-arányos egészségügyi kiadások hullámszerű alakulását mutatják: a 2014-es érték (7,1 százalék) voltaképpen visszatérés a 2008-ban mért részesedéshez, amennyiben pontosan megegyezik vele; az azt követő években előfordult ehhez viszonyítva 0,5 százalékpontos növekedés is. Az állami egészségügyi kiadások a GDP arányában 2014-ben 4,8 százalékra rúgtak – 2005-ben még 5,7 százalékot értek el. A csökkenés az összes egészségügyi kiadáson belüli, a nemzetközi fogalmak szerinti „állami” hányad (közkiadások) esetében is nyomon követhető, a 2005. évi 70,7 százalékról 67,1-re mérséklődött (az évtized mélypontja 2012-re esett 65,5 százalékkal).

Az egészségügy makrogazdaságba ágyazott adatai vajmi keveset mondanak magáról az ellátásról, nem is ez a rendeltetésük. Az ágazat működését az egészségügy gazdaságtana világítja meg. Indokoltságához kétség nem férhet: óriásiak a tétek, nemcsak anyagiakban, de főként egészségben, emberéletben. Nem valószínű, hogy valaha is kikerekedhet belőle valamiféle egységes keretbe foglalt tételek szerint felépülő diszciplína. Mikroszinten más és más a berendezések és a műszerek használata a szívbetegségeknél és a csonttöréseknél, szinte betegségfajtánként egymástól gyökeresen eltérő kalkulációk, összefüggések érvényesülnek.

A világ egészségügyhöz kapcsolódó piaca tekintélyt ébresztő nagyságrendű. Hevesen érdeklődnek iránta a befektetők, alágazatok szerint ízlelgetve a kínálkozó esélyeket. Magyarország a térség más államaihoz hasonlóan évtizedek óta élvezi a gépkocsigyártás iránt érdeklődő befektetők figyelmét. Országok ilyen rangsorolása a szurkolószívűeknél is okozhatja a pulzusszám emelkedését. Amikor egészségügyi rendszereket vetnek egybe, a kör leszűkül az ebben beruházást fontolgatók körére. A rangsor bizakodással tölti el vagy lelohasztja a „laikusokat” – mondjuk a szívbetegeket: lám, van, ahol rosszabb, avagy rózsásabb az ellátás helyzete. Idővel majd a szakmabelieket is, mert előbb vagy utóbb az egészségügyi szolgáltatások is a gépkocsigyártás sorsára jutnak. Márpedig az egészséges beruházások elvégzéséhez kívánatos lenne előre látni: mi lehet ebben „gazdaságos”, mi gazdaságtalan. Amihez az egészségügy gazdaságtana szolgálhat támpontokkal.