Az egyenlőtlenség szerepe az euróválságban

A 2007–2009-es gazdasági válság óta a legtöbb közgazdász a gazdasági ciklusok fő mozgatóerejeként tekint a pénzügyi szektorra, a pontos dinamikáját azonban még nem teljesen értették meg. Amir Sufi, a University of Chicago és Atif Mian, a Princeton University közgazdászprofesszorai nemrégiben írt cikkükben azt állították, hogy a hitelexpanzió súlyos recessziókhoz vezet, ami azonnal bekövetkezik, amint a háztartások, bármilyen okból, nem jutnak újabb forrásokhoz, hogy meglévő hiteleiket megújítsák. Az eurózóna válságának példája azonban megmutatja, hogy ez az érvelés nem vesz figyelembe egy lényeges tényezőt.

Az euró megteremtését jelentős pénzügyi liberalizáció kísérte, ami növekvő versenyhez vezetett a bankszektorban. Ennek eredménye az lett, hogy a hosszú távú kamatok csökkentek, illetve növekedett a hitelek GDP-hez viszonyított aránya.

Az eurózónabeli háztartások eladósodottsága szinte mindenütt nőtt, azonban a hitelexpanzió magánfogyasztásra vonatkozó hatása teljesen más volt a magországokban, ahol a folyó fizetési mérleg többlete nőtt, illetve a perifériaállamokban, ahol az országok hiányt halmoztak fel.

A hitelkínálat expanziója miért okozott ennyire eltérő következményeket? Egy nemrégiben megjelent tanulmány kimutatta, hogy az eurózóna pénzügyi liberalizációs folyamata a perifériaállamokban mélyebb változást okozott, mint a magországokban. A tanulmány szerint a pénzügyi repressziónak jobban kitett perifériaállamokban a fő várakozás az volt a liberalizációs folyamatokkal kapcsolatban, hogy akik korábban nem jutottak hozzá hitelekhez – például alacsony jövedelmük vagy kevés megtakarításuk miatt –, kölcsönöket tudnak felvenni a fogyasztásuk növelésének finanszírozásához. Más szóval, az alacsony jövedelmű háztartások – amelyek a lakosság nagy részét teszik ki a nagyobb fokú egyenlőtlenséggel jellemezhető perifériaállamokban – voltak azok, amelyek a legnagyobb szerepet játszották gazdaságaik külső pozícióinak megváltozásában.

Az eurózóna magállamaiban ezzel szemben az euró bevezetésének kezdeti jellemzője az volt, hogy több és jobb megtakarítási lehetőség alakult ki. Ebből főként a vagyonos háztartások húztak hasznot, amelyek például azért vehettek fel hitelt, hogy hosszú távú befektetéseket hajtsanak végre, amelyek a jövőbeli, és nem az aktuális fogyasztás finanszírozását szolgálták. Miután a magasabb jövedelmű háztartások nagyobb arányt tesznek ki ezekben az országokban (amelyekben jellemzően alacsony szintű az egyenlőtlenség), az aggregált fogyasztás mértéke mérsékelt maradt. A perifériaállamok és a magországok egymástól eltérő trendjei erősödtek a globális pénzügyi válság kitörése után, és az eurózóna recesszióba került. A perifériaállamokban az alacsony képzettségű rétegeket bocsátották el először a munkahelyükről. Azzal, hogy a bajba került kereskedelmi bankok egyre jobban kockázatkerülőkké váltak, a nehézségekkel küzdő fogyasztók már nem tudták hiteleiket megújítani, hogy finanszírozhassák aktuális fogyasztásukat. Az utóbbi mértéke így lefékeződött, ez pedig tovább mélyítette a recessziót.

A magállamokban ezzel szemben a fő hitelfelvevők vagyonosak voltak, és kevésbé sínylették meg ezt az időszakot. Ha ők negatív jövedelmi sokkot szenvedtek el, akkor a megtakarításaikhoz nyúlhattak. A válság súlyossága így nem egyszerűen a háztartások adósságszintjének, hanem inkább az adósságok jövedelmi rétegek közötti eloszlásának a függvénye volt.

Bizonyos tekintetben ez jó hír. Miután a perifériaállamok már elszenvedték a pénzügyi liberalizáció kezdeti sokkjait, a jövőbeli hitelkínálati sokkok kevésbé fognak aránytalan módon hatni rájuk. Emellett ezt a helyzetet felerősítheti a makroprudenciális szabályozás nemzetiről uniós színtérre való átkerülése a hitelezésre vonatkozó szabályok harmonizálásának további elősegítésével.

Az eurózóna pénzügyi ellenálló képessége erősítésének legjobb eszköze a hitelfelvételi ösztönzők kezelése. Ennek legjobb módja pedig az, ha az alacsony jövedelmű hitelfelvevők pozícióit az európai források oktatásba és képzésbe történő befektetésével javítják.

Az eurózóna reformjára vonatkozó javaslatok közös pontja a bankunió létrehozásának befejezése, amit sokan szükségesnek tartanak a pénzügyi fragmentáltság csökkentéséhez, illetve a bankok és az államadósságok közötti ördögi kör megszüntetéséhez. Ez az a terület, ahol a legnagyobb a valószínűsége annak, hogy előrelépés történhet a júniusi EU-csúcs előtt. Miközben a bankunió kiépítése valóban pozitív lépés lenne, az nem lenne tökéletes megoldás az egyenlőtlenség csökkentésére vonatkozó erőfeszítések nélkül.

Copyright: Project Syndicate, 2018

www.project-syndicate.org