Pszichológia mint a közgazdaságtan jövője

Az angol királynő, II. Erzsébet 2008 novemberében látogatást tett a híres Londoni Közgazdasági Egyetemen (LSE). A királynő egy váratlan kérdéssel fordult az egyetem professzoraihoz: „Miért nem volt képes mindezt bárki észrevenni?” – utalt az éppen globális méretűvé terebélyesedő válságra. A kérdésből egyszerre volt érezhető a drámai gyorsasággal kibontakozó pénzügyi összeomlás okozta megdöbbenés és a közgazdaságtannal mint tudománnyal szemben megfogalmazott kritika. A látogatás óta immár kilenc év telt el. Bár hosszú időt vett igénybe, de a válság súlyos gazdasági következményei immár Európában is múlóban vannak. A közgazdaságtan mint tudomány megújulása ugyanakkor még várat magára. A változás jelei azonban már e területen is körvonalazódnak. Az új impulzusok leginkább a pszichológia és az informatika világából érkezhetnek.

Jelzésértékű lehet, hogy az idei év közgazdasági Nobel-díját Richard H. Thaler chicagói professzor kapta, akinek kutatási területe a pénzügyi döntések mögött meghúzódó pszichológiai tényezők vizsgálata. A pszichológia és a viselkedéstudomány beemelése a közgazdaságtanba egy sor korábban nehezen értelmezhető jelenség kialakulására adhat magyarázatot. Bár a lelki tényezők szerepét a harmincas években már Keynes is fontosnak tartotta, a második világháborút követő időszak főáramú közgazdaságtanának központi szereplőjévé mégis a saját érdekeit követő, racionálisan gondolkodó homo oeconomicus vált. Ehhez szorosan kapcsolódva kívánatos intézményi berendezkedésként – különösen a hetvenes évektől kezdve – az állami szerepvállalást minimálisra szorító liberális piacgazdaság eszméje terjedt el. A globális pénzügyi válság mindkét feltevést kihívások elé állította. A racionális döntésekbe és a piacok önszabályozó voltába vetett hit a válság súlyosságát és tartósságát látva gyorsan elillant, miközben az ázsiai gazdaságok dinamikus fejlődése vagy épp a skandináv országok évtizedes sikere az állami szerepvállalás csökkentésére vonatkozó állításokat kérdőjelezte meg.

Nyilvánvalóvá vált, hogy gazdasági döntéseinket éppúgy befolyásolják érzelmeink, félelmeink, hitünk, mint a sokszor csak korlátozottan elérhető empirikus információk. Egy új „érzelmekkel teli világ” feltérképezése az állami szerepvállalás megítélésében is jelentős változásokat hozhat. Mivel az emberi természet az eufóriától kezdve a depresszióig a hangulatváltozások egészen széles skáláját mutathatja, az állam aktív szabályozói funkciói – különösen az általános optimizmus időszakában – felértékelődhetnek. Recessziós környezetben pedig, mint egy jó pszichiáternek, a helyes kezeléssel és a megfelelő narratívák megtalálásával kell új lendületet adnia az államnak a mélyponton lévő gazdaságok számára. De a gazdaságpolitika olyan, a fejlődést hosszú távon befolyásoló kérdésekben is számíthat a szociológia és a pszichológia eredményeire, mint a demográfiai trendek alakítása, a társadalmi normák befolyásolása vagy épp az innovációs és a vállalkozási hajlandóság javítása.

Természetesen a megbízható, új elméletek kidolgozásához először is rendkívül sok megfigyelésre lesz szükség. Ezen a ponton kapcsolódhat be korunk másik meghatározó globális megatrendje, az informatika töretlen fejlődése és a digitális átállás. A szakzsargonban csak big dataként említett jelenség a közgazdászok számára korábban szinte elképzelhetetlen nagyságú adatbázisok kutathatóságát teszi majd lehetővé. Szinte nem lesz az életnek olyan területe, amely digitálisan elérhetővé váló, valós idejű információkkal ne lenne lefedhető és elemezhető. A válság után a királynőhöz hasonlóan sokan pesszimistán tekintettek a közgazdászokra. Az interdiszciplinaritásban rejlő lehetőségek kiaknázásával azonban könnyen elképzelhető, hogy a közgazdaságtan aranykora még csak most következik…