A világgazdaság 2067-ben

A világgazdaságot egy elhúzódó válság sújtja, amely a legtöbb szakértő szerint a közeljövőben még folytatódik. A 2008-as gazdasági válság óta a globális gazdaság csak időközönként növekedett. Ez az időszak a modern kor egyik leghosszabb ideig tartó stagnálásának számít. Gyakorlatilag minden közepes és magas jövedelmű országban a bérek a GDP arányában folyamatosan csökkennek közel negyven éve. Mi lesz a következő ötven évben?

A helyzet kétségkívül borúsnak tűnik. A gazdasági stagnálás és a növekvő egyenlőtlenség hozzájárult ahhoz, hogy a fejlett gazdaságokban felerősödött az idegengyűlölet és a nacionalizmus. Ezt jól példázza az EU-ból történő kilépést megszavazó brit népszavazás és Donald Trump amerikai elnökké választása. Mindeközben a fejlődő világ nagy részét – főként a Közel-Keletet és Észak-Afrikát – válság sújtja, néhány ország a szétesés szélére került.

Miközben arra számítunk, hogy az ilyen krízisek folytatódnak a közeljövőben, azzal kapcsolatban alig alakult ki konszenzus, hogy mi fog következni hosszabb távon. Természetesen a hosszú távú előrejelzések általában nem válnak be. 1930-ban, egy hasonlóan nehéz időszakban, nem más, mint John Maynard Keynes próbált előrejelzést adni híres, Unokáink gazdasági lehetőségei című esszéjében. Előrejelzése nem vált be.

Mindazonáltal Keynes kísérlete tiszteletre méltó precedenst teremtett arra, hogy időnként felvázoljuk a gazdaság jövőbeli alakulásának lehetséges szcenárióját. Az én előrejelzésem szerint ötven év múlva a világgazdaság virágozni fog, a globális GDP évente 20 százalékkal nő, a jövedelmek és a fogyasztás mértéke mintegy négyévente meg fog duplázódni.

Ez a forgatókönyv elsőre túlzottan optimistának tűnik. Elvégre jelenleg a világgazdaság éves növekedési üteme 3 százalék. Nem ez lenne azonban az első alkalom, amikor a világgazdaság növekedési üteme korábban elképzelhetetlennek tűnő szintekre gyorsul fel.

A néhai Angus Maddison által összegyűjtött adatok szerint 1500 és 1820 között a világ éves növekedési üteme csak 0,32 százalék volt, illetve a világ nagy részén egyáltalán nem is volt növekedés. Azok számára, akik ebben az időszakban éltek, a jelenlegi csalódást keltő 3 százalékos növekedési ráta elképzelhetetlen lett volna. Mennyire lehetett előre sejteni azt, hogy az ipari forradalom a világgazdaság átlagos éves növekedési ütemét az 1820 és 2003 közötti időszakban 2,25 százalékra növeli?

Most pedig a digitális forradalom kecsegtet azzal, hogy a növekedés mértékét új magasságokba emeli. Valójában a drámai mértékű technológiai újítások időszakának közepén vagyunk, a digitális technológia fejlődésével a világ minden pontja összekapcsolódott egymással. A fejlődő országok lakossága például ma már multinacionális cégeknél dolgozhat. Ennek eredményeként többen vannak jelen a munkaerőpiacon.

Ennek a trendnek a gazdasági hatása azonban nem minden esetben pozitív. Az Egyesült Államokban például az átlagos reálbérek mértéke alig emelkedik, miközben a munkanélküliség mértéke 4,3 százalékra csökkent. A maximális bérplafont a technológia megerősíti azzal, hogy külföldi munkavállalók – és egyre nagyobb mértékben a gépek – több munkát tudnak elvégezni.

Mindezt azzal lehet áttörni, ha megváltoztatjuk az emberek által elvégzett munka jellegét. Oktatással és képzéssel, illetve a munka hatékonyabb elosztásával olyan kreatívabb munkatevékenységeket támogathatunk (kezdve a művészetektől a tudományos kutatásig), amelyeket a gépek a belátható időn belül nem lesznek képesek ellátni. Az ilyen jellegű munkavégzések haszontalannak tűnhetnek, miután egy jelentős újítás, innováció eléréséhez sok emberre és munkaórára van szükség, azonban egy ilyen új vívmány elegendő értéket tud teremteni ahhoz, hogy mindenkinek emelje az életszínvonalát. Továbbá ahogy a kreatív szektor bővül, úgy fog a gazdasági növekedés is jelentősen beindulni.

Ez a hatás valószínű, de nem biztos. A bebiztosításához alapvető változtatásokra van szükség a gazdaságainkban és a társadalmainkban. Mindenekelőtt azon kell dolgoznunk, hogy megkönnyítsük a munkavállalóknak a kreatívabb tevékenységek felé történő elmozdulást. Ez az oktatási rendszer és azon belül a felnőttképzés alapvető átalakítását igényli. A fogyasztási mintákat is meg kell változtatni. Ha a teljes fogyasztás mértéke négyévente megduplázódik, akkor megkétszerezzük az utakon lévő autók vagy a repülőgépek által megtett kilométerek számát is, amivel viszont gyorsan túlterheljük a bolygónkat.

Ha a szükséges változtatásokat nem sikerül megvalósítanunk a következő években, akkor 2067-ben még inkább az egyenlőtlenség, a konfliktusok és a káosz lesz jellemző, és a választópolgárok olyan vezetőket fognak megválasztani, akik a félelmekre és a sérelmekre alapoznak. 1967-ben nagy innovációk történtek a gazdaságban (az év júniusában Londonban beüzemelték a világ első ATM-jét) és az egészségügyben (decemberben Dél-Afrikában elvégezték az első sikeres szívátültetést a világon). Ha azt akarjuk, hogy 2067 méltó centenáriuma legyen ezeknek az újításoknak, akkor a jelenlegi zűrzavaros helyzetnek arra kell ösztönöznie a világ politikai vezetőit, hogy olyan újszerű intézkedéseket dolgozzanak ki és valósítsanak meg, amelyekre ahhoz van szükség, hogy egy nagyobb mértékű jólléttel, egyenlőséggel és stabilitással jellemezhető jövő jöjjön létre.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org