A vízgazdálkodás közegészségügyi kérdés is

Ahogy a klímaváltozás üteme gyorsul, és hatásai egyéb geopolitikai és fejlesztéspolitikai válságokat súlyosbítanak, a környezetvédelem szerepe az emberiség jólétének megőrzésében és növelésében egyértelműen nyilvánvaló vált. Ez a felismerés áll a „planetáris egészség” koncepció középpontjában, amely az emberi civilizáció egészségére és a természet rendszereinek állapotára fókuszál, tudván azt, hogy az előbbi az utóbbitól függ.

A koncepció egyszerű logikát követ:

ha úgy próbálunk jobb egészséget biztosítani a világ növekvő népességének, hogy figyelmen kívül hagyjuk a természeti erőforrásaink egészséges állapotát és biztonságát, akkor nemcsak megnehezítjük a további fejlődést, hanem a már elért eredményeket is vissza fogjuk fordítani.

A koncepció megvalósítása azonban nem egyszerű, különösen, amikor a vízellátás, az egészségügy és az ökoszisztéma integritása közötti kapcsolat kezeléséről van szó.

Legkésőbb 1854 óta, amikor John Snow kimutatta, hogy a kolera a fertőzött víz révén terjedt el London belvárosában, az emberek rájöttek arra, hogy a szennyezett víz káros hatással van az egészségünkre. Az édesvíz ökoszisztémáinak tönkretétele gyakran megbetegedéseket okoz, mint ahogy az ilyen ökoszisztémák védelme és erősítése javítja az egészségügyi helyzetet.

Miközben azonban ma már jól ismert, hogy az egyik területen történő előrelépések a másik területen is kedvezően hatnak a folyamatokra, az ilyen, együttesen pozitív hatásokkal járó dinamikák gyakran nem elégségesek ahhoz, hogy mindkét területen ösztönözzék a beruházásokat.

A vízgyűjtő területek védelmét célzó beruházások például védik a biodiverzitást, és javítják az onnan eredő folyók vízminőségét, ami egyben az emberek egészségügyi helyzetét is jobbá teszi. Ha azonban a cél kifejezetten az emberek egészségének javítása, akkor költséghatékonyabb lehet, ha egyszerűen egy vízkezelő műbe ruháznak be.

Még meggyőzőbb az a dinamika, amely akkor érvényesül, ha a két terület kiegészíti egymást. Ez az az eset, amikor egy adott területen történő beruházás növeli a másik területen megvalósuló beruházás hasznát. Ebben az esetben a vízgyűjtő terület védelmére vonatkozó beruházások nemcsak a közvetlen módon jelentkező kedvező hatást célozzák, hanem arra is irányulnak, hogy fokozzák az emberi egészségügy terén történő egyidejű beruházások hasznát. Ez a komplementaritás egymást kölcsönösen erősítő dinamikákat eredményez, amelyek mindkét területen javítják a meglévő helyzetet.

Egy jól működő vízügyi szektor az egymást kiegészítő beavatkozások kiegyensúlyozására törekszik.

Valójában egy ilyen rendszer az emberi találékonyság és az együttműködés – beleértve a mérnöki tevékenységet, a hidrológiát, a szabályozási rendszert és a várostervezést – multidiszciplináris diadalával ér fel, miközben az egészségügyi helyzetet és a gazdaság fejlődését érintő, messzemenő hatásokat eredményez.

Az Egyesült Államok 1933-ban törvényileg létrehozott egy szervezetet, amelynek célja az volt, hogy energiatermelésre szolgáló duzzasztógátakat építsen a Tennessee folyón. Ebből az ipar, a mezőgazdaság, az árvízvédelem és a természetvédelem is hasznot húzott a Tennessee völgyének vízgyűjtő területein, ami addig az ország egyik leghátrányosabb régiójának számított.

Azóta a kormányok világszerte felismerték a vízügyi infrastruktúrában rejlő potenciált a gazdasági és szociális intézkedések kiegészítése terén, beleértve azokat is, amelyek az egészségügy javítását célozzák. Nem véletlen, hogy a Világbank egyik legnagyobb értékű – 35 milliárd dolláros beruházásokat tartalmazó – hitelezési portfóliója vízügyi projekteket tartalmaz.

Ezen komplementaritásban rejlő potenciál megértése azonban csak az első lépés a helyes irányba.

Az eredmények maximalizálása érdekében egy koherens stratégiát kell megalkotnunk. A kérdés az, vajon létezik-e a környezetvédelemnek és a közvetlen egészségügyi intervencióknak egy olyan optimális mixe, amelyre alapozva a politikai döntéshozók maximalizálni tudják a beruházásokból eredő hasznokat mindkét területen.

Egy friss elemzés szerint a vidéki területeken a vízparti erdőségek 30 százalékkal történő növelése 4 százalékkal csökkenti a hasmenéses betegségek valószínűségét a gyermekek körében. Ez a hatás hasonló ahhoz, mint ha szennyvíztisztító berendezéseket létesítettek volna. Ha azonban ez igaz, akkor még meg kell határoznunk azt a szintet, amelynél az erdősítés jobb befektetéssé válik, mint a szennyvíztisztító berendezések létesítése.

Egy másik tanulmány pedig arra a következtetésre jutott, hogy globális szinten a malária okozta terhek – beleértve az évi félmillió halálos áldozatot is – 42 százalékát meg lehetne előzni a földhasználatra, az erdőirtásra, a vízforrások kezelésére és a települések elhelyezésére koncentráló fókuszált intézkedésekkel.

A városi vízgyűjtő területek mintegy 40 százaléka világszerte magas vagy közepes szintű pusztuláson esett át.

A mezőgazdaságból, illetve más területekről származó szennyeződések növelik a vízkezelés költségeit, miközben a természetes vegetáció pusztulása megváltoztathatja a folyók folyását. Mindez kedvezőtlenül hat a vízellátásra, ami növeli a víztárolás szükségességét, azonban az ehhez használt tárolók a moszkitók lárváinak nyújtanak megfelelő körülményeket. Vajon ki tudjuk mutatni, hogy a vízgyűjtő területek ökológiai helyreállítása több eredményt ér el a malária városokban történő visszaszorításában, mint a rovarirtó szerek vagy a szúnyoghálók?

A felsorolt összes esetben a legjobb megoldás megtalálásához nemcsak az szükséges, hogy ismerjük a különböző intervenciók viszonylagos hatásait, hanem meg kell ismernünk ezen intézkedések egymást kiegészítő jellegét is. Egy olyan világban, ahol az erőforrások korlátozottak, a politikai döntéshozóknak prioritási sorrendet kell felállítaniuk a beruházásaik terén azok szükségessége alapján. Ebből adódóan kiemelt fontosságú, hogy megtaláljuk a módot ennek a komplementaritásnak a meghatározására és maximalizálására.

Világszerte mintegy 2,1 milliárd ember nem fér hozzá biztonságos, illetve mindig elérhető vízhez a saját otthonában, valamint több mint kétszer ennyi – mintegy 4,5 milliárd – ember esetében nem beszélhetünk megfelelő szennyvíztisztítási rendszerről, ami súlyosan rontja az egészségügyi helyzetet, és folyószennyezéssel jár együtt.

Mivel a világ népességének egyre növekvő hányada saját bőrén érzi a környezet pusztításának és a klímaváltozásnak a hatásait (közülük sokan mindkét hatással szembesülnek), a mostani helyzetben már nem lehet fontosabb annál, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek egyszerre segítik a környezetvédelem, a vízellátás és az egészségügy helyzetét. Az egészségügyi és környezetvédelmi szakembereknek a világon mindenhol szorosabban kell együttműködniük, hogy megtalálják ezeket a megoldásokat, illetve, hogy meg tudják győzni a döntéshozókat a szükséges intézkedésekről.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org