Talpra kell állítani az egészségügyet

Amikor idekerült a kórház vezetői székébe, azt mondta, deficittel indul, mert nem ismeri az egészségügyet. Behozta már a lemaradást?

Azt hiszem, igen. A magánszolgáltatás titka, hogy gazdaszemmel kell nézni azt az intézményt, amelyben dolgozom. Évi ötezer műtétet végzünk, 700 szülésünk van, 500 meddőségi kezelést végzünk, 30 ezernél több járóbeteget látunk el. Egy városi kórház méretének megfelelő forgalmunk van az öt osztályon. Aktívan hatvan-nyolcvan orvos dolgozik velünk. Háromnegyedük megfordul az állami ellátásban is, negyedük pedig kizárólag magánintézményben dolgozik, de nem feltétlenül csak nálunk.

Az állami egészségügy nehézségei a magánellátók malmára hajtják a vizet?

Sokan próbálkoznak azzal, hogy a leromló állami egészségügy mellett magánszolgáltatásokat nyújtsanak. Változó sikerrel teszik ezt, például a Telki kórháznak is be kellett zárnia. Tehát nem automatizmus, hogy ha a beteg elégedetlen az állami egészségüggyel, akkor elégedett lesz a magánszolgáltatással, és mindegy, mit kap, mert úgyis ide jön. Az a beteg, aki egyszer már kifizette az állami ellátásért a tb-járulékát, és ezenfelül a magánellátásért még egyszer kénytelen fizetni, az fokozott elvárásokkal érkezik, amelyeknek nem egyszerű megfelelni. Sokkal jobb szolgáltatást kell nyújtanunk ahhoz, hogy idejöjjön a páciens, sőt itt is maradjon.

Azt mondja, van elég forrás az egészségügyben, csak rosszul van elosztva. Úgy látja, kevés a befizető, ezért mindenkinek –a nyugdíjasoknak is – fizetni kellene egy meghatározott havi alapdíjat. Próbált ezzel az ötletével a kormányhoz fordulni?

Nem hiszem, hogy házalnom kellene vele. Ez egy konzekvens reformprogram, amelyet Jakab András és Urbán László Hegymenet – Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon című könyvében is megírtam. Eddig senki sem mutatott fel ellenprogramot, pedig már nem sok idő maradt átgondolni, mit kezdjünk az egészségüggyel, a jelenlegi ugyanis finanszírozhatatlan. A megoldás az, hogy mindenki fizessen egy alapdíjat, mert a jól működő egészségügyi rendszerek így épülnek fel, ilyen az Európában legjobbnak tekintett holland modell is. Mindenki tudja, hogy a befizetett pénzért egy szolgáltatást vásárol, amellyel kapcsolatban vannak elvárásai. Ma annak a kollektív hazugságnak a korát éljük, hogy az egészségügyért nem kell fizetni, s ha már ingyen van, ne nézzük, milyen a minősége, örüljünk, ha kapunk valamit. Ezzel szemben az egészségügy egyáltalán nincs ingyen, rettenetesen sokba kerülnek az eszközök, és még drágábbak lesznek. A modern technológiát és az anyagokat meg kell fizetni, mint ahogy az ezeket kezelő embereket is, különben egy másik ország egészségügyében fognak dolgozni. Az egészségügy tehát nagyon is drága. Ha valaki ezt ingyen kapja, akkor azoknak, akiknek viszont fizetniük kell érte, sokkal többe kerül, mint amennyit a nemzedékek szolgáltatásként megkapnak belőle. Ezt az érdekellentétet fel kell oldani. Az aktív, járulékfizető korosztály, amelyre rá van terhelve a még egyszer annyi ember egészségügyi ellátásának finanszírozása, nem kér ebből az önkéntesnek egyáltalán nem mondható áldozatvállalásból. Ezért venni kell egy nagy levegőt, és újragondolni a szolidaritást. Nem lehet minden terhet a fiatalokra rakni, mert ezzel elüldözzük őket. Lehet ugyan all inclusive nyugdíjas-paradicsomot ígérni az egészségügyben, de a legtöbb helyen csak lepukkant elfekvő jut. A fejéről a talpára kellene állítani ezt a rendszert. Akkor a betegek meggyógyulnának és elégedettek lennének. Az orvosok pedig azt csinálnák, amihez értenek, és az egész sokkal kevesebbe is kerülne.

Mekkora lenne az alapdíj, amelyet mindenkinek fizetnie kellene?

Nyolcmillió felnőttel számolok, havi 10-15 ezer forintot kellene befizetniük. Ezt a garantált bérminimum után fizetendő hétszázalékos járulékban határoztam meg, ami 11 270 forint. Ez egy korrekt alapdíj, amelyet mindenkinek a nettó jövedelméből kellene befizetnie úgy, hogy a hétszázalékos tb-járulék megszűnne, és beépülne a bruttó bérbe. A járulék helyett kellene ezt az alapdíjat fizetni. Természetesen vannak olyan 60-70 ezer forintból élő aktív és nyugdíjas polgárok, akiknek ez túl nagy teher lenne. Ennek a másfél-kétmillió embernek a díját kellene a költségvetésnek állnia. Csak halkan jegyzem meg, hogy most az 50 ezer forintot kereső közmunkás is fizeti a hétszázalékos járulékot. Egyetlen aktivista sem tiltakozik, hogy ez mennyire méltánytalan. Egyszerűen csak beszedik tőlük, az általam felvázolt rendszer nem kevésbé szolidáris. Viszont a jelenlegi négymillió ember helyett legalább hatmillió fizetné meg az egészségügyi ellátás költségeit. Könnyű kiszámolni, egy emberre sokkal kisebb teher hárulna.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondja, az államnak nagyobb szerepet kell vállalnia: nem kell a CT-gépeket magándiagnosztikai laboroktól bérelni, mert eleve ott vannak az állami intézményekben, és az orvos is ott van a gép mellett. Mit gondol erről?

Azt, hogy az az orvos hamarosan nem lesz ott. A jól képzett szakember elfogy. Az állam vehet jó gépeket, ha majd sok pénze lesz, de, hogy ezeket a gépeket bárki kezelje, azt meg kell fizetni. Az orvosok és az ápolók bérének el kell érni a nyugati bérek 60-70 százalékát.

Ön meg tudja adni a nyugati fizetéseket?

Mi sem tudjuk megadni, de a nyugati fizetések 60-70 százalékát igen. Úgy látom, havi nettó egymillió forintot szeretne keresni egy teljes állású orvos. Lehet, hogy ez az összeg tovább emelkedik, mert ha az alacsonyabb jövedelmek fokozatosan felzárkóznak, az előbb-utóbb az orvosi bérekre is nyomást gyakorol. Ezt mi is csak úgy tudjuk kigazdálkodni, hogy árat emelünk. A versenytársakat látva ki lehet jelenteni, hogy már elindult egy áremelési spirál. Ez elkerülhetetlen, ha meg akarjuk tartani a személyzetet.

Orvoshiány önöknél is van?

Hogyne. Egy egészségügy van: ha elfogynak az orvosok az állami ellátásból, akkor nemcsak onnan fogynak el, hanem a magánellátásból is. Ezért közös érdek, hogy megtartsuk a még itthon lévőket. Mert aki elment, az nem jön vissza. Egy egészen más logika szerint működő egészségüggyel találkoznak Európában, nemcsak a fizetés jóval magasabb, hanem sokkal jobb körülmények között, lényegesen átláthatóbb felelősségi viszonyok között lehet dolgozni.

Melyek a legfőbb tanulságai a magyar egészségügyi rendszer teljesítményértékelésének?

Ismerem ezeket a számokat, óriási hiba, hogy nem ez a legfontosabb kérdés ma a közbeszédben. Álproblémák terelik el az emberek figyelmét. Azzal kellene foglalkozni, hogy hét év alatt 225 ezer elkerülhető halálozás volt ebben az országban, ami meghaladja Debrecen lakosságát. Ez önmagában olyan nemzeti tragédia, amely fel kellene hogy rázza a közvéleményt, de néhány gondolkodón kívül ez nem nagyon aggaszt senkit.

Tavasszal jelentették be a fővárosi kórház-átalakítási projektet. Egyetért azzal, hogy centrumokra van szükség?

Magam is azt gondolom, hogy centralizálni kell a betegutakat és az állami ellátási rendszert. Jó irány, hogy három centrumkórház lesz Budapesten. Az viszont felesleges kivagyiság, hogy egy ilyen intézményre 100 milliárd forintnál nagyobb összeget költsenek el egy olyan helyen, ahová még tömegközlekedéssel sem lehet eljutni. Ennél is nagyobb baj, ha építenek három centrumot, de nem mondják meg, melyik kórházat fogják bezárni.

De most már mondják.

És melyiket?

Tíz év alatt tíz telephelyen szűnik meg a betegellátás. Ez elég?

A három centrumra nagy szükség van, a többi helyen valójában kórházi ellátást sem kellene nyújtani. A jelenlegi kórházak nagy részében ápolási otthonokra van igényük az időseknek. A fiataloknak meg szakrendelők és olyan egynapos sebészeti központok kellenek, ahol a betegek felét meg lehetne műteni. Ezeket pedig este hétkor be kell zárni. A nagy centrumokban, ahol a specialisták dolgoznak, csak az igazán beteg embereket kell ellátni. Nem lesz szükség ennyi kórházra, ha a centrumokat jól működtetik.

Akkor ön szerint sem kell mindenhez orvos. A diplomás nővérek mentik majd meg a magyar betegeket?

Nálunk sem szívesen mondanak le az orvosok a kompetenciáikról. Viszont az államnak tudnia kell, hogy egyre kevesebb orvosa van, ennek megfelelően kell megváltoztatnia a szabályozást. A diplomás ápolókat több kompetenciával kell felruházni. Amíg ez nincs így, semmi értelme diplomás ápolókat képezni, mert ugyanúgy ágytálaznak meg lázmérőznek, mint a nem diplomások. Egyelőre azért képezzük őket a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, hogy külföldön hasznos munkát végezve sok pénzt keressenek. Az orvoshiány bennünket is rá fog kényszeríteni arra, hogy az élethez igazítsuk az ellátást. Ehhez az is kell, hogy a betegek megértsék: ha a betegségemmel a rendelőbe megyek, az nem jelenti azt, hogy orvoshoz megyek.

Lantos Gabriella

1984-ben diplomázott a József Attila Tudományegyetem magyar–történelem szakán, 1991-től 2002-ig a Magyar Rádióban dolgozott, 2002-ben fejlesztéspolitikai szakértői diplomát szerzett a Corvinus Egyetemen. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél fejlesztéspolitikai szakértőként, majd kommunikációs igazgatóként tevékenykedett egészen 2009-ig. 2011-től a Róbert Károly Magánkórház operatív igazgatója.