Az építőipari forradalomra várva

A világ építőiparának termelékenysége húsz éve csak évi 1 százalékkal növekszik. Az iparágnak most a 21. századba kell lépnie annak érdekében, hogy az új épületekre vonatkozó növekvő igényeknek meg tudjon felelni, és kezelni tudja a lakóotthonok és az infrastrukturális létesítmények terén jelentkező egyre nagyobb hiányt.

Az építőipar változásának üteme nem hasonlítható más szektorokéhoz, így például a mezőgazdaságéhoz és a feldolgozóiparéhoz, amelyek idővel megváltoztatták termelékenységi teljesítményüket. 1947 és 2010 között az amerikai feldolgozóipar például 760 százalékos kumulatív reáltermelékenységi növekedést ért el, szemben az építőipar csupán 6 százalékos értékével.

Habár az építőipar már rég felismerte saját gyengeségeit, még meg is kell jelenítenie a szükséges akaratot ahhoz, hogy bármit is el tudjon érni a kérdésben. A lakóotthonok és az infrastruktúra terén fennálló súlyos globális hiány miatt a helyzet azonban már nem fenntartható. Az urbanizáció sok fejlett gazdaságban elérte a tetőpontját, ám a feltörekvő országokban még folytatódni fog. A világ húsz legnagyobb városában, amelyek 75 százaléka Ázsiában található, a számítások szerint 36 millió új lakóingatlanra lesz szükség 2025-re. Továbbá 2014-ben a becslések szerint 330 millió városi háztartást nem megfelelő lakhatási körülmények vagy a lakhatási költségekkel kapcsolatos pénzügyi nehézségek jellemeztek. Ez a szám várhatóan 440 millióra nő 2025-re. Még az olyan fejlett gazdaságban is, mint az USA, tapasztalni azt a jelenséget, hogy Kalifornia népességének több mint 40 százaléka a piaci áron nem tudja magának biztosítani a megfelelő szintű lakhatást.

Az épületek iránti növekvő igény hatalmas lehetőség az építőipar átalakulására. A McKinsey szerint az iparág 60 százalékkal tudná növelni termelékenységét, ha hét kulcsterületen változások történnének. E területek: a szabályozás; a tervezési folyamatok; a szerződések; a beszerzések és az ellátásilánc-menedzsment; a kivitelezés; a fejlett automatizálás, új technológiák és építőanyagok; valamint a szakértelem.

A termelékenység 60 százalékos növelése 1,6 ezermilliárd dolláros (nagyjából a kanadai gazdaság méretével megfelelő mértékű) éves pluszkibocsátást, illetve a globális GDP 2 százalékkal történő emelését idézné elő. Ez a többlet (amelynek több mint harmadát egyedül az USA-ban lehetne realizálni) elegendő lenne arra, hogy fedezze a világ infrastrukturális szükségleteinek felét. Egy építési projekt menedzselése nem egyszerű feladat. A sikerhez koordináció és egy end-to-end projektirányítási rendszer szükséges, hogy a projekt minden résztvevője megértse szerepét és megfeleljen a fő teljesítési mutatóknak.

Ugyanakkor az iparág egy adott séma szerint legyártható épületekkel foglalkozó szegmensei – különösen a nagy lakóházak építése – az alacsony termelékenység alapvető okát szüntethetik meg, ha a tömegtermelés irányába történne elmozdulás. Ez több standardizálással, modularizációval és előregyártással jár együtt. Egy ilyen rendszerben a legtöbb épületet valójában gyárakban építenék fel. Az építkezés nagy része nem az épületnek otthont adó helyszínen történne, hanem egy ellenőrzött környezetben.

Néhány lakáscélú ingatlanokat építő vállalat már alkalmazza ezt a megközelítést. Egy spanyol cég, amely négyemeletes házakat épít, a hagyományos építkezési módszerekhez képest így ötször-tízszer több ingatlant tud felhúzni, miközben ugyanannyi munkaerőt alkalmaz. Ha az építőiparnak most esélye van arra, hogy az évtizedeken át jellemző lanyha termelékenységi növekedési időszak után újra feltalálja magát, akkor kiegészítő gazdasági ösztönzőkre is szükség van. Például a vállalkozók esetében létezik egy egyértelmű kapcsolat a termelékenység és a nyereségesség között, de az nem olyan erős, mint amennyire lehetne. Sok vállalkozó bevételektől eshet el.

Mégis, az új épületek iránti növekvő igény azt jelenti, hogy az iparágban elindult valami. A politikai döntéshozók kezdenek komolyan foglalkozni a költséghatékonyság kérdésével. A lakóotthonok megfizethetőségének problémája, illetve a szűk állami költségvetések szükségessé teszik azt, hogy az egyes infrastrukturális projekteknél minél hatékonyabban használjanak fel rendelkezésre álló forrásokat. Az iparágon belül az agresszív nagy cégek, beleértve sok kínai vállalatot is, most erejüket fitogtatják a globális színtéren. Megvan a tőkéjük ahhoz, hogy hatékonyságnövelő megoldásokba és új termelési rendszerekbe fektessenek. Továbbá kihasználják az egyre jobban elérhető technológiákat – a digitális eszközöket, a fejlett robotikát vagy az új építőanyagokat – a hatékonyság minél erősebb fokozására.

Sok iparági vezető végre felismerte a változás szükségességét, és ki is nyilvánította szándékát, hogy ennek szellemében jár majd el. Tudják, ha a jelenlegi működésük átgondolásával nem készülnek fel az egész iparágat érintő diszrupcióra, akkor lemaradhatnak abban a versenyben, amely a világ következő nagy termelékenységi sikertörténete lehet.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org