Nemzeti gazdaságpolitikai ügy lehet a munkaerő-vándorlás

Az európai államok közötti munkaerő-vándorlás az elmúlt évtizedben lényegesen intenzívebbé vált. A vándorlás mértékét több tényező is befolyásolja, egyebek közt függ a küldő és a célország relatív gazdasági fejlettségétől és az országmérettől is. A munkát terhelő adók csökkentése segítheti a munkaerő vonzását. Bár a tartós és számottevő munkaerő-elvándorlás visszaveti a tagországok jövedelmi felzárkózását, összeurópai szinten jövedelmi oldalról mégis többletértéket teremt. A felzárkózás támogatása érdekében fontos lenne ennek a többletértéknek a visszaosztása azoknak az országoknak, amelyek a munkaerő forrásaként szolgáltak az integráción belül.

Az európai államok közötti munkaerő-vándorlás az elmúlt évtizedben lényegesen intenzívebbé vált. Tekintettel a munkaerő-vándorlás nagyságrendjére, valamint a tagállamok demográfiai kilátásaira, a munkaerő-vándorlás egyre inkább a nemzeti gazdaságpolitikák fókuszába kerülhet. Jelen írás az Európai Unión belüli munkaerő-áramlás trendjeinek elemzését célozza, az egyéb migrációs folyamatokat ugyanakkor nem vizsgálja.

Milyen tényezők mozgathatják a munkaerő-vándorlást?

A külföldi munkavállalást mind ciklikus, mind pedig strukturális tényezők befolyásolhatják; egyik lényeges kiváltó okként a fogadó országban elérhető magasabb jövedelem emelhető ki. Ebből következik, hogy hasonló fejlettségű országok között jellemzően kisebb, míg eltérő fejlettségű országok között nagyobb a munkaerő-áramlás mértéke. A jövedelemkülönbségek mellett ugyancsak lényeges, hogy a fogadó ország a külföldiek munkavállalását mennyire korlátozza, avagy támogatja. A külföldi munkavállalást illetően továbbá fontos különbséget tenni a tekintetben, hogy az mennyire tekinthető tartósnak vagy átmeneti jellegűnek. Amíg az átmeneti külföldi munkavállalás összességében pozitív is lehet a küldő ország szempontjából – miután a külföldi tapasztalatszerzés hozzájárul a humán tőke minőségi fejlesztéséhez és a hazatérést követően az adott ország versenyképességnek erősítéséhez –, addig a tartós elvándorlás több területen is kihívást jelent, különösen a gazdasági felzárkózás szempontjából.

Az Európai Uniót eltérő gazdasági fejlettségű tagállamok alkotják, az egyes országokra jellemző bérszínvonal lényegesen különbözik. Mindeközben az európai integráció egyik alapelve a munkaerő szabad mozgása, ami magában foglalja az állampolgárság alapján történő minden megkülönböztetés megszüntetését a tagállamok munkavállalói között a foglalkoztatás, a javadalmazás, valamint az egyéb munka- és foglalkoztatási feltételek tekintetében. Összességében tehát az EU-ban a jövedelemkülönbségek a munkaerő-vándorlás szempontjából erős motivációt jelentenek, a külföldi munkavállalás pedig viszonylag könnyen kivitelezhető. Ennek megfelelően nem meglepő, hogy az újonnan csatlakozó, a magországoknál jellemzően kevésbé fejlett tagállamokban az EU-hoz való csatlakozást követően felgyorsult a munkaerő elvándorlása, és a népesség egyre nagyobb aránya él más országban, mint ahol született.

A gazdasági fejlettség és az európai külföldi munkavállalás között szoros a kapcsolat. A külföldre költözők aránya a kevésbé fejlett országokban magasabb; az EU átlagánál 20 százalékponttal alacsonyabb gazdasági fejlettség hozzávetőleg 1,4 százalékponttal magasabb külföldön élő népességarányt jelentett 2015-ben. Más szempontból a külföldön élő népesség arányát jelentősen befolyásolja az is, hogy az új álláslehetőséget kereső munkavállaló a lakhelyének országon belüli változtatásával mennyire könnyen talál új munkahelyet. Ez nagyobb országok munkavállalói számára lényegesen könnyebb, így az országméret és a külföldön élő népesség aránya közötti kapcsolat fordított.

A munkaerő-vándorlás és a relatív fejlettség, valamint a munkaerő-vándorlás és az országméret között meglévő kapcsolatnak megfelelően 2005 és 2015 között a legtöbb újonnan csatlakozó országban érdemben nőtt a külföldön élő népesség aránya. Különösen gyorsan nőtt a kivándorlók aránya Románia és a balti országok esetében, míg nemzetközi összevetésben a hazai munkaerő-vándorlás mértéke visszafogottnak tekinthető.

Gazdaságpolitikai eszközök nemzeti hatáskörben: adópolitika és a versenyképesség erősítése

A munkaerő-vándorlás fő hajtóereje, az európai gazdaságok között meglévő fejlettségbeli különbség, ez idáig meglehetősen tartós volt, a nemzeti gazdaságpolitikáknak azonban igenis lehet befolyásuk a felzárkózás ütemére, továbbá a munkaerő áramlására is. A nemzeti hatáskörben lévő gazdaságpolitikai eszközök közül kiemelkedik az adópolitika jelentősége. Az elmúlt évtizedek általános tendenciája az volt, hogy a tőkét terhelő adókról áthelyeződött a hangsúly a fogyasztást és a munkajövedelmet terhelő adókra. Ennek oka egyrészt a tőke nagy mobilitásában keresendő. Az egyes tagországok alacsony adókulcsokkal és egyéb támogatásokkal próbálták a tőkevonzó képességüket növelni. Magyarországon ugyanakkor az elmúlt években a munkaerőpiac támogatása érdekében még erőteljesebb irányváltás történt az adórendszerben: a fogyasztást terhelő adók szerepének növelésével párhuzamosan a munkajövedelmeket terhelő adók csökkentését célozta elsődlegesen a gazdaságpolitika. Az adórendszer változásaitól eltekintve eközben több olyan tényező is megfigyelhető, amely a munkaerő mobilitását fokozatosan emeli Európában. A külföldön élő népesség növekedése egyrészt önerősítő folyamat, hiszen megkönnyíti a kivándorlóknak az új környezetbe való beilleszkedést. Emellett a felsőoktatásban tanuló diákok is egyre nagyobb arányban vesznek részt külföldi képzésben, és egyre többen fontolják meg a külföldi munkavállalást. Ez felveti a kérdést, hogy a munkaerővonzás erősítése érdekében tovább változhat-e a tagállamok adópolitikája. Magyarország esetében elmondható, hogy a főbb adónemek közül nemzetközi szinten a társasági adózás a legversenyképesebb, amit a társaságiadó-kulcs 2017-es egységesítése és csökkentése tovább erősít. A munkajövedelmet terhelő adók tekintetében jelentős előrelépés történt az elmúlt években, azonban a tartós felzárkózás erősítése érdekében további lépések szükségesek. A mobilabb munkavállalók számára ez is fontos szempont lehet, amikor a külföldi munkavállalásról döntenek. A magyar kormányzat által meghirdetett járulékcsökkentés ezt az adóhátrányt valamelyest mérsékeli, ugyanakkor van még tér az adóék javítására, például az egy számjegyű szja-kulcs felé való elmozdulással. Ezzel együtt lényeges azt is hangsúlyozni, hogy az adópolitika mozgástere véges, hosszabb távon a nettó munkaerő-elvándorlás okozta kihívás a gazdaság versenyképességének és termelékenységének növelésével és ezzel párhuzamosan a magországokhoz viszonyított jövedelemkülönbségek csökkentésével kezelhető.

Milyen gazdaságpolitikai eszközök állnak rendelkezésre EU-s, közösségi hatáskörben?

Bár a munkaerő-vándorlás negatívan érinthette egyes országok felzárkózását, jövedelmi oldalról pozitív hozadékkal járt az Európai Unió egészére nézve – a befogadó tagországok számára nyilvánvalóan. Ebből viszont az is következik, hogy az Európán belüli munkaerő-áramlás egy ördögi kört keletkeztet: csökkenti a küldő országok felzárkózását, miközben emeli a célországok jövedelmi szintjeit, ezzel növelve a jövedelembeli különbségeket az országok között. Ez a folyamat visszacsatolva még erősebb ösztönzőt teremt a további munkaerő-vándorlás irányába.

Összeurópai szinten tehát az unión belüli munkaerő-áramlás többletértéket teremt, ami egyébként illeszkedik az Európai Unió eredeti céljához, hiszen a termelési tényezők szabad áramlásának pont az volt a célja, hogy ebből többletérték keletkezzen.

A fentieket is figyelembe véve óhatatlanul is felvetődhet a többletjövedelem elosztásának a kérdése. Az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjai eszközként szolgálhatnak a tagállamok felzárkózásának erősítésére és az országok közti jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére. Így megszakítható a kialakult ördögi kör, és megteremthető a pozitív visszacsatolás lehetősége, amikor is a munkaerőküldő országok felzárkózása és jövedelemnövekedése csökkenti a kivándorlás ösztönzőit, ezzel még gyorsabb felzárkózást téve lehetővé.

Mindazonáltal hangsúlyozni kívánjuk, hogy az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjainak elosztási mechanizmusa jelenleg nem veszi figyelembe sem a munkaerő-vándorlás elosztási hatásait, sem a belőle adódó többletjövedelmet. Fontos lenne tehát ezeket a szempontokat is érvényesíteni mind a strukturális és kohéziós alapok nagyságának meghatározása, mind az elosztása során. Következésképpen, a munkaerő-vándorlás által termelt többletjövedelmet vissza kellene osztani a munkaerőt küldő tagországoknak.