A haltenyésztés jövője

A tenger gyümölcsei iránti kereslet egyre növekszik, és tovább fog emelkedni ebben az évszázadban. E kereslet kielégítését egyedül az akvakultúra révén lehet majd biztosítani. Az akvakultúra új generációs formája az ökológiai szempontokat a korábbi megoldásokhoz képest jobban figyelembe fogja venni, de egyben még több energiára lesz szükség. Ha ez a pluszenergia nem lesz tiszta és olcsó, akkor az akvakultúra új technológiái nem felelnek majd meg a környezet- és klímavédelmi céloknak.

A tenger gyümölcsei iránti kereslet növekedése jó dolog, de csak egy bizonyos pontig. A haltenyésztés hatékonyabb gazdálkodási forma, mint a sertés- vagy marhatenyésztés, mivel kevesebb ráfordításra van szükség ugyanakkorra mennyiségű fehérje előállításához. Vagyis ez azt jelenti, hogy ha a globális húsfogyasztás mértéke tovább emelkedik, akkor észszerű lenne ennek nagyobb hányadát a tengerekből fedezni.

Másfelől a tenger gyümölcsei iránti növekvő kereslet jelentős ökológiai kockázatokat is rejt. A FAO szerint a globális halállomány közel harmadát fenntarthatatlan módon halásszák le, ami azt jelenti, hogy a szabadon élő populációk nem képesek olyan gyorsan reprodukálni magukat, mint amilyen ütemben a lehalászásuk történik. Miután a szabadon élő populációk már nem tudják fedezni a növekvő keresletet, így több halat kell tenyészteni.

Emiatt az akvakultúra már jelenleg is az emberi fogyasztásra szánt haltenyésztés fő formájának számít. Hasonlóan a halászathoz, az akvakultúra is ökológiai kockázatokkal jár együtt. Miután az akvakultúra-rendszerek gyakran tengerpartokon vagy folyók, tavak közelében épülnek ki, rombolják a természetes élőhelyeket, növelik a nitrogénszennyezést, illetve túlzott nyomás alá helyezik az etetésre szolgáló halállományt.

Még ezen kihívások ellenére is az akvakultúra jelenti az egyetlen opciót a jövőbeli kereslet fedezéséhez. A haltenyésztő telepeket környezetvédelmi szempontból a közeljövőben ténylegesen tisztábbá lehet tenni. Néhány cég már új technológiákat vezetett be a szennyezés visszaszorítása érdekében. Más cégek pedig a takarmányhalak alkalmazását próbálják visszaszorítani növényi fehérjékkel, vagy olyan új biotechnológiákat használnak, amelyek fenntarthatóbbá teszik a takarmány előállítását. Amíg azonban ezek az akvakultúra-rendszerek tengerparti vagy édesvízi területeken vannak, továbbra is az élőhelyek, illetve az ökológiai egyensúly pusztításával járnak együtt.

Hosszú távon ezért a szakértők általában két megoldást javasolnak: a szárazföldi zárt recirkulációs rendszert és a partoktól távoli, nyílt tengeri akvakultúra-rendszerek kialakítását. Mindkét megoldás potenciálisan csökkenteni tudja az akvakultúra káros következményeit, és fenntarthatóbbá tudja tenni a haltenyésztést.

Az első megközelítésnél a haltenyésztő telepek az óceánokból zárt recirkulációs rendszerekbe (RAS) kerülnek át, amelyekben a halakat szivattyúval, fűtési, levegőztető, illetve szűrőrendszerrel ellátott medencékben tartják. Ezeket a rendszereket úgy tervezik, hogy szinte az összes használt vizet újrahasznosítják, ami megszünteti az élővizek szennyezésének problémáját.

A másik megoldás, hogy az akva­kultúra-rendszereket a nyílt tengerre telepítik. Ezek a megmaradó takarmányt és hulladékot az érzékenyebb part menti területektől távol mossák ki. Emiatt nincs szükség szivattyúra és szűrőkre.

Az USA-ban az akvakultúra-ipar már elkezdett a RAS típusú tenyésztés irányába mozdulni. Nyílt vizeken alkalmazott projektekre is van példa a Norvégiához, Kaliforniához és Hawaiihoz tartozó vizeken. Mindkét rendszer azonban még mindig inkább kivételnek, és nem általánosnak tekinthető.

Az akvakultúra környezetkímélőbb módszereivel az egyik legnagyobb probléma, hogy energiaintenzív megoldások. A szárazföldön létesített telepeken a szűrést, a víz cserélését mechanikusan kell biztosítani, aminek jelentős áramigénye van. A nyílt vízi megoldásoknál pedig dízelüzemanyagra van szükség a létesítmények fenntartásához.

Számos iparágra igaz, hogy tisztább és olcsóbb energia nélkül nem lehet majd teljesíteni a környezetvédelmi és klímacélokat. A jelenlegi energiatechnológiák – a nukleáris és a megújuló – még messze vannak attól, hogy fedezni tudják az energiaszükségletet. Mindeközben az akvakultúra-iparnak további beruházásokra és új innovációk kifejlesztésére van szüksége ahhoz, hogy fenntarthatóvá váljon.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org