A Doing Business jelentés ábécéje

A Világbank évente megjelenő Doing Business jelentése talán a nemzetközi szervezet legtöbbet idézett kiadványa. Egyben ez a legvitatottabb publikációja is, és a 2018-as, tavaly októberben megjelent jelentéssel új szintre értek a kiadvánnyal kapcsolatos viták. Néhány kritikus hang a tények összekeverését, adathamisítást és politikai manipulációt emleget. (Mint ismert, Paul Romer, a Világbank vezető közgazdásza január közepén bejelentette, hogy négy évre visszanyúlóan újraszámolják a Doing Business jelentések rangsorát, miután szerinte rendszeresen történtek olyan módszertani változtatások, amelyek egyes országokról félrevezető képet adtak. Romer politikailag motivált módszereket is említett. Bejelentése után egy héttel a vezető közgazdász lemondott posztjáról – a szerk.)

Nem csekély közöm volt 2012–16 között a Doing Business jelentésekhez, így akkor meg kellett állnom, hogy részt vegyek a kiadványról szóló vitákban.

Most azonban úgy gondolom, érdemes felülvizsgálni a Doing Business indexet és éves jelentést.

Először akkor volt komolyabb közöm a Doing Businesshez, amikor az indiai kormány tanácsadója voltam, s javaslatokat vártam a kiadványtól arra, hogy miként lehet csökkenteni India közismerten nagy terhet jelentő bürokráciáját. Mikor aztán a Világbankhoz kerültem, és megtudtam, hogy én fogom felügyelni a Doing Business jelentéseket készítő munkacsoportot, az olyan volt, mint amikor egy étterem állandó vendégét hirtelen felkérik, hogy felügyelje a konyhát. Ennek eredményeként betekinthettem abba, mi zajlik a színfalak mögött. Bár volt néhány olyan dolog, mellyel nem értettem egyet, lenyűgözött, hogy a jelentés készítésének folyamata mennyire alapos.

A Doing Business index célja, hogy megmérje, az egyes országokban mennyire könnyű vállalkozást indítani, ehhez megszerezni az engedélyeket, hozzáférni a szükséges infrastruktúrához és így tovább. Az index tíz mutatót tartalmaz, melyek különböző almutatókból állnak össze, s mindegyiket egy megadott leírás szerint összesítik egy végső pontszámba, amely meghatározza az adott ország helyét a 190 gazdaság rangsorában. A 2018-as jelentés első két helyén Új-Zéland és Szingapúr szerepel, tehát a világon e két államban a legjobb az üzleti környezet, míg a 189. és a 190. helyen Eritrea és Szomália található, vagyis a vállalkozások Afrika szarván szembesülnek a legrosszabb feltételekkel.

Bár voltak olyan aspektusai a Doing Business rangsorának, amelyek nekem sem tetszettek, nem találom hihetőnek az adathamisítással kapcsolatos mostani vádakat. Miután személyesen felügyeltem a jelentés elkészítési folyamatának jó részét, melynek során egy népes munkacsoport fésülte össze az adatokat a világ minden részéből, kezeskedhetem érte, hogy többszörös ellenőrzés és szűrés mellett készül a jelentés.

Mindamellett természetesen vannak módok arra, hogy az adatok meghamisítása nélkül is befolyásolni lehessen a rangsort.

Mint bármely nagyobb vállalkozás esetén – legyen az a Doing Business jelentés készítése vagy a GDP mérése – alkalmanként lehet elvi tévedésekre bukkanni. Amikor például először kerültem közel a jelentés készítésének folyamatához, nem értettem egyet azzal az uralkodó nézettel, hogy a magasabb adókulcsok szükségszerűen rossz hatással vannak egy gazdaságra.

Ugyanez a logika azt diktálná, hogy annál jobb, ha minél alacsonyabbak az adókulcsok. Eszerint a nullaszázalékos adókulcs az optimális. Utóbbi azonban egyértelműen abszurd nézet lenne. Még ha valaki nem veszi figyelembe a kérdés morális dimenzióját, akkor is tudnia kell, hogy egy igen alacsony adóráta jobban kiszolgáltat egy országot a súlyos pénzügyi válságok fenyegetésének. Ez pedig rémálom lenne az üzleti élet számára. A jelentés módszertanában történtek lépések olyan minimális korrekciók megtételére, amelyek nem forgatnák fel túlságosan az eddigi mérési szisztémát.

Ám az ilyen problematikus pontok felismerése okoz egyfajta dilemmát. Sosem ideális megváltoztatni azt a mérőeszközt, amellyel eddig mértük a változásokat, de az sem helyes, ha olyan feltevésekre alapozunk, melyekről tudni lehet, hogy tévesek. Részemről én úgy védekeztem a lehetséges torzításokkal szemben, hogy addig nem néztem meg a végső rangsort, amíg nem döntöttem el absztrakt érveléssel, hogy milyen változtatásokra van szükség a jelentés elkészítésében.

A mostani Doing Business jelentéssel kapcsolatban a két fő vitatott pont India rangsorbeli előrelépése, illetve Chile visszaesése volt.

2016–17 között India a 130. helyről a 100. helyre jött előre. Már nincsenek belső információim az adatokról, de úgy vélem, ez két okból következhetett be. Először is, ha egy ország törekszik rá, hogy jobb helyezéshez jusson a rangsorban, akkor azt úgy érheti el, ha arra a tíz mutatóra fókuszál, amely meghatározza a végső helyezését. E gazdasági stratégiát azonban nem javasolnám egyetlen államnak sem.

Másodsorban bármilyen helyezésbeli változást előidézhet az, amit egy adott ország tesz más országokhoz képest, vagy járhatnak ilyen hatással olyan mérési változtatások is, melyeket a Doing Business jelentésben egy adott évben bevezethettek. Például amikor India 2014–15 között a 142. helyről a 130. helyre lépett előre, akkor a Doing Businesst készítő csapat és én azt számítottuk ki, hogy a tizenkét helyből valójában csak négy helyet javult India helyezése az indiai kormányzat által meghozott intézkedéseknek köszönhetően. Az előrelépés többi részét a jelentés elkészítési módszerének változásai okozták.

Ami Chilét illeti – amely 2015–16 között a 48. helyről az 57. helyre csúszott vissza, és most az 55. helyen áll –, érdemes megjegyezni, hogy igen szoros a verseny a ranglista első felében. Ez azt jelenti, hogy a rangsorban egymáshoz közel álló országok esetében bekövetkező helyezésváltozások számottevően átalakíthatják a sorrendet.

Az is igaz azonban, hogy Michelle Bachelet chilei államfő kormánya nagyobb hangsúlyt fektetett a szociális indikátorokra a gazdasági mutatókkal szemben.

Szerintem ez dicséretet és nem bírálatot érdemel. Miután volt szerencsém együtt dolgozni Michelle Bachelet-vel a Világbank oktatási ügyekkel foglalkozó, 2018-as átfogó kiadványának (World Development Report) készítésénél, tudom, hogy azon ritka politikusok közé tartozik, akik ténylegesen elkötelezettek a szociális helyzet javításának elősegítése mellett.

Sok ország és vezető politikus tévesen egyenlőségjelet tesz a Doing Business jelentésben elért helyezés és az adott állam jóléti, szociális helyzete között. Ám ez a jelentés csupán azt méri fel – amit állít is magáról –, hogy milyen az adott ország üzleti környezete. Mindez természetesen fontos tényező egy gazdaság számára, de korántsem kizárólagos. Valójában a közgazdaságtan egyik első leckéje az, hogy az életben minden jó dolognak megvan a maga árnyoldala. Kár lenne azt látni, hogy egyre több ország csak az üzleti szabályozási környezet szempontjaira fókuszál, a jólét más indikátorainak mellőzésével.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org