Tényleg elveszik a robotok a munkánkat?

Robotizáció, automatizáció, digitális forradalom. Az elmúlt évek megatrendjei átalakítják a mindennapi életünket, a gazdasági tevékenységet, az üzleti modelleket, és alapvető hatással vannak a munkaerőpiac fejlődésére is. Időről időre felvetődik a robotapokalipszis sötét disztópiája, ahol a technoló­giai fejlődés milliókat szorít ki a munkahelyükről. Olyan jelentős tudósok, sikeres vállalatvezetők hívják fel a folyamatra a figyelmet, mint Stephen Hawking vagy Elon Musk. Amikor ilyen előrejelzéseket, várakozásokat fogalmazunk meg, érdemes gazdaságtörténeti tényeket megvizsgálni, hogy az esetleges párhuzamok segítsenek eligazodni a jelenben és a közeljövőben. Erre vállalkozik a jegybank idei Növekedési jelentésének egyik fejezete.

A technológiai fejlődés eddig is nagyon gyors volt. Az ipari robotok száma 1990 és 2016 között megnégyszereződött, a globális adatforgalom a sokszorosára nőtt, s a számítógépek teljesítménye többé-kevésbé még mindig a Moore-törvénynek megfelelően alakul, így az elmúlt évtizedek trendjei útbaigazíthatnak bennünket a jövőben is. Persze az is igaz, hogy az előttünk álló forradalom valószínűleg más lesz, mint a korábbi gazdasági ciklusok. Most nemcsak az emberek fizikai, hanem szellemi kapacitásait is helyettesítheti a mesterséges intelligencia. Olyan területeken is veszélyezteti a munkahelyeket a technológiai haladás, mint a jog, a pénzügy vagy a média. Elemzésünk alapján két folyamat látszik kibontakozni a munkaerőpiacon.

Egyrészt polarizáció figyelhető meg. A magas bérrel jellemezhető és alighanem épp ezért képzett, termelékeny foglalkoztatottak bére, valamint létszáma jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedek során. Ez azzal magyarázható, hogy az új eszközök, robotok, szoftverek a magasan kvalifikált dolgozók termelékenységét, bérét és munkakeresletét tovább emelik. A könnyen automatizálható munkát végzők – akik jellemzően a jövedelemeloszlás közepén helyezkedtek el – foglalkoztatása ezzel szemben érdemben csökkent, s a bérük is kisebb mértékben (ha egyáltalán) emelkedett, mivel az adott tevékenységet a gépek költséghatékonyabban tudják ellátni. Emellett a nagyon alacsony bérrel (és valószínűleg termelékenységgel) jellemezhető munkavállalók bére és foglalkoztatotti aránya szintén emelkedett. A szóban forgó foglalkozások jellemzően személyi szolgáltatásokhoz kötődnek (fodrász, kozmetikus, taxisofőr), és alapvetően a magasan képzettek többletjövedelme növelte az e szolgáltatások iránti keresletet.

Másrészt a foglalkoztatás ágazati szerkezete változhat meg számottevően a technológiai haladás eredményeként. Azokban az ágazatokban, ahol a termelékenység nagymértékben emelkedett, csökkent a foglalkoztatotti létszám. Így tehát a vállalatvezetőknek, akik a saját ágazatuk foglalkoztatási kilátásairól nyilatkoznak, alkalmasint igazuk van. A pénzügyi tevékenységek digitalizációja és a fintech várhatóan csökkenti a banki alkalmazottak számát, az önvezető autók elterjedése pedig a sofőrök iránti keresletet, ami munkahelyek megszűnését eredményezi.

Ám a termelékenység emelkedésének van pozitív foglalkoztatotti hatása is. Azokban az ágazatokban, ahol a termelékenység növekszik, jellemzően a bérek is emelkednek. E bérek vásárlóereje megjelenik aztán a gazdaság többi szektorában, növelve a keresletet. Épp ezért, bár a technológiai haladás, a termelékenység bővülése csökkenti az adott ágazat foglalkoztatását, a többi ágazatban a tovagyűrűző, másodkörös hatásokon keresztül emeli a foglalkoztatást.

A kérdés persze az, hogy milyen a két hatás eredője. A tanulmányok java része nem talál szignifikáns hatást a teljes gazdaságra nézve. Ha jobban belegondolunk, hasonló folyamatoknak már szemtanúi voltunk a gazdaságtörténelemben. A mezőgazdaság termelékenységének folyamatos növekedése miatt az ágazat foglalkoztatása érdemben csökkent. Ennek a folyamatnak azonban nem volt hatása a munkanélküliségre. Hasonló tendenciák figyelhetők meg az elmúlt évtizedben az ipar esetében. A termelékenységbővüléssel együtt mérséklődött az ipari foglalkoztatás a fejlett gazdaságokban, ám nem jelentek meg tömegével az elbocsátott ipari foglalkoztatottak álláskeresőként, mivel a felszabaduló munkaerő más ágazatokban találta meg a helyét.

Ennek alapján két folyamatra kell felkészülnie a gazdaságpolitikának. Egyrészt a technológiai fejlődés, digitalizáció, robotizáció a munkapiac további polarizációját fogja eredményezni. Ennek kezelése elsősorban az élethosszig tartó tanulással, képzéssel, átképzéssel lehetséges. Másrészt a technoló­giai fejlődés miatt jelentős szektoriális átrendeződés várható. Ennek megfelelően fontos egy diverzifikált gazdaságszerkezet, ahol az egyes ágazatokat érintő hatásoknak nem lesz makroszintű következményük. Másrészt a munkaerő – ágazatok, tevékenységek közötti – mobilitása elsődleges fontosságú. Ehhez pedig olyan készségeket, képességeket kell elsajátítania a fiatal generációnak, amelyek nem egy adott tevékenységhez, szakmához kötődnek, hanem a segítségükkel alkalmassá válnak az új feladatokhoz való alkalmazkodásra. Az innovatív, kreatív gondolkodás kulcskompetenciává válik az új ipari forradalom időszakában.