Trump külkereskedelmi tévedése
Az acél- és alumíniumtermékek és egyéb árucikkek vonatkozásában az Egyesült Államok és Kína között kialakult kereskedelmi csatározás annak a következménye, hogy Donald Trump amerikai elnök megveti a multilaterális kereskedelmi megállapodásokat, illetve a kereskedelmi viták rendezésére létrehozott Világkereskedelmi Szervezetet (WTO).
Mielőtt Trump közölte, hogy importvámot fognak kivetni több mint 1300 kínai termékre évi 60 milliárd dollár értékben, március elején azt is bejelentette, hogy az acélimportot 25, az alumíniumimportot 10 százalékos vámmal sújtják, amit nemzetbiztonsági okokkal igazolt. Trump kitart azon nézete mellett, hogy az acélra – amelynek árát globális folyamatok alakítják – kivetett importvám elegendő lesz egy stratégiai fenyegetés kezeléséhez.
A legtöbb szakértő azonban ezt az érvelést tévesnek tartja. Trump saját maga ásta alá a nemzetbiztonsági szempontokra való hivatkozását, amikor mentességet adott a vámintézkedés alól az USA-ba szállító nagy acélexportőrök legtöbbjének. Kanada például azzal a feltétellel kap mentességet, ha sikeresen újratárgyalják az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA). Ezzel lényegében megfenyegette Kanadát arra az esetre, ha nem teljesíti az amerikai követelést.
Ám még számos vitás ügyről van szó, például a fa- és tejtermékek, valamint az autók importjáról. Trump valóban azt gondolja, hogy feláldozza az amerikai nemzetbiztonsági érdekeket az amerikai–kanadai kereskedelemben kevésbé fontos termékek esetében kötendő jobb megállapodásért? Vagy talán a nemzetbiztonságra való hivatkozás alapvetően egy színlelt dolog?
Ahogy az gyakran lenni szokott, Trump egy múltbeli problémára fókuszált. Emlékezzünk: mire Trump elkezdett beszélni a mexikói határon felállítandó fal tervéről, szinte már nullára esett vissza a Mexikóból érkező bevándorlók száma. Továbbá mire elkezdte azt sérelmezni, hogy Kína alacsonyan tartja valutájának árfolyamát, addigra a kínai kormányzat valójában már erősítette a jüant.
Hasonlóképpen, Trump azután vezeti be az acéltermékek importvámját, hogy az acél ára már 130 százalékkal emelkedett a mélypontot jelentő szintjéről, részben a kínai többletkapacitások csökkentésére vonatkozó pekingi erőfeszítéseknek köszönhetően. Trump azonban nem csak olyan kérdéseket kezel, amelyek valójában nem is okoznak problémát. Indulatokat is szít, illetve az USA fontos szövetségeseivel való kapcsolatokat is megrontja.
A legrosszabb az, hogy lépéseit a puszta politika motiválja. Arra törekszik, hogy erősnek és konfrontatívnak tűnjön a választói szemében.
Még ha Trump körül nem is lennének közgazdász tanácsadók, akkor is fel kellene ismernie, hogy a multilaterális külkereskedelmi deficit számít, és nem a bármely adott országgal szembeni bilaterális külkereskedelmi hiány. A Kínából érkező import csökkentése nem teremt munkahelyeket az USA-ban. Ehelyett a hatása az lesz, hogy az átlag amerikai számára emelkednek az árak, illetve Bangladesben, Vietnámban, valamint bármely olyan országban jönnek létre munkahelyek, amely országok a korábban Kínából érkező importot pótolják. Valószínűleg nem az USA régi rozsdaövezetében fognak létrejönni munkahelyek abban a kevés esetben sem, amikor feldolgozóipari állások kerülnek vissza az államokba. Ehelyett az fog történni, hogy a termékeket robotok gyártják le, amelyeket high-tech központokban alkalmaznak.
Trump azt akarja, hogy Kína 100 milliárd dollárral csökkentse az USA-val szembeni külkereskedelmi többletét, amit azzal tudna megtenni, ha 100 milliárd dollár értékben vásárolna amerikai olajat vagy gázt.
De ha Kína kész lenne a más országokból történő vásárlásait csökkenteni, vagy egyszerűen továbbértékesítené az amerikai olajat vagy gázt más országokba, akkor annak igen kevés hatása lenne az amerikai vagy a globális gazdaságra. Őszintén szólva Trumpnak a bilaterális külkereskedelmi deficitre történő fókuszálása ostobaság.
Ahogy az várható volt, Kína azzal válaszolt Trump fenyegetésére, hogy maga is importvámot vethet ki az amerikai árucikkekre. A kínai vámok számos amerikai szektor termékét érintenék, de jellemzően olyan ágazatokat sújtanának, ahol Trump támogatottsága erős.
A kínai válasz erőteljes és átgondolt, a célja, hogy elkerülje mind az eszkalációt, mind a megbékélést, ami egy őrült szájhős esetében csak további agresszív fellépést váltana ki. Remélni lehet, hogy az amerikai bíróságok vagy a kongresszusi republikánusok felülkerekednek Trumpon.
A Trumppal szolidáris Republikánus Párt viszont, úgy tűnik, elfelejtette a szabadkereskedelem iránt régóta meglévő elkötelezettségét, csakúgy, mint néhány hónapja, amikor a fiskális prudencia iránti, hosszú ideje fennálló elköteleződéséről mondott le.
Kína támogatottsága mind az Egyesült Államokon, mind az EU-n belül csökkent számos ok miatt. Azon túl, hogy az amerikai és az európai választók megsínylik a dezindusztrializációt, az is tény, hogy Kína már nem az az aranybánya, amelynek egykor hitték az amerikai vállalatok.
Ahogy a kínai cégek egyre versenyképesebbek lettek, a bérek is emelkedtek, és a környezetvédelmi előírások is erősödtek az országban. Mindeközben Kína csak lassan nyitja meg pénzpiacait, ami bosszúságot okoz a Wall Street befektetőinek. Ironikus, hogy míg Trump az ipari dolgozók kegyeit keresi, egy „sikeres” tárgyalássorozat – amely arra veheti rá Kínát, hogy nyissa meg jobban piacait a biztosítások és más pénzügyi tevékenységek terén – igazi nyertese várhatóan a Wall Street lesz.
A mostani kereskedelmi csatározás arra világít rá, hogy az USA domináns globális pozíciója mennyiben csökkent.
Amikor egy szegény, fejlődő Kína hozzákezdett a Nyugattal való kereskedelmi kapcsolatok növeléséhez negyed századdal ezelőtt, csak kevesen képzelték, hogy az ázsiai ország mostanra a világ ipari nagyhatalma lesz, és ma már felülmúlja az USA-t a feldolgozóipari termelés, a megtakarítások, a külkereskedelem és még a vásárlóerő-paritáson mért GDP terén is.
A fejlett országokban még ijesztőbb lehet sokaknak, hogy valós a lehetőség: Kína – azon túl, hogy a technológiai kompetenciák terén gyorsan zárkózik fel – a jövő egyik kulcsiparágában, a mesterséges intelligencia (MI) terén vezető szerepet tölthet be. Az MI a big datán alapul, és az adatok elérhetősége alapvetően politikai kérdés, amely olyan témákat érint, mint az adatvédelem, a transzparencia, a biztonság és a gazdasági versenyt alakító szabályozások.
Az EU sokat foglalkozik az adatvédelemmel, míg Kínáról ez nem mondható el. Sajnos ez nagy előny lehet az ázsiai ország számára az MI fejlesztésében. Továbbá az MI előnyei jóval a technológiai szektoron túlmenően is érvényesülhetnek, potenciálisan a gazdaság minden ágazatában megjelenhetnek. Egyértelmű, hogy globális megállapodásra van szükség az MI fejlesztésére, alkalmazására és az MI-vel kapcsolatos technológiákra vonatkozó standardok kialakítása terén. Európának üzleti okok miatt nem szabad kompromisszumot kötnie az adatvédelemmel kapcsolatban.
A következő években ki kell találnunk, hogy miként hozhatunk létre egy „fair” világkereskedelmi rezsimet az egyes országok között, amelyek alapvetően más gazdasági rendszerrel, történelmi, kulturális és társadalmi preferenciákkal rendelkeznek. A Trump-időszak veszélye, hogy miközben a világ az amerikai elnök Twitter-bejegyzéseit követi, és próbálja elkerülni, hogy a szakadék szélére kerüljön, a valódi és összetett kihívásokkal nem foglalkozik.
Copyright: Project Syndicate, 2018
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.