BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
elnökség

Argentína G20-as elnökségének reményei és veszélyei

Nem lesz egyszerű dolog konfrontálódni Donald Trump amerikai elnökkel és az ő „Amerika mindenekelőtt” programjával – véli Guy Edwards, a Brown Egyetem kutatója.
2017.08.12., szombat 08:31

Tavaly júniusban úgy tűnt, jól alakulnak a dolgok Mauricio Macri argentin elnök számára. Éppen ekkor hagyták jóvá, hogy Argentína tölti be a G20-ak elnökségét 2018-ban. Az amerikai elnökválasztási kampány fokozódott, de szinte biztosnak tűnt, hogy Hillary Clinton nyeri meg a demokrata előválasztást az elnökjelöltségre, illetve novemberben magát az elnöki posztot is megszerzi. Macri optimistán tekinthetett a jövőbe, hogy a külpolitikai programját egy hasonlóan gondolkodó szövetségessel valósíthatja meg. Ha pedig a jelent nézzük, akkor azt látjuk, hogy Macri a kezét tördelheti, miután egy olyan nemzetközi környezet alakult ki, amely jóval nagyobb kihívás elé állítja, mint arra talán eredetileg számított. Mégis azt lehet mondani, hogy nincs minden veszve Argentína közelgő G20-as elnöksége szempontjából.

Természetesen nem lesz egyszerű dolog konfrontálódni Donald Trump amerikai elnökkel és az ő „Amerika mindenekelőtt” programjával. A júliusi hamburgi G20-csúcson Trumpnak már sikerült elszigetelnie magát a G20-ak többi 19 vezetőjétől, beleértve Macrit is, azzal, hogy megerősítette a párizsi klímamegállapodásból történő kilépésre vonatkozó döntését.

Trump az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény újratárgyalását is sürgeti. Az ebben a hónapban kezdődő tárgyalássorozat várhatóan nem zárul le gyorsan, és ha nem megfelelően kezelik, akkor az jelentősen ronthatja az USA kapcsolatát a G20-tag Mexikóval és Kanadával.

Mauricio Macri argentin elnök (b), és Donald Trump amerikai elnök
Forrás: AFP

Nem Trump az egyetlen olyan tényező, amelyet Macri nem tud kontrollálni, és amely kihathat arra, hogy Argentínának miként sikerül ellátnia a G20-as elnökséget. Nagy az esélye annak, hogy a Brexit-tárgyalások nem fejeződnek be az előírt határidőig. Egy megállapodás nélküli szcenárió komoly gazdasági sokkot okozhat Nagy-Britanniában és talán egész Európában. A számos közel-keleti konfliktusnak, Afrika kiszélesedő humanitárius katasztrófáinak, illetve az egyre súlyosbodó venezuelai helyzetnek is határokon átívelő destabilizáló hatása lehet.

Argentína G20-as elnöksége komoly lehetőség Macrinak, hogy a nemzetközi együttműködést hangsúlyozó politikai programja érvényesülhessen. A mexikói elnök utolsó évét tölti hivatalában, illetve a brazil államfő elnökségét botrányok kísérik. Így Macri fejében az is megfordulhat, hogy Argentínát regionális vezetőként pozicionálva mutassa be a G20-aknak a latin-amerikai perspektívákat. Egy ilyen vezetés képessé teheti Macrit arra, hogy új lendületet adjon a nehézségekkel küzdő Mercosur-blokknak, amely néhány latin-amerikai országot tömörít, és amely a bővülő kereskedelmi, beruházási kapcsolatok révén erősítheti a szegénység csökkentését célzó nemzeti erőfeszítéseket. Ez a törekvés – illetve Argentína G20-as programja – lökést kaphatna, ha az EU és a Mercosur-blokk között decemberben sikeresen lezárulnak a kereskedelmi tárgyalások.

Argentína a G20-as elnökséget felhasználhatja arra is, hogy a G19-ek (az USA az egyedüli hiányzó) körében támogatottságot élvező klíma- és energiatervek terén előrelépést érjen el. Macri 2017-et a „megújuló energia évének” nevezte, és kötelezettséget vállalt arra, hogy 2025-re az argentin áramszükséglet 20 százalékát megújuló energiaforrásokból fedezzék. Az argentin kormányzat részt vesz a High Ambition Coalition nevű kezdeményezésben, amely szerepet vállalt a 2015-ös párizsi klímamegállapodás tető alá hozásában. Ez az informális csoport, amelynek tagjai között Németországtól kezdve Brazílián át a Marshall-szigetekig találni országokat, kinyilvánította, hogy „rendíthetetlen” az elkötelezettsége az egyezmény betartása iránt. Emellett Argentína volt az első ország, amely a párizsi klímamegállapodás részeként egy ambiciózusabb nemzeti klímaváltozási tervet mutatott be.

Macrinak ki kellene használnia az ezen lépések révén elnyert hitelességből származó előnyöket, hogy a vállalásaik átdolgozására bátorítson más országokat. Az időzítés nem lehetne jobb. Miután a jelenlegi vállalások nem elegendők arra, hogy a globális hőmérséklet emelkedésének mértéke a párizsi megállapodás céljának megfelelően „jóval 2 százalék alatt maradjon”, az ENSZ 2018-ban egy külön tanácskozást tart majd, arra ösztönözve az egyes országokat, hogy ambiciózusabb vállalásokat tegyenek 2020 előtt.

Argentína egyben össze tudja kötni a foglalkoztatás és a technológia kérdésére vonatkozó G20-as célokat az alacsony szénfelhasználású gazdaság kiépítésére vonatkozó célkitűzésekkel. Az ezen témák összekapcsolására vonatkozó erőfeszítések lényeges eleme, hogy Argentína alacsony emisszióra vonatkozó, hosszú távú fejlesztési stratégiája a 2018-as G20-csúcs előtt megszülessen. Az előrelépés az ilyen kérdésekben erős jelzést küldhet a befektetőknek, akik csökkenteni kívánják a klímaváltozással kapcsolatos kockázataikat, illetve ki akarják használni a megújuló energiaforrásokban és az elektromos járművekben rejlő új lehetőségeket.

Az ingadozó globális helyzet kétségkívül kihat Argentína G20-as elnökségére. De ugyanez igaz Argentína saját lépéseire is. A minél sikeresebb elnökség érdekében Macrinak arra kellene fókuszálnia, hogy szorosabban működjön együtt Argentína európai és latin-amerikai szövetségeseivel, miközben erősíti kormányzatának hitelességét olyan ügyekben, amelyek minden ország számára kiemelten fontosak.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.