A populista plutokrácia és Amerika jövője

Donald Trump a munkásosztály és a társadalmi kérdésekben konzervatív fehér szavazók támogatásával a gazdasági nacionalizmus populista platformján nyerte meg az amerikai elnökválasztást. Trump elutasította a Republikánus Párt hagyományosan üzletbarát, a külkereskedelem erősítését támogató politikáját, és a baloldali Bernie Sandershez hasonlóan azon amerikaiak kegyeit kereste, akiket a szabadkereskedelmet és a migrációt támogató „globalista” politika, valamint a diszruptív technológiák hátrányosan érintettek.

Trump populista jelöltként kampányolt, de plutokrataként kormányoz. Ennek legfrissebb példája, hogy támogatta a kínálatoldali adózás diszkreditálódott elméletét, amelyhez a legtöbb republikánus még mindig ragaszkodik. Trump emellett azzal kampányolt, hogy „lecsapolja majd a mocsarat” Washington DC-ben és a Wall Streeten. Ezzel szemben adminisztrációját telerakta milliárdosokkal és a Goldman Sachs egykori vezetőivel, miközben hagyta, hogy az üzleti lobbisták még inkább elárasszák Washington DC-t.

Trump és a republikánusok azon terve, hogy visszavonják a megfizethető egészségügyi ellátásról szóló 2010-es törvényt (ObamaCare), 24 millió amerikait – főként szegényeket vagy középosztálybelieket, akik közül sokan Trumpra szavaztak – fosztott volna meg az egészségügyi ellátástól. Trump deregulációs politikája a munkavállalók és a szakszervezetek ellen irányul, az általa támogatott republikánus adóreform pedig főként a multinacionális vállalatoknak és a háztartások felső egy százalékának kedvez.

Trump magára hagyta szavazóbázisát a külkereskedelem kérdésében is: a hangzatos szólamok ellenére eddig nem sok konkrét intézkedést hozott meg. Felmondta ugyan a Csendes-óceáni Partnerséget, de Hillary Clinton ugyanezt tette volna. Fontolóra vette az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményből (NAFTA) való kilépést is, azonban feltehetően ez csak egy tárgyalási taktika. Azzal fenyegetett, hogy 50 százalékos vámot vet ki a Kínából, Mexikóból és az Egyesült Államok más kereskedelmi partnereitől érkező termékekre, de még egy ilyen intézkedést sem fogadtak el. Trump harsány Twitter-bejegyzései azon amerikai cégek ellen, amelyek külföldre viszik tevékenységüket, vagy adóelkerülési megoldásokat választanak, csupán üres fenyegetések, és ezt az üzleti élet vezetői tudják is.

Hasonló a helyzet a bevándorlás kérdésében. E téren agresszív megnyilatkozásai ellenére Trump intézkedései viszonylag mérsékeltek voltak, talán azért, mert a kampányát támogató üzletemberek enyhébb megközelítést támogatnak. A muszlimokra vonatkozó beutazási tilalom sincsen hatással az amerikai munkaerő-kínálatra. Habár felgyorsultak a kitoloncolások Trump alatt, érdemes emlékezni arra, hogy Barack Obama elnöksége alatt is több millió papírok nélküli bevándorlót toloncoltak ki az országból.

Mindent egybevetve, azt lehet mondani, hogy Trump úgy kormányoz, mint egy populista jelmezbe öltözött plutokrata, vagyis plutopopulistaként. Miért hagyja mégis a szavazóbázisa, hogy számára nagyrészt ártó politikát folytasson? Egyes nézetek szerint Trump arra játszik, hogy társadalmi kérdésekben konzervatív vidéki kékgalléros fehér támogatói nacionalista-vallási megfontolásokat szem előtt tartva és a nem vallásos nagyvárosi elitekkel szembeni ellenszenvből kiindulva fognak szavazni, és nem a saját anyagi helyzetüket mérlegelve.

A republikánusok kongresszuson átvitt adóreformja azonban veszélyesnek bizonyulhat, mivel több millió középosztálybeli és alacsony jövedelmű háztartásnak nemcsak hogy alig fog kedvezni, hanem ezek valójában több adót fizetnek majd, amikor a személyijövedelemadó-csökkentést idővel kivezetik. Továbbá a republikánusok az ObamaCare általános egészségbiztosítási kötelezettségének visszavonását tervezik. A pártoktól független Kongresszusi Költségvetési Hivatal szerint ezzel 13 millió ember veszíti el egészségbiztosítását, és a biztosítási díjak 10 százalékkal emelkednek a következő évtizedben.

Mindamellett úgy tűnik, hogy Trump és a republikánusok készek vállalni ezt a kockázatot. Elvégre is, a középosztálybelieket érintő adó emelésének későbbi időpontra halasztásával az adóreformot úgy alkották meg, hogy a 2018-as félidei választáson és a 2020-as általános választáson a republikánusok jól szerepelhessenek. A félidei választásig a legtöbb háztartás esetében csökkentik az adókat. Ezenkívül a republikánusok arra számítanak, hogy 2019-ben, a következő elnökválasztás előtt tetőznek az adócsökkentés gazdaságélénkítő hatásai.

A republikánus stratégia másik eleme az lesz, hogy az adócsökkentésből keletkező magasabb deficitet arra fogják felhasználni, hogy csökkentsék a jogszabályokban előírt állami juttatásokat (Medicare, Medicaid, élelmiszerjegyek, társadalombiztosítási kiadások). Ez ismét kockázatosnak számító lépés lesz, mivel a középosztálybeli idős és alacsony jövedelmű amerikaiak jelentős mértékben rá vannak utalva ezekre az állami programokra. Többmilliónyi kékgalléros, társadalmi kérdésekben konzervatív fehér szavazó, aki Trumpra adta le voksát, részt vesz ezekben a programokban.

Azáltal, hogy a világgazdaság most növekszik, Trump feltehetően azt reméli, hogy az adócsökkentések és a deregulációs intézkedések elégséges mértékű növekedést idéznek elő, illetve elegendő munkahelyet fognak teremteni, amivel majd igazolhatja saját politikája sikerességét.

Bármi történik, Trump továbbra is őrült Twitter-üzenetekkel fog előállni, fake-news történeteket fog propagálni, és azzal henceg majd, hogy az amerikai a „legnagyobb és legjobb” gazdaság. Ha azonban a nagyzoló retorikája nem lesz elegendő, akkor dönthet úgy is, hogy offenzívan lép fel, különösen nemzetközi kérdésekben. Ez azt jelentheti, hogy valóban kilépteti az Egyesült Államokat a NAFTA-ból, Kínával és más partnereivel szemben külkereskedelmi intézkedéseket hoz, vagy tovább szigorítja az amúgy is korlátozó bevándorlási politikáját.

Ha ezek az intézkedések nem fogják szavazóbázisát kielégíteni, akkor Trumpnak még mindig lesz egy utolsó opciója, amelyet a római császárok és más diktátorok használtak a nehéz belpolitikai időszakokban. Kitalálhat egy külső fenyegetést – az Amikor a farok csóválja című filmben látottakhoz hasonlóan –, vagy külföldi katonai akciókba bocsátkozhat, hogy elvonja támogatói figyelmét attól, amit ő és a kongresszusi republikánusok valójában csinálnak.

Trump így háborút kezdhet például Észak-Korea vagy Irán ellen, vagy tovább posztolhatja a gyújtó hangú Twitter-bejegyzéseit az iszlámról, amivel megzavarodott és marginalizálódott egyéneket lökhet az Iszlám Állam (ISIS) vagy más szélsőséges szervezetek karjaiba. Ez növelné egy ISIS inspirálta támadás esélyét az Egyesült Államokban. A tucatnyi – ha nem száz – áldozatra mutatva pedig Trump azzal állhatna elő: „Én megmondtam.” Ha pedig elég rosszra fordulnak a dolgok, Trump és tábornokai rendkívüli helyzetet hirdethetnek, felfüggeszthetik a polgári szabadságjogokat, és Amerikát igazi plutopopulista, autoriter állammá alakíthatják át.

Amikor az amerikai szenátus külügyi bizottságának konzervatív republikánus elnöke, Bob Corker nyíltan arra figyelmeztet, hogy Trump harmadik világháborút idézhet elő, itt az idő, hogy komolyan aggódjunk. Aki nem így látja, az gondoljon az utóbbi időszak oroszországi vagy törökországi fejleményeire, vagy a Római Birodalom Caligula vagy Néró alatti korszakára. A plutopopulisták ugyanazon több ezer éves kottából játszva autokráciákká alakítják a demokráciákat. Nincs okunk arra, hogy azt gondoljuk, most leállnak ezzel. Trump császár uralma így hamar bekövetkezhet.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org